A francia
vígjátékírónak, Alexandre
Bissonnak (1848 –1912) számos
bohózata, zenés darabja került színre a
19/20. század fordulóján kies
hazánkban, ám kizárólag Az
államtitkár úr jutott el az
érdeklődés
középpontjába. Ennek oka, hogy az 1896. május
1-jén nyitó Vígszínház első
sikeres darabja volt. Miután Jókai Barangokja
3 előadás után megbukott, május 4-én
már új művet kellett bemutatni.
Szerencsére Az államtitkár úr
már
készen állt a háttérben, mintha csak
tudták volna előre, Jókai megtette
kirakatnak, most már jöhetnek a vidám
bohózatok. A számítás bevált, Bisson
bohózatát 55-ször játszották
egymás után telt házzal. Akkoriban ez sikernek
számított.
A 130
éves Vígszínház nosztalgia
céljából vette elő Az
államtitkár urat,
ám Ambrus Zoltán kissé megkopott
fordítását mai viszonyokra és a Pesti
Színházra igazította. Az
átigazító,
egyben dramaturg Kovács Krisztina
maga is erősen csodálkozhatott, mennyire aktuális
mostanság is ez a három
felvonásos „korrupciós komédia”.
Néha felfigyelünk aktuális, közelmúlti
szövegre (bot és küllő helyzete a kampány
kerekében…)
A nőbolond
címszereplő, De la
Mare államtitkár (Wunderlich
József) csak a második
felvonásban lép színre, de addig is elég
sokat beszélnek róla. Lambertine
tisztviselő (Fesztbaum Béla) az
egyetlen olyan minisztériumi alkalmazott, aki becsületesen
dolgozik, nem kér
előléptetést, fizetésemelést, sem
protekciót, ezért kinézik a
kollégái. Anyósa (Hegyi Barbara)
viszont noszogatja,
szerezzen előléptetést, emeltesse a
fizetését. Kapóra jön a vendég Bouquet
tisztviselő (Kőszegi Ákos)
szenzációja: járási tanácsost fognak
kinevezni a minisztériumi tisztviselők
közül. Ehhez azonban De la Mare
kegyeit kell elnyerni egy fiatal nő beküldésével a
hivatalba.
A teljes
második
felvonás a
hivatalban játszódik. Ki a feleségét, ki az
unokahúgát ajánlja be az
államtitkárnak. A hivatali kanapé kellemes
zenét, hangulatos fényt biztosít a
légyotthoz. Csakhogy De la Mare
éppen most csömörlött meg a hozzá eddig
beajánlott feleségektől, unokahúgoktól,
ezúttal „érdem szerint” akarná
kinevezni az új tanácsost. Minden újabb
hölgyet
elutasít, kettőnek viszont szabad utat enged: az egyik
Lambertine élemedett
korú anyósa, másik a Lambertine
feleségeként bemutatkozó hölgy. Utóbbi
azonban
nem feleség, hanem Suzanne (Kovács
Patrícia), a feleség (Szász
Júlia) nővére, Amerikából
hazatért özvegy. Ezek után a szálakat
mindenki ki
tudja bogozni, a harmadik felvonás már csak
ráadás.
Összességében
le kell szögezni, hogy
130 év elteltével a színházban ülő
közönség ugyanúgy reagál a komikus,
félreérthető helyzetekre, váratlan
ajtónyitásokra, erotikus célzásokra, mint
feltehetően az ősközönség, akik szinte otthon
érezték magukat a kifejezetten
nekik, Pest polgárainak épült
színházban. A víg intézmény ma is
azt nyújtja,
amit kezdetekkor: sok nevetést, jó
színészeket, ismerős helyzeteket. A
klasszikus vígjátéki panelek sajátos
ízt kapnak, legötletesebb köztük a
köztársaságot szimbolizáló női
mellszobornak elfordítása a fal felé, hogy ne
lássa, mi történik a hivatali kanapén
államtitkár és női hozzátartozó
között.
Sajátos íz a harmadik felvonásban megjelenő falusi
polgármester, ő egy
vaddisznócombbal a hátizsákjában jelenik
meg, ebből pedig ebéd fog készülni a
konyhában.
Khell
Zsolt
díszlete szokványosnak mondható, dísztelen
szalon, majd hivatali szoba, amely
csupán a zenélő kanapé miatt érdekes,
valamint a piros/rózsaszín
fényváltakozás
kelti fel érdeklődésünket. A harmadik
felvonást ügyesen megoldották: néhány
kicsomagolatlan láda jelzi, a család nemrég
érkezett a vidéki lakhelyükre, még
nem csomagoltak ki. Szűcs Edit
jelmezei az 1930-as éveket idézik, ahogy a
szobabútorok is e korból valók.
Wunderlich
Józsefet sosem néztem
volna államtitkárnak, ezt ő is tudja, azért
megbirkózik a színészi feladattal.
A szerep kellemes, vonzó, a darab sikerét az ő
sármos játéka is növeli. Hegyi
Barbara anyós szerepben eddigi egyik legjobb
teljesítménye a színésznőnek.
Szász Júlia kicsit unalmas feleséget hoz,
míg Kovács Patrícia kellően erotikus özvegyet
játszik. Fesztbaum Béla most is kitűnő a becsületes
tisztviselő szerény
szerepében. Muszáj említeni a remek tisztviselő
gárdát. Karácsony Zoltán
(Bunel) csupa irónia, Ertl Zsombor (Lordillac)
a mindig megértő unokaöcs, Hirtling
Istvánnak (Chalardon) sokat
sejtető a hanghordozása, Telekes Béla
(Liégeois) a feleségét az
államtitkár oltárán feláldozó
megcsalt férj, és
Kőszegi Ákos (Bouquet) a nyugdíjas léttől
menekülő intrikus, mindegyikük
kellemes pillanatokat szerez a nézőtéren ülőknek.
A darabot Máté Gábor rendezte, mióta
otthagyta a Katonát, egyre-másra rendez
különböző színházakban. Nyugdíjba
ment színházigazgatóként,
láthatólag
rendezőként ereje teljében van. Rendezőasszisztens: Patkós Gergő, zene: Mester
Dávid, világítás: Csontos
Balázs.
Bemutató:
2026. február 28.
Megtekintett
előadás: 2026. június 7.
Budapest,
2026. június 9.
Földesdy Gabriella
