August Strindberg
darabjait,
bevallom, nem ismerem. (Talán nem vagyok ezzel egyedül,
keresve könyveit.) A pelikán –
talán inkább egy
anti-pelikán.
A legendák szerint a
pelikán vérével eteti gyermekeit, itt meg –
senki senkit,
hacsak nem gondoljuk azt, hogy az anyát (Elise – Tóth Ildikó) etetik saját gyermekei
(Fredrik, a fia – Major Erik, Gerda, a
lánya – Sodró Eliza) – de
inkább ők, meg a férj
is, akit már nincs szerencsénk megismerni, simán
tönkremennek, fizikailag is –
éheznek, fáznak folytonosan –, meg persze lelkileg
is egy ilyen érzelmek
nélküli anya mellett. Az anya látszólag
virul, színes ruhában,
sötétszürke-fekete
falak között, ahol ablak sincs, természetesen
díszlet sincs, kivéve egy kevéssé
tetszetős, malacot idéző lehetetlen kapanét.
Strindbergnek, és nyomában Ördög
Tamásnak, a rendezőnek a kísérlete
sikerül, a kamaradarab a négy színésszel, a
díszlet nélküli színpadon elöl
tükörsima fekete padlón előadható – de
milyen darabnak?!
Az eredeti kamaradarabot
több
mint 100 éve írta a szerző, akkor a
nárcizmusról és más
pszichológiai problémákról sokkal
kevesebbet tudtak, mint ma, ez természetes.
De az egész darab lehangoltságot sugároz, a teljes
kilátástalanságot,
erkölcstelenséget, kiúttalanságot.
Bocsánat: az egyik látszat-kiút, hogy a vő,
Axel (Bányai Kelemen Barna
m.v.) elmegy, rájuk zárva az ajtót (vajon
miért az
ajtózárás?), a másik kiút –
amennyire ez kiútnak tekinthető egyáltalán
–, hogy
az igazságban, jogban sem hívő, sokat ivó (milyen
pénzből?), amúgy joghallgató
felnőtt fiú öngyilkos lesz, felgyújtja a
lakást, egyben gyilkossá is válik,
hiszen benne ég anyja is, húga is. A papa sem lehetett
„angyal” – de igazából, tudjuk,
senki sem tökéletes a Földön –, ám ő
volt a gyengébb, ő ment tönkre, ő halt meg
legelőször.
Ördög
Tamás
játszott korábban ebben a darabban, Axelt
alakította, ő is rendezte
2014-ben, (Trafó?) 2012-ben a
Felolvasószínházban pedig Fredriket
játszotta, de
előadták 2009-ben is (más társulat).
Tönkrement, illetve diszfunkcionális
család mint téma a fontos? Vagy ez a hangulat? A
kiúttalanság? Strindberg –
számos ok miatt – kilátástalan,
„terhelt” élete, amiből részben A
pelikán is születhetett?
A történet
alapja is
taszító: az anya valamiért szerelmes lett Axelbe
(egy
velejéig önző teremtmény lehet szerelmes?), aki
mások pénzéből él, hozzáadja
fejletlen, önállótlan lányát, hogy
közel maradhasson a férfihez. A férfinek
egyik nő sem kell, annál inkább az
örökség, amiben hitt, és ami persze nincs
–
de amikor magához édesgethette a hazugságok
tengeréből élő Elise-t, még nem
tudhatta, hogy a férj nem él már sokáig.
Vagy valóban hozzásegítette ő is, az
anyával együtt, a halálhoz? Nem ez az egyetlen
kérdés, amire nincs válasz.
Ma már pontosan
tudjuk,
hogy egy narcisztikus ember a legritkább esetben
változik meg, miközben ő érzi magát
áldozatnak. Az asszony nemcsak folytonos
hazugságban él (éppen elég ilyen ember van
ma is), erre nevelte volna a fiát
is, aki azonban megszűnik „alvajárónak”
lenni, igaz, ehhez szükség volt halott
apja talált levelének elolvasására. (A
levélben többek között az áll, hogy őt
meggyilkolták – miközben szegény még
megírta a levelet élő voltában.) Húga is
bevallja, hogy mindent tudott, de nem akart tudni, talán
ezért osztozik
bátyjával boldogan a halálban, felidézve a
boldog (?) időszakokat a papával.
Most is Kúnos
László fordításában
látjuk a darabot, dramaturg: Hárs Anna.
Díszlettervező: Izsák Lili.
Jelmeztervező: Ignjatovic Kristina, a fiún
szedett-vedett otthoni gönc, egy lebegő köntösben is
látható, a legvégén pedig
egy hófehér alsónadrágban és
atlétatrikóban jelenik meg az égő lakásban.
A lány
öltözéke szépnek igazán nem
mondható zöld és drapp ruha, Axel viszont
stílusosan (?) elegáns; egy igazából
erőszakos, haszonleső emberről van szó, a
végén nem is hagy kétséget eredendő
durvasága felől.
A rendező munkatársa: Perényi Luca.
Másfél
óra
szünet nélkül, természetesen 14 éven
felülieknek ajánlják.
Bemutató:
2024. május 10.
Megtekintett
előadás: Budapest, 2024. május 15.
Budapest, 2025.
május 16.
Györgypál
Katalin
