Thornton
Wilder
(1897-1975) darabját már sokadszor tekinthetjük meg,
Ilja Bocsarnikovsz lett-orosz rendező
most másodszor rendezi meg Magyarországon. A mostani sok
tekintetben hasonlít a
2022-es kecskeméti bemutató gondolati
vezérfonalához és látványelemeihez. A mi kis városunk 1938-as keletkezése
óta sikerdarab lett, témája a
közönséges mindennapi élet elemeit veszi
górcső
alá: születés, család, szerelem, halál
utáni lét megélését teszi az
előadás
központi témájává.
Wilder
színpadi műve keletkezése
után rögtön sikert aratott, Pulitzer-díjjal
jutalmazták, 1940-ben filmváltozat
készült belőle. 1944. januárban már a pesti
Vígszínház is bemutatta. Pedig a
színpadi dramaturgiája ugyancsak rendhagyó
elemeket alkalmazott az akkoriban
gyakori, hagyományos berendezkedésű realista
cselekményű, és kronológiai
rendben bemutatott művekhez képest. A cselekményt egy
narrátor (szerepe szerint
rendező) vezeti fel, és ez a cselekmény nem
lineáris rendben épül, hanem ugrál
az időben, sőt elvisz a halottak világába, majd
visszajön megidézni egy
kiválasztott napot. A díszlet jelzésszerű,
elhanyagolható része a játéknak,
végül mi nézők, mindvégig
érezzük, hogy az író hozzánk
szól, mi több, be akar
vonni bennünket az előadásba.
A
játék különösen a darab utolsó
egyharmadában válik bensőségessé. George
és Emily esküvője után kilenc évet
ugrunk, a cselekmény a város temetőjében
folytatódik. A halottak sírjukból
rálátnak a város eseményeire, szemmel
tudják követni, mi történt szeretteikkel,
egymással is társalognak, megszemlélik az őket
látogató ismerősöket. Az író egy
kisebb nekropoliszt tár elénk, és ebből az
aspektusból folyik tovább a
színdarab az élők irányába. Ez a
nézőpontváltás adja meg a kulcsot a mű
megértéséhez, és a néző ezen az
abszurd tartalmon keresztül képes
magáévá tenni
a mondanivalót: életünk folyamán észre
sem vesszük mindazt a csodás eseményt,
ami velünk nap mint nap megesik, elfut mellettünk minden
szépség, öröm,
pillanatnyi érzés, ezekről szinte azonnal
megfeledkezünk, felidézni sem tudjuk
a szép napokat, boldog perceket. A halál döbbent
rá bennünket, mi mindent
mulasztottunk el életünkben.
A fiatal
lett-orosz rendező, Ilja
Bocsarnikovsz beleszeretett Wilder színművébe. A
halál utáni létnek ez az
igazán különös revelációja –
és annak dramaturgiai érvényesítése
– szinte a
rögeszméjévé vált. A kitalált
amerikai kisváros mindannyiunk lakóhelye lehetne,
és ezt a „mi kis otthonunkat” a boldogság
szigetévé változtathatnánk, ha minden
apró eseménynek tudnánk örülni, a
ránk kiszabott néhány életévet nem a
szerzésvágy önző
kielégítésével töltenénk, hanem
létezésünk iránti hálával,
egyszerű boldogsággal.
A
színművet Kozma András
fordította, egyben ő a dramaturg is. Mivel díszlet
nincsen, két asztal, néhány szék,
két létra alkotja a színpad
bútorzatát, ezért
a színészek mozgatása lett a legfőbb
„díszletképző” elem (Látvány: Narek Tumanjan/Matyi Ágota).
Kellékek hiányában minden zajjal
járó mozgást a
színészek csak imitálnak, de annak hangeffektusa
fokozottan hallatszik a
háttérből (hang: Ilja Csernisov).
Hangulatos a vonatfütty, kakaskukorékolás,
lónyerítés, tojások feltörése,
tejesüvegek földre helyezése,
pohárletevés, stb. a valósnál erősebb
érzékeltetése, ehhez pontosnak kell lennie a
színész hozzárendelt mozdulatának.
A
„hétköznapi” történethez kellően
semlegesek az öltözetek. Egyedül a fiatal
lánynak, Emilynek a ruhája tér el a
többitől: ő fehér szoknyában és fehér
felsőben játszik mindvégig, az esküvőn is
ebben az öltözetben van, amihez fátyol
kapcsolódik (jelmez: Gyöngyösi
Renáta). Három dal is
elhangzik a szünet nélkül játszott
előadásban (Zene: Vitus Eszter).
Az
előadás szigorúan megkomponált
összjátékot kíván, a rendező ezt
maximálisan meg is valósítja. Minden
színész a
legjobbat hozza ki a szerepből. A darab kulcsfigurája a
rendezőként
feltüntetett narrátor, akit Berettyán
Nándor alakít kiválóan (az
általam látott sok előadásokban idősebbek
játszották ezt a figurát: Mensáros
László, Udvaros Béla, Adorjáni Bálint).
A két anya-feleség szerepét Söptei
Andrea
(Mrs. Gibbs) és Szilágyi Ágota
(Mrs.
Webb) hozzák remek formában. Az előadás
legfontosabb szerepét, Emilyt Bubik Réka
(e.h.) játssza fölényes
biztonsággal, éretten és gyönyörűen,
szinte a szereptől megszépülve. Tetszett
még néhány epizódalakítás: Nagy Mari
(Mrs. Soames), Varga József (Howie
Newsome, a tejes), Madácsi István
(Simon Stimson) karvezető).
Fénytervező:
Narek Tumanjan,
rendezőasszisztens: Herpai Rita.
Igazi
színházi élmény az egyben
játszott, 125 perces előadás. Minden mozdulatra oda kell
figyelni.
Bemutató
és megtekintett előadás: 2026. március 6.
Budapest,
2026. március 8.
Földesdy Gabriella
