Marius
von Mayenburg (1972 - ) német
drámaíró „Ex”-e
első pillantásra szerelmi háromszögnek tűnik
(két női és egy férfi szereplő),
valójában messze van a klasszikusnak mondott szerelmi
háromszög kategóriában
írt színdaraboktól. Háromszögnek
háromszög, de hogy szerelmi lenne?
Nevezhetnénk inkább gyűlölködési vagy
undorodási, esetleg defektes
párkapcsolati háromszögnek. Az egy részben
játszott kudarctörténet a székhez
szögezi a nézőt.
A modern kor
drámai színdarabjai
között előkelő helyet foglalnak el a
féltékenységgel,
házasságtöréssel tűzdelt
szerelmi háromszög konfliktusok (sőt négyszög
és ötszög is létezik!), ezek
megoszlanak a tragikus végű, illetve
vígjátéki megoldások között.
Harmadik
megoldás is van, a tragikomikus, ez esetben a konfliktus nem
oldódik meg,
minden megy tovább a régi mederben,
változás nélkül. Mayenburg színműve ez
utóbbi változatot mélyíti el. A
színművet Deés
Enikő (egyúttal a dramaturg), és Dömötör
András fordította, utóbbi egy
személyben a rendező is.
Férj (Schruff Milán) és feleség (Járó
Zsuzsa) párkapcsolati válságban vannak, ezt
abból lehet tudni, hogy néhány
évi házasság után már egy esti
rutinbeszélgetésre sem képesek erős indulati
megnyilvánulások nélkül. Minden
kérdés, egyszerű megállapítás,
megjegyzés
robban, a felek ugrásra készek, bármi hangzik el a
partnertől. Türelem,
megértés, empátia alapszinten sem működik.
Mindez úgy zajlik a késő esti
órában, hogy a két gyerek alszik a
hálószobában, egyikük (a kislány)
azonban
bizonyosan hallja szüleinek veszekedését.
Az
ilyesféle házasfelek közti
viszonyban a felek egymás agyára mennek. Minden mozdulat,
a legtermészetesebb
megnyilvánulás is idegesíti őket, a hangulat
állandóan pattanásig feszült.
Esetünkben is ez történik, amikor
megszólal a férj mobiltelefonja, az Exe (Péter Kata) keresi, szállást
kér éjszakára, mert elköltözött a
jelenlegi élettársától. A férj
udvariasan elutasítja a kérést, de a
feleség –
bár akarata ellen van a dolog -, azt javasolja, jöjjön
hozzájuk az Ex egy
éjszakára.
Attól
kezdve, hogy Franci, az ex
barátnő megérkezik, pokolivá válik a
hármuk közötti párbeszéd,
viselkedés. A
feleség kezdetben udvariasság mögé rejti
mélységes utálatát a nem várt
vendég
iránt, magára hagyja férjét Francival, de
lesben áll, hogy alkalom adtán
lecsaphasson. Az alkalom el is jön, Franci és a férj
kis híján csókolózásba
merülnek, miután felidézték a régi
szép időket, csakhogy a feleség éppen ekkor
toppan be az ágyneművel.
Nos,
innét már nincs megállás, a
gyűlölet eluralkodik, mindhárom szereplő egy-egy
hosszú monológban fejti ki,
mennyit szenved jelenlegi kapcsolatában, amiből menekülni
szeretne. Szóba
kerülnek még a foglalkozási ranglétrán
betöltött szerepek, a házaspár
egyértelműen értelmiségi munkát
végez, míg Franci ennek a ranglétrának egy
alsó
fokán helyezkedik el, nevezetesen kisállat-kereskedő. A
beszélgetés
sértegetések, vádak, rágalmak
közepette zajlik, végül Franci kénytelen az
éjszaka közepén elhagyni a házaspár
lakását.
A
színdarab látlelet a 21. századi
párkapcsolati mélypontokról, amelyek már
egyáltalán nem hozhatók helyre. A
szerző nem lát, nem tud, és nem is akar megoldást
találni, szerinte nem is
létezik megoldás. A minden területen
megvalósuló „szabadság”
zsákutcába vezeti
a kapcsolatokat. Az „ego” (divatosabb kifejezéssel
„hübrisz”) megakadályozza az
egészséges kompromisszumokat, nem ismeri az
alázatot, csak a másikon való
uralkodás a cél.
Díszletként
mindössze a nappali
szoba két ülőalkalmatossága szolgál,
kanapé, illetve annak látszó fekvőhely
(tervező: Darvay Botond). A házaspár
hálóruháját, köntösét,
Franci utcai szerelését kabáttal és
hátizsákkal Tihanyi Ildi tervezte.
A
színészi alakítások hitelessége
közvetíti a néző felé a szereplők
sorstragédiához közeli
életérzéseit.
Viviszekció mindhármuk hosszú monológja,
szépítés nélküli, belülről
kitörő
vallomás, önreflexió. Mindhárman
(Járó Zsuzsa, Péter Kata, Schruff Milán) a
végsőkig elmennek az érzések
megmutatásában.
Zene: Vranik Krisztián, a rendező munkatársa: Dicső Dorka, producer: Orlai
Tibor.
Bemutató:
2026. január 14.
Megtekintett
előadás: 2026. január 13.
Budapest,
2026. január 15.
Földesdy Gabriella