Nagy
várakozással és örömmel érkeztem
a színházba,
visszagondolva Cserhalmi színházi
szerepléseire és filmjeire. Ugyanakkor aggódtam
is, ugyan miről fog beszélni,
kibírja-e a két és fél órát
ennyi betegség után? Évek óta nem volt
színpad
közelében. Csak remek szerepekben láttam, most mit
fogok látni, nyilván azt már
nem – gondoltam.
Egy csendes
humanistával találkoztam, egy bölcs
öreggel, az életet tisztelővel és szeretővel, aki
komolyan veszi a többi embert,
akitől megtanulhattam tisztelni azokat is, akik nem mindig
pozitív döntéseket
hoznak. Érzékenységének és
eleganciájának fényes bizonyítéka
volt, ahogy
bemutatta az apjával való gyermekkori kapcsolatát.
Nem voltak egymást és a
gyerekeiket szerető szülei, vagy csak sajátosan
éltek. Egyikükre sem mondott
konkrétan semmi rosszat, szóban. Amikor
édesapjáról beszélt, akivel 30 éves
kora után tudott csak beszélni két pohár
sör kíséretében, gyermekkori
tapasztalatait a nézőkkel úgy érzékeltette,
hogy amikor apja különösségéről
beszélt, arról, amikor úgy reggeliztek, hogy ő
mint gyerek ült a konyhaasztalnál,
az apja pedig neki háttal, a konyaszekrénynél
evett – ekkor ő maga is, a
közönségnek hátat fordítva
beszélt. Remekül érzékeltette, hogy milyen
az, ha
egy színész háttal beszél a
közönséghez, és ugyanazt a hatást
váltja ki a
gyerekben, ha az apja neki háttal reggelizik. Ezt nem is
lehetett volna
szavakkal elmagyarázni, kíméletes és
mégis remek szemléltetés volt.
Cserhalmi humora
lenyűgöző, öniróniája megnyugtató.
Egy példa: csak úgy, szinte mellékesen
megjegyezte, hogy ma már a tükörbe is
csak dublőrrel néz bele. Tudjuk, hogy a filmjeiben dublőr
nélkül dolgozott a
nehéz és veszélyes helyzetekben is. Ennek
fényében ez hatalmas poén. Valamikor
veszélyes helyzetekben sem szorult segítségre, de
ma már ez nem így van.
Panaszkodás, siránkozás nélkül
közli velünk, hogy tudja, tisztában van a
fiziológiai állapotával, felvállalja.
Megnyugtató ez az önirónia, mert rögtön
elmúlt a félelmem a várható múltba
nézéstől. Ez az egy poén megadta a hangulatot.
Meghatározta a kapcsolatunkat egymással, az ő és
én, a néző kapcsolatát a közös
ismereteinken keresztül.
Sokat mesélt a
gyermekkoráról, a fiúnevelő
intézetben történtekről, arról, hogy
szülei elfoglaltsága miatt került oda.
Szeretetet a nagyszüleitől kapott, ők vették ki a nevelő
intézetből is. Kamasz
korában nem találta a helyét, így a
debreceni színházban, a fiatal színészekkel
és a műszakisokkal barátkozott. A főiskolát
imádta, a társait is, a tanárokat
is.
Az előadás
második részében ma is időszerűnek
tartott részeket olvasott fel az igazi
székfoglalójából. Ugyanis négy
évvel
ezelőtt a Magyar Művészeti Akadémia levelező taggá
jelölte, és akkor mondta el
rögtön nagy meglepetést okozó és
elhíresült székfoglalóját. Ebben nem a
megszokott szlogeneket, elfogadott világnézeti szlengeket
használta, mégis
elmondta mindazt, amit fontosnak tartott. Szeretné, ha a
színházi életre a
harmónia lenne jellemző. Olyan világot szeretne, ahol
hihetünk magunkban, és
hisznek nekünk. Nem egy utópiát írt le, hanem
egy olyan országot, ahol az ember
ember, az érték az érték, a tudás az
tudás, a politika politika, sem több, sem
kevesebb. A székfoglalójának címe:
„Állj, ki vagy?” Ennél jobb címet nem
lehetett volna adni egy nagyon átgondolt, falakat
döntögető előadásnak. Milyen
jó lenne megszívlelni! Remek lenne megállni ebben
a rohanó világban és
elgondolkozni azon, hogy honnan is jöttünk és
hová tartunk, és most éppen kik
vagyunk, méltók vagyunk-e a múltunkhoz és a
céljaink fontosak-e, értelmesek-e,
megérik-e az áldozatokat.
Csodálatos,
elgondolkoztató este volt! Köszönet
érte!
Az est
rendezője Novák Eszter, zenei vezető Szép András. A szöveg között
több zenei
rész is díszítette az előadást. Ezeknek
szerzői többek között: Cserhalmi
György, Kenéz László, Novák
Péter.
Dramaturg Kárpáti Péter,
média
design: Herpai Máté, Cserhalmi Sára.
Jelmeztervező
asszisztens: Szabó Dorka.
Az előadás
során közreműködtek Szép
András, Roszik Hella m.v. és a súgó Sütő Anikó. Nagyon kedves és egyszerű
mozdulat volt Cserhalmitól,
hogy ha bizonytalan lett a szöveg folytatásában,
akkor csak ránézett Sütő
Anikóra, és ő félhangosan elmondta a
következő szót, a közönség pedig halk
nevetéssel díjazta ezt az
együttműködést, és volt, amikor Sütő csak
rábólintott
a folytatásra.
Időtartam:
2h 30min egy szünettel.
Megtekintett
előadás: 2025. december
Budapest,
2026. január 7.
Tóth
Attiláné
