Éppen
hogy nem indul „könnyűvel” Pass Andrea
lírai abszurdja a Vígszínház
Házi Színpadán. A szünet nélkül
egy óra harmincöt percnyi előadás a darab
ősbemutatója, és a szerző maga rendezte erre a mini
színpadra. Kupás Anna díszlete
néhány geometrikus
ülőalkalmatosság, egy vetítővászon
hátul, e mögött zajlanak az orvosi
beavatkozások, a néző csak az
árnyékképet látja.
Napjaink egyik
problémáját dolgozta
fel a szerző megtörtént esemény alapján. A
történet, hangsúlyozom, nem indul
„könnyűvel”, sőt épp zsákutcával
indul a két főhős, majd sok nehézség után
megszületik a megoldás, tulajdonképpen egy
sikertörténettel van dolgunk.
Emma (Márkus Luca) és Andris (Reider
Péter m.v.) fiatal házasok, mindent megtettek
már, hogy saját gyermekük
szülessen. A cselekmény kezdetén éppen az
ötödik embrió beültetés után
vannak,
és talán most sikerül. De nehézségek
adódnak, így végül a beültetés
magzateltávolítással zárul. Ezen a ponton
mindkét fél elbizonytalanodik,
megkérdőjelezik további kapcsolatukat, lehet, hogy most
kéne szétválniuk? Nem
egyforma intenzitással vágyódnak
gyermekáldásra: Emma nagyon, Andris szeretne,
de idegesítik a kudarcok, a munkahelyi gúnyos
megjegyzések. Külföldi munkát
vállal, mégis együtt maradnak.
Pass Andrea
színdarabja valós
társadalmi környezetbe helyezi a két fiatal
problematikáját. Megismerjük Emma
anyukáját, Lédát (Nagy-Kálózy
Eszter),
testvérét, Robit (Csapó Attila),
a
nagymamát (Halász Judit), Léda
régi
férjét, Jancsit (Kőszegi Ákos),
és
jelenlegi udvarlóját, Tamást (Hirtling
István), aki egy családi összejövetelen
letérdelve kéri meg Léda kezét. Már
az esküvő és a nászút időpontját
tervezik.
De valamelyest
bepillanthatunk egy
kórház belső életébe, Auer doktor
nőgyógyász (Medveczky Balázs), a
nővér (Hullan
Zsuzsa) kevés empátiával állnak
hozzá magasztosnak mondható feladatukhoz,
amit mesterséges megtermékenyítésnek
hívunk. Mintha ők maguk se hinnének
tevékenységük feltétlen sikerében.
Időnként pikírt megjegyzéseket tesznek,
szigorúak, felsőbbségesek. Minden az
előírások szerint történik, a
kétségbeesett, gyereket akaró nők sokszor idő
előtt feladják a küzdelmet, hogy
gyerekük legyen.
Bár a
témát pusztán társadalmi
jelenségként, szociológiai
problémaként is lehet kezelni, ebben a darabban az
egyén szintjén marad a kérdés. A fiatal
pár már hajlamos feladni a közös
gyermek iránti szándékát, de Léda,
Emma anyja megoldást keres. Megkeresi azt a
személyt, aki béranyaként vállalkozna
lányának gyermekét kihordani, megszülni,
majd odaadni a szülőknek. E feladatra talál is egy
négygyermekes fiatal nőt,
Ramit (Kőszegi Mária m.v.), aki
pénzért vállalná a terhességet,
és nem keletkezne jogi vita. A kölcsönös
bemutatkozás megtörténik, de a terv kútba
esik a béranya vitatható személyisége
miatt.
Léda
azonban nem adja fel a
keresést, és megtalálja azt a személyt, aki
minden szempontból megfelel lánya
és veje elvárásainak. A folyamat a szemünk
előtt zajlik, de nézőként is nehezen
fogjuk fel és kísérjük végig a
megtermékenyített petesejt útját
egészen a
megszületett gyermekig. A csoda létrejöttéhez
hatalmas elszántság,
magabiztosság, feltétlen önbizalom és
segítőkészség kellett. Mi is
fellélegzünk, végre nem kudarc,
önfeladás, letargia kísér egy nemes
szándékot,
hanem várva várt beteljesülés.
Mire
képes egy édesanya egy jó ügy
érdekében? És mennyire elszánt akkor is,
amikor a környezetében mindenki
ellenzi tervét. Elfordulnak hozzátartozói,
vőlegénye szó nélkül hagyja magára.
És miért ellenzi mindenki? Mert abszurdnak tűnik, nincs
rá protokoll, nem
bevett gyakorlat, és kevesen képesek
végigcsinálni. Nincs megfelelő társadalmi
elfogadottság. Időnként Lao-ce
versidézetek hangzanak el egy-egy szereplő
előadásában, Weöres Sándor
fordításában, köztük az
„ürességről” szóló
filozófiai
megfogalmazás, eszerint üres tereket kell
betöltenünk életünk során, az
anyaméh
is egy üres tér, amíg egy gyermek belé nem
költözik…
A
színészi teljesítmények közül a
legkifejezőbb alakítást Medveczky Balázs
nyújtotta Auer doktor szerepében.
Nagyképű, döntéseiben elhamarkodott orvost
játszott, akinek végül be kell
látnia, hogy tévedett. Mozgása, fejtartása
emlékezetes marad. Nagy-Kálózy
Eszter a tőle megszokott kiváló játékot
hozta, Hirtling István a túlbuzgó
udvarló kicsit komikus vonásait alakította
nagyszerűen, Kőszegi Ákos rutinosan
hozta a volt férjet, aki megbánta, hogy elvált
nagyszerű feleségétől.
Jelmez: Pető Kata, dramaturg: Róbert
Júlia, zeneszerző: Tarr Bernadett,
szakértő: dr. Pop Andrea,
világítás: Duksa-Kovács
József, rendezőasszisztens: Molnár Kata.
Bemutató: 2025. december 12.
Megtekintett előadás: 2025. december 15.
Budapest: 2025. december 17.
Földesdy Gabriella