Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A TESTŐR

Centrál Színház 

Molnár Ferenc egyik legtöbbet emlegetett vígjátékáról van szó, ahogy Az ördög és a Játék a kastélyban a jótékony hazugság témáját feszegeti, A testőr befejezése is ott köt ki, hogy „az az igaz, … amit egy asszony hazudik”. Tipikus Molnár Ferenc-i bölcsesség, amolyan paradox szellemesség a pesti közönség mindenkori megnyerésére. 115 évvel az ősbemutató után (1910 Vígszínház: Csortos Gyula, Varsányi Irén) is képes önfeledt mosolyt csalni az ott ülő, a szerzőnek elkötelezett nézők arcára, akik díjazzák az iróniát és a színészi játékot.

A sokszori hivatkozással rendelkező A testőr valami miatt mégis ritkábban kerül a színházak repertoárjára, mint gondolnánk. Utoljára a Pesti Színházban láthattuk tíz évvel ezelőtt parádés szereposztásban (2015, Stohl András, Eszenyi Enikő, Kern András, rendező: Valló Péter).

A Centrál Színház 2025-ös jelenlegi színrehozatala Ujj Mészáros Károly rendezésében hagyományosnak mondható. Sem díszletben, sem jelmezben, sőt, szövegben sem tér el az eredeti elképzeléstől. A vígjáték közepe az Opera páholyában játszódik, ennek színpadi megvalósítása (tervező: Bagossy Levente) erősen hajaz az 1910-es ősbemutató díszletére. Az operai páholy óriásivá növesztett a nézőtér felé, a háttérben pedig stilizált módon megjelenik a színház belső tere a páholy szemszögéből nézve. Dominál a vörös bársony, s nem marad el némi aranyozás sem. Ennél szerényebb a házaspár otthonának díszlete, de jól érvényesülnek a polgári bútorok és a páncéltőkés zongora, amelyen számos alkalommal felcsendül a Chopin-muzsika. Kárpáti Enikő jelmezei is követik a 20. század eleji öltözködést. A testőrsisakról nem hiányzik a lószőr, a Színésznő fénylő estélyi ruhája pazar kiállítású, a Mama köténye, hajviselete, cipője is korhűen ósdi.

A történet annyira színészfüggő, hogy a szereplőknek nincsenek nevük, mindenki a saját karakterének elnevezését viseli: Színész (Schmied Zoltán), Színésznő (Ágoston Katalin/Balsai Móni), Kritikus (pardon, neki van neve: Mezei, Kaszás Gergő játssza), Mama (Györgyi Anna), Szobalány (Gats Éva), Hitelező (Papp János), Páholyos nő (Szabó Éva).

A történet hitelessége józan paraszti ésszel elképzelhetetlen, hiszen arról van szó, hogy a testőr álruhába öltözött férjet a feleség nem ismeri fel, és udvaroltat magának férje távolléte alatt. Az álarc és a testőr karaktere annyira jól sikerül, hogy a férj idő előtt hazatér, így vetve véget az „idegen férfi” általi zaklatásnak. De mindez hiába, hiszen megtudjuk, a feleség a testőr belépésének második percében rájött, átöltözött férje akarja átverni őt. Látszólag belemegy a játékba, hadd örüljön a férje, úgyis kell egy kis izgalom a féléve kötött házasság némi újraélesztésére, mert minden olyan unalmas. A Színésznő korábbi kapcsolatai ugyanis félévnél tovább nem tartottak.

De hát ez egy vígjáték, könyörgöm! Egy vígjátékban, különösen egy molnári darabban minden lehetséges és annak az ellenkezője is. Hát így lehetséges az, hogy a testőrként saját feleségét elcsábítani szándékozó Színész azon dilemmázik, mi lenne jobb: ha sikerülne a csábítás, hisz azt mutatná, ő képes volt megtéveszteni színészi képességével a nejét. Vagy annak örülne, hogy az asszony elutasítaná, akkor bizonyossá válna, hogy őt, a férjét szereti, és nem képes megcsalni. Egyik eset sem valósul meg azonban, a Színésznő/feleség ügyes húzással lecsapja a magas labdákat.

A paradox helyzet, illetve annak színészi megvalósítása tartja életben A testőrt. Ezért várjuk minden felújításnál, vajon hogyan birkózik meg a színészgárda a feladattal. Nos, az újabb kihívás egészen jó eredményt hozott. Schmied Zoltán testőr mivoltában hozza a csinos, vonzó férfit, Színész alakjában elveszíti sármosságát, túlaggódja a jeleneteket. Ágoston Katalin a Színésznő szerepében igazi porcelánbaba, aki bármikor átlát férjének féltékenységi rohamain. Kaszás Gergő kissé visszafogott alakítást nyújt kritikus/rezonőr/házibarát szerepben. A legjobb kabinetalakítást Györgyi Anna nyújtja Mama szerepben. Megjelenésében is rendkívül eredeti: járása öreges, hangja visító, kiállhatatlan, szemüvege, haja békebeli nagymama kinézetet kölcsönöz neki. Papp János két rövid, poénra kihegyezett jelenetében igazi epizodista, nem több, nem kevesebb.

Azon gondolkodtam, mi lesz a következő Molnár-darab a Centrál Színházban.

Szcenikus: Barkovics Zoltán, rendezőasszisztens: Kántor Nóra.

Bemutató: 2025. szeptember 13.

Megtekintett előadás: 2025. szeptember 12.

Budapest, 2025. szeptember 14.


Földesdy Gabriella

  


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©