Azon híres
világirodalmi művek közé tartozik, amelyet sose
ununk meg, ha már láttuk
százszor, százegyedszer is megnézzük, mert
kíváncsiak vagyunk rá. Mindannyiszor
új rendezésben, más és más
szereplőkkel. Miért is szeretjük a Hamletet?
Sokak szerint azért, mert
örökérvényű a benne rejlő problematika, a nem
kevés élethelyzet felvetése, a
„lenni vagy nem lenni”, sőt a „bosszulni vagy nem
bosszulni” megoldatlansága. A
szereplők viselkedése megoldásokat kínál, s
mi dönthetünk: ízlésünknek
megfelelően cselekedett az illető vagy sem. De ha nem is
döntünk, érezzük, hogy
valami nagyszerűvel van dolgunk, ez a Hamlet nevű fiatalember
szimpatikus
figura, és milyen zseniális volt Shakespeare, hogy
évszázadokra nekünk adta.
Szeretjük, csodáljuk, a végén megsiratjuk.
Remekmű 1600-ból 2025-ben bemutatva.
A legtökéletesebb tragédia újkori
világunk kezdetén.
Eperjes Károly rendező
szándékosan hagyományos keretek között
akarta
megrendezni a Hamletet. Nincs szükség
„modernizálásra”, a korszaktól idegen
kellékekre, világvárosi díszletekre,
még
a ruhákat sem kell mai öltözetre cserélni. A
korhűséget a rendezés csak
kivételes esetekben törte meg, így a
háttérben látható mozgó tengeri
hullámok
képével, és Ophélia víz alá
süllyedésének látványával
(díszlet: Ferencfy-Kovács Attila). Nem
volt
egységes épített díszlet, inkább
csak a térelválasztóval bezárt
helyszínek
domináltak, illetve a lakomához szolgáló
hatalmas asztal a kezdő jelenetben.
Jelmez
tekintetében
felemás megoldás született (tervező: Rátkai
Erzsébet). A szereplők jelmezei nagyrészt lefedik a
kor divatját, uralkodói
palást, férfiaknak reneszánsz sapka,
térdnadrág, az uralkodó párnak a
fején
királyi korona, Hamleten szűk nadrág bő ujjú
fehér inggel, és – ez tényleg
meglepő – steppelt félkabát. Utóbbit
később leveti.
A címszerepet
játszó Haumann Máté
telitalálat erre a
szerepre, aki 44 évesen eljátszhatja még most a
„kizökkent idő” helyretolását
(habár ez a szállóige éppen nem hangzik el
a színpadról), energiái frissek,
mozgása impozáns, ugrál ágyra fel,
ágyról le, könnyedén emeli fel anyját (Györgyi Anna) és Ophéliát (Kiss Anna Gizella) (e.h.) is. A színész
hitelesen szól minden jelenetben, de már előadás
előtt felkelti
érdeklődésünket, mivel a szereposztás
szórólapját betölti Haumann
Máté fotója,
hamvasított ősz hajjal, alatta összeráncolt homlok,
és szúrós szemmel tekint
felénk.
A jelenetek
sorrendjét
felcserélték, ez legfeltűnőbb az elején,mert
nem a várőrséggel, hanem a királyi
pár esküvői lakomájával kezdődik.
Ahogy minden Hamlet-rendezésben más-más helyre
kerülnek a hangsúlyok, úgy itt
is, az Eperjes által rendezett előadásban egyedi
megoldások születtek.
Mindenképp éreznünk kell a három fiatal
férfi szereplő különböző
hozzáállását
saját apja halálához. Laertes (Barsi
Márton) azonnali elégtételt
kér, Hamlet
késlekedik a bosszúval, míg Fortinbras (Wettstein
Márk) háborút indít.
Hármuk közül
csak az utóbbi éli túl, és lesz sikeres.
Hamlet atyjának szelleme (Fillár
István) nem a várfal tetején vagy
ködös távolban jelenik meg, hanem lejön a
színpadra, a szereplők közt, majd Gertrúd
hálószobájában sétál, de csak
a fia számára látható és
hallható. Ráadásként
módon ő játssza a színészkirály
szerepét is.
Az ún. „egérfogó” jelenetet
lerövidített formában élhetjük
át,
Rosencrantz (Szatmári Attila) és
Guildenstern (Kosznovszky Márton)
testőr-kísérő-áruló szerepei
minimálisra csökkentek.
Megnő viszont az
udvaronc ceremóniamesternek, Osricknak szerepe (Szűcs
Sándor). Hamlet Angliából való
hazatérése után gyakorlatilag
az udvar és a meglepetésszerűen hazatért
fiú között ő tartja a kapcsolatot, s ő
kíséri végig a párbajt
vívómesterként.
A rendezés
legérdekesebb újdonsága mégiscsak a
befejezés. Szó és tett elválik
egymástól. A
győztes Fortinbras ugyan felszólítja embereit Hamlet
végtisztességének
megadására, mondja is „ha/
Megéri, nagy
király vált volna még./ Útján
kövesse
harci tisztelet”, ám nem ez
történik.
Testőrei sebtében megragadják a holttestet és
minden ceremónia nélkül bedobják
a sírgödörbe, ahová nemrég
Ophéliát helyezték be. Ebben a jelenetben lehet a
rendező üzenete. Talán így működik a mindenkori
(vagy egyfajta) politika:
elhangzik sok ígéret, állandóság
vagy éppen változás bejelentése, majd
mindezeknek cáfolata történik tettekben.
Jó
érzés volt
végignézni, végigélni egy ilyen
„hagyományos” Hamletet.
Diszkrét aláfestő zene kísérte az
előadást (Bucz Magor), dramaturg (Deres
Péter), koreográfus (Gyenes Ildikó),
szcenikus (Filep Andrea) hozzájárult a
teljesítményhez. Arany János
fordítását élvezhettük, bár
neve nem szerepel a szórólapon. Az eddig
említetteken kívül további szereplők voltak: Gáspár Tibor (Claudius), Viczián
Ottó (Polonius), Pavletits Béla (Horatio),
Eszenszky Gergely (Marcellus), Keresztény
Tamás, Penke Soma (sírásók), Bohus Andrea, Hrisafis Gábor, Fedinecz Pál (színészek). A rendezőasszisztens: Hűbér
Tünde.
Bemutató
előadás: 2025. február 7.
Megtekintett
előadás: 2025. április 23.
Budapest, 2025.
április 26.
Földesdy
Gabriella
