Eugene Labiche (1815–1888) a 19. századi
Franciaország egyik legnépszerűbb színpadi
szerzője. Zenés bohózatokat, komédiákat,
úgynevezett vaudeville-eket írt. [A
vaudeville mint zenés színpadi műfaj az angol music hall
amerikai változata. Az
előadás táncból és énekből,
pantomimból, dialógusokból,
akrobatikából,
állatidomárok és bűvészek
mutatványaiból állt össze. Vaudeville
eredetileg víg
és gúnyos dalok neve, melyeket a Vire
völgyében (Normandia) énekeltek. Mai
értelemben a vaudeville: francia énekes bohózat
vagy vígjáték, sőt: kabaré,
revü, varieté, vidám operett,
énekes-zenés vígjáték.]
Az Olasz
szalmakalap
c. művet
1851-ben mutatták be Párizsban, a szerző legismertebb
darabja, amely bejárta a
világ színpadait. Készült belőle film
(René Clairs) és opera (Nino Rota) is. Az
eredeti mű másik szerzője Mark Michel.
A neves román
rendező, Silviu Purcarete
azonban, akinek már több rendezését is
láthattuk eddig, nem az eredeti művet
vitte színpadra. A pontos leírás: Stella
Adorján fordításának
felhasználásával Silviu
Purcărete szövegkönyvét románból
fordította Kulcsár Edit Ágota,
aki egyben a dramaturg is. Mi több, a dalok
szövegét is a rendező írta, André
Ferenc
fordította. Kedvesek, üdítőek, mint maga a zene is,
egy-egy dallamsor magyar
népdalra is emlékeztethet távolról.
Zeneszerző: Vasile Sirli.
De miről szól az
előadás? Egyáltalán, van "narratíva"?
– Van.
Nagyjából. Érteni nem muszáj, vagy
talán mégis valamit valahogyan, mert az
agyműködés már csak ilyen.
Tehát: miközben
a
magánzó, kedves-tehetős dinamikus fiatalember, Fadinard (Hercegh Péter, szolgája, Félix
– Rácz József)
esküvőjének hajnalán
lovával jön valahonnan, és feltehetően az
esküvőjére megy, a lova megrágcsál
egy különleges szalmakalapot az erdőben. Fadinard háza
ugyan a városban van, és
kérdezhetnénk, mit keres akkor ő hajnalban egy erdőben
– talán sétál, mint
ahogyan „sétál" a női olasz szalmakalap
tulajdonosa, a férjes asszony
(Anais, Beauperthuis felesége – Katona
Kinga) a daliás harcos katonával (Émile
Tavernier, hadnagy – Kristán Attila).
Miután az asszony
rettentően fél igen féltékeny
férjétől – aki ezek szerint nem alaptalanul
féltékeny, ami nem akadályozza meg abban, hogy
aztán késő este lábáztatás
közben ismerjük meg (Beauperthuis – Szarvas
József), a házasulandó fiatalember
kénytelen egy éppen ugyanolyan
pipacsos-szalagos szalmakalapot találni, méghozzá
sürgősen. Miközben vidékről
az esküvőre felutazott az örömapa, a kissé morcos
faiskola-tulajdonos
(Nonancourt – Trill Zsolt) a szűk
lakkcipőben, kezében egy nagy cserép mirtusszal, az
„apás"
menyasszony (Heléne, Nonancourt lánya – Polyák
Anita e.h.), akibe nem oly régen véletlen
találkozáskor beleszeretett a
fiatalember, és követi az örömapát a
teljes násznép tortástól, gyerekestől,
nászajándékostól, „mindenestől", tudtuk szerint a
Városházára
igyekezve, az esküvőre.
A fiatalember azonban a
kalapot
keresi, legelőbb is a kalapkészítőnél, aki
fél
éve várja vissza, hiszen csak „egy percre" hagyta ott. (Clara,
divatárusnő – Söptei Andrea, a
mindig fáradt idős könyvelője, Tardiveau – Varga
József.) Pont ilyen kalap itt nincs, de
állítólag létezik egy a
bárónőnél.
Fadinard otthagyja a násznépet a
divatárusnál, tovább rohan a kalapért. A
bárónő (Champigny bárónő – Szűcs Nelli)
azt gondolja, hogy a meghívott híres énekes jelent
meg nála, természetesen
ebben a hitben van a kerekesszékben ülő Achille de Rosalba,
fiatal arszlán is (Bodrogi Gyula; arszlán
= fiatal,
választékosan öltözködő, művelt, de
gyakran felszínes férfi), a helyzetet tovább
bonyolítja a bárónő szobalánya (Clotilde
– Sipos
Ilka e.h.). A fiatalember a végén elénekli
a „Kalapom-dalt",
nehogy kidobják kalap nélkül… Az a bizonyos
kalap azonban itt sincs, násznép
annál inkább – a szalonban… Fadinard
valamiként elkeveredik a megcsalt
férjhez, újabb félreértések,
násznépestől. A fiatalember haza nem mehet, mert a
házában még mindig ott van a kalap tulajdonosnője
a hadnagy szeretőjével. A
teljes násznép természetesen itt is megjelenik
egyre fáradtabban, még újabb
félreértésekkel. Végül a
nászajándékok közül előkerül egy
ugyanolyan
szalmakalap – Firenzéből –, amilyet egész nap
keresett Fadinard… Volt közben
esküvő? – már nem is fontos, annyira belegabalyodtunk
a történetbe. Miközben
jól szórakoztunk. Hiszen ez utóbbi a
lényeg. A dalok, a mozgás, a
szóváltások,
olykor az alkalmi kórusok, időről időre a két
díszletmunkás (Clown-díszítők – Krauter Dávid e.h. és Winkler
Tamás e.h.) éneke-tánca a
függöny előtt. A papucsot kereső süket nagybácsi
(Vézinet – Schnell Ádám), a
menyasszonyba szerelmes
unokaöcs (Bobin, Nonancourt unokaöccse – Pallag
Márton). Nem említettük még Virginie-t,
Beauperthuis-ék szobalányát (Szilágyi
Ágota). Természetesen rengeteg
ajtó, ami egy bohózathoz elengedhetetlen – a falak
itt szabadon mozgathatók az
ajtókkal együtt. Díszlet- és jelmeztervező: Dragos
Buhagiar. Kevés a díszlet, a szalonban
néhány szék, kanapé, zongora, ami
akkor is „játszik”, ha lecsukták a
fedelét. A jelmezek közel korabeliek, főként
esküvőre készülőknek megfelelően sok a fehér,
világos. A bárónő öltözéke
azonban önmagában is joggal sok derültség
forrása, nem beszélve a hálóingekről
többek között a nagybácsin.
Mindez közel
két
órában, szünet nélkül. Kissé
elfáradunk, de csak a végén
érezzük, addig „nem érünk rá" –
magába szív a mozgás, a dinamika, a
zene.
Zongorista, karmester: Bellus Csilla.
A násznép: Bangó Ernest e.h., Holló
Patrik Albert e.h., Steeinhuis Raul e.h. –
SZFE
színészművész osztály IV. évfolyam.
Az előadásban (ragyogóan) közreműködnek
még
az SZFE színművész-zenés II. évfolyamos
hallgatói.
Korrepetitor: Bellus
Csilla.
Tolmács és a
rendező munkatársa: Horváth
Patrícia.
Rendezőasszisztens
gyakornok: Pap Dóra.
Rendezőasszisztens: Trimmel Sándor Ákos.
Bemutató
és megtekintett előadás: 2025.
március 7.
Budapest, 2025.
március 9.
Györgypál Katalin
