A
spanyol szerző, Juan Mayorga nevét
kevéssé ismerjük, bár ő a kortárs
spanyol drámairodalom legismertebb és
legelismertebb alkotója. "Könnyed szépség,
líra, humor, s mindennek mélyén
nagyon-nagyon emberi érzések és gondolatok"
– aki látta a spanyol
előadást, eszerint jellemezte (2024, MITEM). Most, látva Rusznyák Gábor rendezésében,
mi sem mondhatunk mást, ám egyvalamit
hozzátéve: az előadásban Maria Luisa szerepe Hernádi Judit (egyik) jutalomjátéka
lett, amit önmagában is nagyra
értékelhetünk. Jutalomjátékhoz pedig a
többi színész odaadó, ezt segítő
játéka
szükséges, ami kétségkívül
teljesült is.
Képzelet,
álom,
vagy valóság? A bevezető jelenettől a gondos
portással (Raúl – Gyabronka
József) máris sejtjük, hogy
itt az idős, kissé naivnak tűnő hölgy gazdag,
életigenlő képzeletének leszünk
tanúi, de időről időre erről akár teljesen meg is
feledkezhetünk, sőt nem is
nagyon érdekel már minket, egyszerűen csak a
színpadi játékot figyeljük a 100
percben. Egyik oldalon Maria Luisa barátnőjének,
Angelinesnek (Peremartoni Krisztina) kissé
egyhangúnak
tűnő élete – eredetileg hárman voltak
barátnők, de egyikük korábban meghalt,
ami ugyan nem kap hangsúlyt, de azért meglebegteti az
élet szükségszerű
kegyetlenségét. Angelines életében szinte
az egyetlen esemény csütörtökönként a
délutáni kávézás Maria
Luisával. Meg olykor fodrászhoz megy... Igen ám,
de a
kávézóban van egy ezüstszínű
ajtó, ahonnan zene szűrődik ki, és párok
lépnek be
rajta... Ők ugyan vágynak bemenni, de – a másik
oldalon – csak Maria Luisa
képzeletét gyújtja fel igazán a zene, a
tánc.
Adott tehát az
idősödő hölgy, aki feltehetően mindig egyedül élt
– és hirtelen,
a portással való beszélgetést követően
megjelenik lakásában két férfi, az
idősebb "tábornok", a későbbi hősszerelmes (Benito
Beckenbauer – Debreczeny Csaba) és a
fiatal
melankolikus költő (Emerson Azzopardi – Fábián
Gábor). Velük elindul egy este Maria Luisa a
kávézóba, felderíteni a táncos
helyiséget, de (persze) nem jutnak el oda. A két
férfit aztán a hölgy kidobja,
ám megjelenik egy harmadik, szintén érdekes,
óvó-gondoskodó úr (Juan Olmedo – Csákvári Krisztián),
természetesen
szintén odavan a hölgyért, aki vele sem jut el a
táncparkettre. Aztán együtt
lesz mindhárom férfi a lakásban, a barátnő
tanácsára – többször hosszas
beszélgetést folytatnak telefonon – még
versenyezteti is őket, ki szereti őt
jobban (Lear király fordítva?) – végül
kidobja valamennyit egyszerre
(megértjük), és egyedül megy el abba a bizonyos
kávézóba, mi több, be is jut az
ajtón – ahol ki más is várhatná, mint
az ezüst lerux öltözetű portás. Befut
mindhárom férfi, még románc is alakul a
fiatal költő és Maria Luisa között, a
hölgy szinte megdicsőül, a férfiak táncolnak...
hiszen ez egy táncparkett.
Tehát van
történet, annak van "eleje, közepe és
vége" – de itt
egyáltalán nem ez a lényeg. Mert
természetesen számos apró-nagyobb mozzanat is
történik, legtöbbje humoros, derűs és főleg
nagyon emberi – és ezek jóval
fontosabbak, mint a fő "narratíva". Mert ezektől
életszerű, kedves és
elnézhető Maria Luisa gondolat- és
érzésvilága, megbocsátható
akár a piros sál
ellopása (nem vagyunk ítészek...), és nem
érezzük problémának, ha nem
értjük
pontosan, Maria Luisa mit miért gondol és tesz, mi az,
amit korábbi életéből
vesz át, vagy csak most kigondol... hiszen a képzelet
hányszor sokkal gazdagabb
a valóságnál?!
A díszlet mindennek
megfelelően meglehetősen egyszerű. A portással való
beszélgetéshez a postaládákat iskolai
fekete falitábla eleveníti meg, amin
igazán könnyű átjavítani a képzelt
férfineveket (eredetileg a betörőket
távoltartandó). A lakásban valóban elegendő
egy nagy kanapé, a feltehetően
konyhába vezető ajtó túloldalán poharak
sorakoznak – ez egyben jól jellemzi
Angelines hétköznapi életét, hiszen ő onnan
nyit be telefonálni –, a
táncparketthez pedig elég, ha oldalra tolják a
kanapét (pamlagot).
Díszlettervező: Dárvay Botond.
Maria Luisa ruhája
abszolút hétköznapi, közel az
ízléstelenséghez, ami a kellő
ellentétben áll élénk
fantáziájával, Hernádi Judit egyszerűen
kiragyog belőle.
A férfiak öltözete változatosabb, a
katonás Beckenbauer felöltője különösen
izgalmas: kívül elegáns házikabát, de
kifordítva! – kifordítva hófehér
katonai
köpönyeg. Később megtudunk valamennyit arról
is, hogy nem is volt ő akkora
hős... ami egyike a rengeteg apró mozzanatnak,
mondhatnánk akár fűszert is.
Olmedo öltözéke inkább pasztell, kissé
semmitmondóbb figura valóban a két másik
férfi között. (Más kérdés
megformálásának nehézsége a
színpadon.)
Jelmeztervező: Tihanyi Ildi.
A rendező
munkatársa: Dicső Dorka.
Fordította: Mester Yvonne. (Nem
hangzik el egyetlen trágár szó sem!)
Producer: Orlai
Tibor.
Kőszínházi
bemutató: 2025. február 1.
Megtekintett
előadás: 2025. január 31.
Budapest, 2025.
február 1.
Györgypál
Katalin
