Marlon Brando (Omaha, Nebraska, 1924. április 3.
– Los Angeles, Kalifornia, 2004.
július 1.) kétszeres Oscar-díjas olasz
származású amerikai színész,
rendező... Megjelent
önéletrajzi könyve „E dalra tanított
anyám” címmel, amelyet Robert Lindsey
újságíróval közösen írtak.
A könyv címe líraiságra utal, a most
bemutatott monodráma – a szórólap szerint
vígjáték – címe: Botrányhős
– ennek
eleve ellentmond.
Brando
tehát két alkalommal
kapott Oscar-díjat (1954, 1972), háromszor nősült
meg, összesen 11 gyermeke
született. Életének 81. évében hunyt
el 2004-ben. Édesanyja színésznő volt, ő
maga pedig a 20. századi filmművészet egyik legnagyobb
hatású alakja.
Mindebből
mit
látunk-hallunk?
Mindenki
azt
ír az
önéletrajzában, amit akar, amit gondol, ahogyan ő
látja a világot.
Klem
Viktor
pedig egy ilyen önéletrajz alapján írta meg a
monodrámát, feltehetően szintén
belevitte saját látásmódját,
értelmezését. (Fordító: Upor
László, a szerző külön köszönetet
mond Droppán Csillának és Zöldi
Gergelynek.)
Ül
velünk szemben egy rendezői
székben mikrofonnal a kezében, és mesél.
Időrend nincs, nagyjából csaknem
összevissza. Miért lett színész, nem fontos,
színházban nem szeretett játszani,
jobban élvezte az előadás utáni éjszakai
életet. Mindig talált lányt, nőt,
bármilyet és bárkit, feltehetően a sikere miatt,
de erről kevés szó esik.
Szüleiről is keveset beszél, szinte csak egy-egy tragikus
– de valóban, nagyon
tragikus – mondat árulkodik a mély
konfliktusokról. Igaz, édesanyja kapcsán
igencsak elérzékenyül. Tényleg ennyire flegma
volt mint ember, vagy csak ezt
kívánta mutatni a világgal? És –
fontos ez?
Még
ezer kérdésünk lehetne,
mert nehéz elfogadni ezt a világot, ezt a
gondolatmenetet, ezeket az érzéseket:
az ismert, szinte istenített, rengeteg pénzt keresett
művész – bár ő ezt eleve
megkérdőjelezi, egy filmszínész szerinte nem lehet
művész (ebben a felfogásban
talán nem is az, hosszú lenne a válasz erre is):
minden nőt „megkapott”, de
csak egyet szeretett, persze arra végképp nincs
elfogadható válasz, hogy miért
pont őt.
Az
előadás alapjaiban
kiábrándító. Egyik oldalon a nagy
művész (?), a másikon egy nagyon-nagyon
esendő ember, akiről nehezen tudjuk elképzelni, hogy komoly
szerepeket játszott
– filmekben. Egy mondatban utal arra, hogy a Keresztapa
c. ikonikus film szerepválogatásán az előző napon
véletlenül ellesett „igazi” gengszter
mozdulatait, beszédmodorát mutatta (de
arról már nem szól, hogy ehhez is mély
tehetség kell).
Nem
emlékszik, melyik nőnek
ajándékozta oda csak úgy az első
Oscar-díjat, a másodikat pedig nem vette át,
ennek kapcsán emelt szót az indiánokért ott
előttünk is… Furcsa a jelenet Marilyn
Monroe-val, őt is másképpen látja, de
pompásan játssza el ő maga a lányt is,
mint ahogy sok más szerepet ott előttünk, egy
óriási papírdobozból
„varázsolva
elő” a kellékeket.
Sok
pénzt keresett,
megtehette, hogy 10 évig nem is játszott, csak
meditált… nyilván nem
véletlenül. Ilyen életet nem lehet
„büntetlenül” élni, meghízott, a
színpadon a
kellék segítségével felszedett
óriási túlsúllyal táncol, mozog
– nem tudjuk azt
sem, hogy miért. (Koreográfus: Szöllősi
Krisztina).
Szerepeiről
is
keveset szól,
de ha a színész tudja, hogyan veheti át a
vezetést egy gyenge rendezőtől, ott
azért van mit kapisgálni. Honnan szerezte a
tudását? Kitől, mikor? – itt ez sem
fontos… Neki nem fontos, feltehetően. (Mi pedig higgyünk,
amit akarunk, például
hogy abszolút „őstehetség”…)
Ha mindez
nem
fontos, akkor
mi marad…? A botrányok talán? Meglehet. A
felszín. De nagyon furcsa a művészet
maga: egy színész, pláne filmen, akkor
„jó”, akkor „tehetséges”, ha
szinte üres
belül…?! Ha bármit el tud játszani…
„parasztfiú” létére.
Klem
Viktor
minden esetre
egy ilyen embert varázsol elénk a színpadon. Nem
pontosan értem, miért
„vígjáték” – talán, mert
végül is nem
„szomorújáték”.
Haláláról nem értesülünk,
hiszen maga meséli el, amíg él.
Rendező-látványtervező:
Vecsernyés János.
Asszisztens:
Égető Fanni. Zeneszerző: Szitha
Miklós.
Producer:
Orlai Tibor.
Minden
esetre
másfél órán át
folytonosan színpadon lenni nem könnyű feladat. És
Marlon Brandóval
ellentétben, aki nem szeretett szöveget tanulni, a
filmekben végül már nem is
tanulta meg, csak „fülébe súgta” a
titkárnője – ahogy értesültünk erről
–, itt
másfél órányi szöveget is tanulni
kellett minden más mellett.
Bemutató
előadás: 2024. október 23.
Megtekintett
előadás: 2024. október 22.
Budapest,
2024. október 24.
Györgypál
Katalin
