Marlon Brando száz éve
született, filmjeit szerettük nézni a moziban, a
tv is vetített jó néhányat. A
jóképű színész tehetséges is volt,
amerikai
színészgenerációknak volt idolja,
igazodási pontja. A Julius Caesar c. amerikai
filmben Antoniust alakította (1953), a Vágy
villamosában (1951) Stanley-t, majd
az 1972-es év eljuttatta a csúcsra filmes
pályafutását tekintve: Ez évben
készült A keresztapa, benne a
címszereppel, Don Corleone alakjának
megformálásával, illetve Az utolsó
tangó Párizsban c. film férfi
főszereplőjeként is emlékezetes volt. Díjai
közt ott van két Oscar is, számos elismerés,
busás honoráriumok. Magánélete már
nem ilyen szerencsés, inkább kudarcosnak mondanám,
sőt, a pályakép
összességében botrányos, ahogy a darab
címe is ezt sugallja. Rendezte: Vecsernyés
János.
A most bemutatott
egyszemélyes darab „vígjáték”
műfaji megjelöléssel került színre. Én
talán azt
írnám a színlapra, hogy
„önéletrajz epizódokban”, vagy esetleg
azt, hogy „kínos
önkép”. Miért is? 2006-ban magyarul is
megjelent a színész önéletírása
E dalra tanított anyám címmel
(Bp., Európa, ford., jegyz. Upor
László), amelyet Brando egy
színésztársával, Robert
Lindsey-vel írt közösen. Ez az
önreflexió képezi alapját a színpadi
változatnak, amelyben Brando maga számol
be életének jelentős és jelentéktelen
állomásairól, hol megbocsátóan, hol
kritikusan nézve a vele történteket.
Aki híres ember
és
önmagáról ír életrajzot, azt
ír, ami neki tetszik, és kedve szerint mutatja be
saját magát jó vagy rossz színben, ez
szíve joga. Brando is sokat tesz azért az
önéletírásában, hogy sokszor
fejcsóválva tudjunk meg róla
dehonesztáló
adatokat. Az a tapasztalat, hogy az igazi rajongók, akik
életében istenítették
a sztárt, megtudván róla sok kellemetlen
körülményt, továbbra sem
ábrándulnak
ki, megbocsátóan tekintenek minden rosszízű
eseményre. A színpadi változat
persze válogathat a felsoroltakból.
A színpadi
változat
kb. másfél órás monológ Klem
Viktor
előadásában (a szövegkönyvet is ő
készítette az önéletrajzból). Egy
széken ülve
mondja Brando szövegét mikrofonba, vagy
anélkül, közben feláll, egyszer
beszélget az egyik nézővel, dobozos sörrel
kínálja (biztosít bennünket, hogy
nincs előre megbeszélve). Díszlet helyett egy
óriási nyitott tetejű papírdoboz
van a színpadon, de nem vettem észre, hogy ennek
funkciója lenne. Ezen kívül
egy reflektor lámpa áll még ott, és egy
mikrofon (látvány: Vecsernyés János).
A kérdés
az, mit
tudunk meg a sztár életéről,
életéből, és ezek az információk
hogyan hatnak
ránk, a közönségre. Már az első mondatok
kissé lelomboznak bennünket. Mert épp
arról beszél a színész, hogy milyen
unalmas, sőt erőfeszítés nélküli
foglalkozás az övé. Szinte nem kell dolgozni semmit,
és dől a pénz. De ez csak
a kezdet! Továbbra sem arról hallunk részleteket,
milyen kiemelkedő feladatokat
jelentett egy-egy filmforgatás, jelentős szerep
megformálása, hanem arról, hány
nőt hódított meg a filmezések alkalmával,
még csak udvarolni sem kellett a partnernek,
mert amúgy is a karjaiba omlott mindegyik
színésznő, kellékes, sminkes, és a
többiek. Hódításai inkább
kiábrándítóak, minthogy
vonzóvá tennék.
Brando a Kennedy
elnökkel történt
találkozásáról is elmesélt egy se
füle se farka anekdotát. A
monológ második felében (bár nincs
szünet) következik a túlsúlyos Brando,
amelyet a rendezés látványosan old meg. Klem
Viktor behoz a színpadra egy
„kövérítő” kiegészítő
párnát, ez beteríti a színész
hasát, mellét, erre rávesz
egy csíkos inget, hatalmas nadrágot és
hózentrágert. Ezzel a hatalmas testtel
játszik tovább. Előbb a
kövérségét magyarázza, amikor
felsorolja, mi mindent
eszik meg reggelire. Mennyisége húsz embernek is sok
lenne. A mozgás nehézkessé
válik, mégis bemutatja nekünk, hogyan bukfencezik,
tornázik, ugrál a színpadon.
Nem tudni, ez fogyókúra, vagy bizonyítás: ő
még kövéren is tud mozogni.
Brando
életének
tragédiája az utolsó öt percben hangzik el.
Elsőszülött fiát tíz évre
ítélték,
mert húgának barátját megölte. A
lánya, aki elvesztette társát, öt
évvel később
öngyilkos lett. A monológ itt hangot vált. Klem
Viktor is komollyá válik, talán
mozdulatlanná kellene válnia, amikor erről beszél.
Mindeddig vígjáték volt,
ettől kezdve tragédia. De már éppen vége
van a produkciónak.
Zeneszerző: Szitha
Miklós, koreográfus: Szöllősi
Krisztina, asszisztens: Égető Fanni,
producer: Orlai Tibor.
Bemutató
előadás: 2024. október 23.
Megtekintett
előadás: 2024. október 22.
Budapest, 2024.
október 24.
Megjelent a Kláris
25/2.számában.
Földesdy
Gabriella
