A brit Penelope
Skinner darabja többszörösen gondolkodóba
ejtő darab. Erre
már maga a plakát is rávilágít: a
kalitkában Elaine marad, a kismadár kirepült…
de igazából csak a legvégén
érthetjük meg – valamelyest. (Plakáttervező: Csáfordi László.)
Az
egykori
nagy (?)
színésznő, Elaine (Hernádi Judit)
30
éve él elzárva az óceán
partján álló különös, sőt sejtelmes
házban (ez a Lyonesse), már
nyugdíjas, éveken át a közeli
boltban dolgozott. Feltehetően túl van a hetvenen, de
megjelenése jóval
fiatalabbat mutat.
Őt
és a
házát azonban csak
akkor ismerjük meg, amikor a meglehetősen szétszórt,
amúgy férjezett, egy
gyermekes „filmes” Kate (László
Lili)
meglátogatja, aztán napokig ott marad, megismeri Elaine
barátnőjét, a költő
Christ is (Járó Zsuzsa), és
elég
gyorsan megbarátkoznak egymással.
Elaine
már egy éve készül
visszatérni a színpadra – vagy most éppen a
film világába – monodrámájával
saját életéről, amiben Chris segít neki.
Kissé modorosan előadva (színház a
szobában) megtudjuk, hogy a színésznő az
általa háromévi együttélés
után
elhagyott, már akkor is neves rendező elől szökött el
előbb anyjához – a férfi ugyanis
bosszúból a madarait tépte szét –,
aztán egészen idáig, az óceán
partjára,
miután egy féltégla repült be az
ablakán. Annak idején senki nem hitt neki, hát
legalább most, a férfi halála után
szeretné, ha elhinnék neki saját
igazságát.
A 30 év alatt a férfi pályája
felívelt, az övé meg – itt, a kisbolt polcai
közt…
Kate
szerződést ígér neki,
sőt az okostelefonon meg is érkezik a szöveg, amit Elaine
hebehurgyán azonnal
alá is ír, lemondva ezzel minden
jogáról… 30 évnyi világtól
való elzárkózás
után ez még hihető is.
Amint az
várható, Kate most
már itt is hangosan kimondja szíve-lelke, sőt teste
fájdalmát: nem szeretne több
gyereket, amit rendező férje (Greg – Schruff
Milán) és annak családja erőltet. És
felsejlik az álom: Kate itt marad,
idehozza a már meglévő gyereket, és majd
együtt itt felnevelik. Chris némileg
igyekszik a valóságot felmutatni, kevés sikerrel.
Megérkezik azonban váratlanul
Greg, akit Kate nem szeret (?) – nehéz bármit is
eldönteni kívülről, különösen,
hogy ő maga rendkívül bizonytalan. Annyi biztos, hogy
szereti a kislányát…
Végül férje megígéri, hogy soha
többet nem hozza fel a második gyerek
témáját,
így felesége hazamegy vele Londonba.
Eltelik
pár hónap, 8–9
biztosan, mert legközelebb már a szülés előtti
napokban-hetekben találkozunk
Kate-tel – természetesen –, Elaine
történetének valamilyen forgatókönyve
teljesen
kitekerve kerül szemünk elé a
megvalósítás útján, a
színésznő kénytelen
belemenni, hiszen aláírta a szerződést –, a
rendező pedig végül ki más is
lenne, mint a tehetséges Greg. Kate úgyis elmegy
szülési szabadságra, utána kap
másik ügyet, ami biztosan éppen annyira
fellelkesíti majd, mint Elaine
története… (Vagy nem.)
Elaine
lassan
ráébred, hogy
nem teljesül az álma, nem ismertetheti meg a
világgal saját igazságát, pláne
nem saját főszereplésével, nem is volt
igazán „me too”, semmi nem
bizonyítható.
Mint ahogy Greg erőszakossága sem bizonyítható
(és ha nem ilyen rámenős, sem
filmes sikereket nem ér el, sem második gyermek nem
születik).
Elaine
elmegy
aznap is úszni
a viharos óceánba, Chris pedig kiengedi a kerámia
(!) madarakat a kalitkából…
Kate
munkahelye, a filmes
cég amúgy kifejezetten és csak női
történeteket vállal fel. Hát… biztosan.
A
szereplők
hozzák legjobb
formájukat. Elaine 30 év után is
„díva” mind mozgásában, mind
fellépésében,
többféle ruhában mutathatja meg a
világtól kényszerűen, félelemből elvonult
művész vágyát és mindennapi
életét a tárgyakkal telezsúfolt, nagyon
egyéni
házában. Kate egyszerűbb nő, tehetségéről
nem tudunk meg szinte semmit azon
kívül, hogy „imádja a
munkáját”, feleség- és anyaszerepben
nem igazán tündököl.
Előléptetést szeretne nagyon, de hogy ez miből is
állna? – talán mindegy neki.
Hiszen látjuk főnökét: Sue (Ullmann
Mónika) leginkább dirigál a maga
módján, próbálkozik pénzt szerezni a
produkciókhoz, gyakorlatilag bármi áron. Chris
szintén különös nő, erősebb
bármelyiküknél, korábbi szerelmi
csalódásáról csak pár szót
hallunk Elaine-től.
Ő ismeri leginkább az életet, úgy tűnik, ő
segített és segíti Elaine-t – szinte
életben maradni. De ő nem erőszakos, és képes
elengedni Elaine-t saját útján,
adott esetben akár az óceán felé.
Greg
valóban annyira
fenyegető? Nehéz megítélni. Egy ilyen
házban, falun nyilván nem hagyná a
gyerekét, nyilván ő maga küldené ide a
gyámhatóságot (itt lép be
legegyértelműbben a „valóság”)…
de erőszakos sokféleképpen lehet valaki.
Félszavak, hangsúlyok, rászólások,
kinyilatkoztatások… és mégis lesz ezek
szerint második gyerek, ráadásul fiú!
– Kate tényleg boldogtalan? Mennyire? És
igazából miért is?! Túl sokféle
és némileg megalapozatlan vágyai miatt?…
Sok
kérdésre nem kapunk,
talán nem is mindig kaphatunk választ, annyira intim
témák is felmerülnek,
egyediek, egyéniek. A „konyhapszichológia”
pedig csak tévútra vinne. Annyit
azért megkockáztatok: a szétszórtság
nem juttat sikerhez sem a munkahelyen, sem
a családi élet szervezésében.
Az olykor
derűs
pillanatokkal is tarkított előadást Szabó
Máté rendezte, a rendező munkatársa Skrabán
Judit. Fordította: Zöldi Gergely.
Díszlettervező
Khell Csörsz. Ennyire egyedi miliőt
megtervezni, létrehozni lehet, hogy szórakoztató,
de biztosan nem könnyű.
Jelmeztervező: Szakács Györgyi. Engem
leginkább Chris kicsit bohém, mégis harmonikus
ruházata fogott meg, amely
lehetne a színe miatt is kissé "férfias" –
de nagyon nem az.
Az
előadás pedig – a fentiek
után nem meglepően – kissé zavarba ejtő. Nagyon
világosan a nők
„önmegvalósítása”
áll előtérben, amihez bőven elég egy gyerek is,
sőt. De még a második gyerek
megszülése sem elég egy nemzet
fenntartásához. Hiszen itt is a három nő
közül
csak Kate-nek van gyereke! És ő is csak egyet szeretne. Milyen
sorsa lehet/lesz
egy nem kívánt gyermeknek…? Egy férjnek egy
boldogtalan feleség mellett? (És
egy lassan elfogyó nemzetnek…?)
Producer:
Orlai Tibor.
Kőszínházi
bemutató: 2024. szeptember 19.
Megtekintett
előadás: 2024. szeptember 18.
Budapest,
2024. szeptember 19.
Megjelent
a Kláris 24/6.
számában.
Györgypál
Katalin