Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A LEGENDA HÁZA

Belvárosi Színház   

A brit Penelope Skinner darabja többszörösen gondolkodóba ejtő darab. Erre már maga a plakát is rávilágít: a kalitkában Elaine marad, a kismadár kirepült… de igazából csak a legvégén érthetjük meg – valamelyest. (Plakáttervező: Csáfordi László.)

Az egykori nagy (?) színésznő, Elaine (Hernádi Judit) 30 éve él elzárva az óceán partján álló különös, sőt sejtelmes házban (ez a  Lyonesse), már nyugdíjas, éveken át a közeli boltban dolgozott. Feltehetően túl van a hetvenen, de megjelenése jóval fiatalabbat mutat.

Őt és a házát azonban csak akkor ismerjük meg, amikor a meglehetősen szétszórt, amúgy férjezett, egy gyermekes „filmes” Kate (László Lili) meglátogatja, aztán napokig ott marad, megismeri Elaine barátnőjét, a költő Christ is (Járó Zsuzsa), és elég gyorsan megbarátkoznak egymással.

Elaine már egy éve készül visszatérni a színpadra – vagy most éppen a film világába – monodrámájával saját életéről, amiben Chris segít neki. Kissé modorosan előadva (színház a szobában) megtudjuk, hogy a színésznő az általa háromévi együttélés után elhagyott, már akkor is neves rendező elől szökött el előbb anyjához – a férfi ugyanis bosszúból a madarait tépte szét –, aztán egészen idáig, az óceán partjára, miután egy féltégla repült be az ablakán. Annak idején senki nem hitt neki, hát legalább most, a férfi halála után szeretné, ha elhinnék neki saját igazságát. A 30 év alatt a férfi pályája felívelt, az övé meg – itt, a kisbolt polcai közt…

Kate szerződést ígér neki, sőt az okostelefonon meg is érkezik a szöveg, amit Elaine hebehurgyán azonnal alá is ír, lemondva ezzel minden jogáról… 30 évnyi világtól való elzárkózás után ez még hihető is.

Amint az várható, Kate most már itt is hangosan kimondja szíve-lelke, sőt teste fájdalmát: nem szeretne több gyereket, amit rendező férje (Greg – Schruff Milán) és annak családja erőltet. És felsejlik az álom: Kate itt marad, idehozza a már meglévő gyereket, és majd együtt itt felnevelik. Chris némileg igyekszik a valóságot felmutatni, kevés sikerrel. Megérkezik azonban váratlanul Greg, akit Kate nem szeret (?) – nehéz bármit is eldönteni kívülről, különösen, hogy ő maga rendkívül bizonytalan. Annyi biztos, hogy szereti a kislányát… Végül férje megígéri, hogy soha többet nem hozza fel a második gyerek témáját, így felesége hazamegy vele Londonba.

Eltelik pár hónap, 8–9 biztosan, mert legközelebb már a szülés előtti napokban-hetekben találkozunk Kate-tel – természetesen –, Elaine történetének valamilyen forgatókönyve teljesen kitekerve kerül szemünk elé a megvalósítás útján, a színésznő kénytelen belemenni, hiszen aláírta a szerződést –, a rendező pedig végül ki más is lenne, mint a tehetséges Greg. Kate úgyis elmegy szülési szabadságra, utána kap másik ügyet, ami biztosan éppen annyira fellelkesíti majd, mint Elaine története… (Vagy nem.)

Elaine lassan ráébred, hogy nem teljesül az álma, nem ismertetheti meg a világgal saját igazságát, pláne nem saját főszereplésével, nem is volt igazán „me too”, semmi nem bizonyítható. Mint ahogy Greg erőszakossága sem bizonyítható (és ha nem ilyen rámenős, sem filmes sikereket nem ér el, sem második gyermek nem születik).

Elaine elmegy aznap is úszni a viharos óceánba, Chris pedig kiengedi a kerámia (!) madarakat a kalitkából…

Kate munkahelye, a filmes cég amúgy kifejezetten és csak női történeteket vállal fel. Hát… biztosan.

A szereplők hozzák legjobb formájukat. Elaine 30 év után is „díva” mind mozgásában, mind fellépésében, többféle ruhában mutathatja meg a világtól kényszerűen, félelemből elvonult művész vágyát és mindennapi életét a tárgyakkal telezsúfolt, nagyon egyéni házában. Kate egyszerűbb nő, tehetségéről nem tudunk meg szinte semmit azon kívül, hogy „imádja a munkáját”, feleség- és anyaszerepben nem igazán tündököl. Előléptetést szeretne nagyon, de hogy ez miből is állna? – talán mindegy neki. Hiszen látjuk főnökét: Sue (Ullmann Mónika) leginkább dirigál a maga módján, próbálkozik pénzt szerezni a produkciókhoz, gyakorlatilag bármi áron. Chris szintén különös nő, erősebb bármelyiküknél, korábbi szerelmi csalódásáról csak pár szót hallunk Elaine-től. Ő ismeri leginkább az életet, úgy tűnik, ő segített és segíti Elaine-t – szinte életben maradni. De ő nem erőszakos, és képes elengedni Elaine-t saját útján, adott esetben akár az óceán felé.

Greg valóban annyira fenyegető? Nehéz megítélni. Egy ilyen házban, falun nyilván nem hagyná a gyerekét, nyilván ő maga küldené ide a gyámhatóságot (itt lép be legegyértelműbben a „valóság”)… de erőszakos sokféleképpen lehet valaki. Félszavak, hangsúlyok, rászólások, kinyilatkoztatások… és mégis lesz ezek szerint második gyerek, ráadásul fiú! – Kate tényleg boldogtalan? Mennyire? És igazából miért is?! Túl sokféle és némileg megalapozatlan vágyai miatt?…

Sok kérdésre nem kapunk, talán nem is mindig kaphatunk választ, annyira intim témák is felmerülnek, egyediek, egyéniek. A „konyhapszichológia” pedig csak tévútra vinne. Annyit azért megkockáztatok: a szétszórtság nem juttat sikerhez sem a munkahelyen, sem a családi élet szervezésében.

Az olykor derűs pillanatokkal is tarkított előadást Szabó Máté rendezte, a rendező munkatársa Skrabán Judit. Fordította: Zöldi Gergely.

Díszlettervező Khell Csörsz. Ennyire egyedi miliőt megtervezni, létrehozni lehet, hogy szórakoztató, de biztosan nem könnyű. Jelmeztervező: Szakács Györgyi. Engem leginkább Chris kicsit bohém, mégis harmonikus ruházata fogott meg, amely lehetne a színe miatt is kissé "férfias" – de nagyon nem az.

Az előadás pedig – a fentiek után nem meglepően – kissé zavarba ejtő. Nagyon világosan a nők „önmegvalósítása” áll előtérben, amihez bőven elég egy gyerek is, sőt. De még a második gyerek megszülése sem elég egy nemzet fenntartásához. Hiszen itt is a három nő közül csak Kate-nek van gyereke! És ő is csak egyet szeretne. Milyen sorsa lehet/lesz egy nem kívánt gyermeknek…? Egy férjnek egy boldogtalan feleség mellett? (És egy lassan elfogyó nemzetnek…?)

Producer: Orlai Tibor.

Kőszínházi bemutató: 2024. szeptember 19.

Megtekintett előadás: 2024. szeptember 18.

Budapest, 2024. szeptember 19.

Megjelent a Kláris 24/6. számában.

 Györgypál Katalin

  


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©