Annakidején,
amikor Molnár megírta e legjobbnak
tartott
vígjátékát, nem volt jóban a
Vígszínházzal, így darabját a Magyar
Színházba
vitte (1926), ahol vígszínházi
színészek játszották a szerepeket (Hegedűs Gyula, Góth Sándor, Törzs Jenő, Titkos Ilona), a tetemes bevétel
azonban a Magyar Színházé lett. Azóta,
amelyik színház a Játék a
kastélybant tűzi műsorra, hosszú, sikeres
szériára
számíthat, hálás közönség,
soha el nem évülő történet,
poéndramaturgia.
Tudja ezt Puskás
Tamás is, a darab rendezője és Alföldi
Róbert, akinek megtetszett Turai
figurája, hisz éppen neki való szerep. Bár
az eredetileg három felvonásnyi –
jelenleg két részben játszott –
vígjáték egyazon kastélybeli
szobában
játszódik, mégis plusz kvalitásokkal
rendelkezik. Bagossy Levente díszlete egy
neobarokk szalont idéz, amihez
hozzáragasztották kétfelől László
Miklós néhány éve itt játszott Illatszertár c. darabja szintén
neobarokk belső terének egy részletét. A
helyszín nem egy sima szálloda, hanem
egy kastély apartmanja a Riviérán, ahová
előkelő közönség jár nyaranta,
hajókázik, vadászik, esténként
irodalmi ínyencségeket élvez vacsora után.
A történet
mindenki
számára ismert: Turai és Gál
színműírók és egy fiatal zeneszerző
váratlanul megérkezik
a kastélyba a már ott tartózkodó Annie
színésznőt meglátogatni, aki a fiatal
zeneszerzőnek, Ádámnak a menyasszonya. Mielőtt
találkozna a két szerelmes, a
szomszéd szobából Annie és volt szeretője,
Almády szerelmi évődése hallatszik
át a vékony falon. A hatás döbbenetes,
Ádám összeomlik a hallottak után, és
csalódásában öngyilkos akar lenni. A
két öreg sopánkodik a történteken, de
Turai kitalálja, hogy az éjszaka alvás helyett
megír egy színdarabot, amelyben
elhangzik a szomszédból áthallatszott
párbeszéd szóról szóra, benne az
elcsépelt közhelyekkel (felhőkarcoló, kifacsart
citrom, férfi vagy tetőtől
talpig, beteg ló, stb.). Az elkészült
egyfelvonásost reggel átadja Anninak és
Almádynak, estig tanulják meg, mert előadás lesz a
szalonban.
Turai ötlete
zseniálisan beválik, mivel nem árulja el sem
Gálnak, sem Ádámnak, hogy mire
készül, így valósul meg a lehetetlen: amikor
az esti próbán Gál és Ádám
ráismernek a darabban szó szerint elhangzó
éjszakai párbeszédre, azonnal
elhiszik, hogy a két színész éppen egy
színdarab jelenetét próbálta.
Megtörténik a kibékülés,
Ádám boldog, Annie megkönnyebbül, Almády
megszégyenül,
ő a legnagyobb vesztese a műveletnek, ráadásul még
éjszaka haza kell utaznia a
kastélyból.
Amennyire ostoba
és
sekélyes az a párbeszéd, amit a két volt
szerető egymással folytat, épp annyira
ostoba lesz az az egyfelvonásos, amit Turai megír –
Sardou francia darabírónak
tulajdonítva – Annie leendő
házasságát és Ádámot, mint a
két író házi
zeneszerzőjét megmentendő a jövőre. De akármennyire
is blőd és közhelyes,
annyira mulatságos is az egész
szituációsorozat, a vígjáték
követelményeinek
kiválóan megfelel, mindenki kacag a poénokon, az
átveréseken, a remek figurákon
akár tizedszer, huszadszor nézi is meg. A rendezőnek nem
kell semmi különöset
tenni ezért, a poénok ülnek, a szerepek
kiválóak. A Centrál Színház
előadása a
barokkos díszleten kívül annyit tesz hozzá,
hogy csúcsra járatja az érzelmi
amplitúdókat. Túlzásba viszi Anni
búgó hangját, Almády lassan és
nehezen
kiejtett hosszú és komplikált francia neveit.
Egyébként is a címben szereplő
„játék” szónak itt több
értelme van, és minden benne lévő
játék a színészek
karakterétől függ.
Alföldi
Róbert (Turai)
a nagy elődök nyomán halad (Páger
Antal,
Márkus László, Benedek Miklós),
remek arcmimikával és sajátosan affektált,
elnyújtott beszédével
„színesíti”
ezt a mesteri figurát. Molnár Ferenc saját
magát írta meg Turaiban, ő az okos
megmentője a fiatal zeneszerzőnek és primadonna
szerelmének, nem teljesen
önzetlenül: szüksége van mindkét emberre:
egyik a zenét írja a darabjaihoz,
másik eljátssza őket. A szövegből mégis
kihúzták azt a mondatot, ami éppen
Molnárra vonatkozik: „...életemben
annyit
loptam a franciáktól – illik, hogy végre
én is adjak nekik valamit.” Alföldi
az utolsó színpadi mozdulatával csettint egyet a
közönség felé, mintha varázsló
lenne, megcsinálta, amit kellett, eldobja
pálcáját.
A társszerző
Gált László Zsolt
alakítja, pont annyi
energiát fektetve belé, amennyit kell. A szerep
szerényebb Turainál, de azért
jelentős. A hálátlan Almády szerepben Schmied
Zoltán brillírozik korántsem csak a nehezen
megtanulható francia nevek
karikírozott előadásával, mint inkább
vállalva ennek a figurának összes
megalázó velejáróját. Az Annie-t
játszó Balla
Eszter tündökölni próbál ebben a
valóban primadonna szerepben, ez nem
mindig sikerül, ahogy Puskás Samu Ádám
szerepében kicsit tapasztalatlan, mozgása imitt-amott
tétova. De gazdagabbak
lettünk két epizódszereplő
játékával. Magyar
Attila lakájként elbűvölő
ügyességével, Rada
Bálint a minden lében kanál titkár
figurájával nyűgöz le.
A jelmezek decensek
(lakáj még parókát is kapott!), tervező: Szakács
Györgyi, világítás: Friedrich
Gergely,
zene: Budapest bár,
rendezőasszisztens: Kántor Nóra.
Bemutató
előadás: 2024. szeptember 14.
Megtekintett
előadás: 2024. szeptember 12.
Budapest, 2024.
szeptember 15.
Földesdy
Gabriella
