A MITEM
2024-es
külföldi színházi előadásai
közül az utolsó két előadást az olasz Alessando Serra által rendezett thébai
mondakör mai értelmezése adta másfél
órában. Bár Szophoklész megírta a
mítoszt
több tragédiában is, Serra nemcsak őt tekintette
forrásnak, hanem Euripidészt,
Arisztophanészt és Senecát is
beolvasztotta, és egyetlen
tragédiává ötvözte a műveiket.
Az bizonyos, hogy sem
Oidipusz figurája, sem tragikus története (a
thébai mondakör) nem az eddig
megszokott értelmezésben kerül színre. Az
ókori szerzők ránk hagyott
tragédiáit, a bennük lefolyt cselekményt
ugyanis valódinak, megtörténtnek
fogadtuk el, amely alkalmasnak bizonyult bűn és bűnhődés
viszonylatában működni,
és a szerző segítségével levontuk a
megfelelő konzekvenciákat. Mindez a mai
napig része a középiskolai irodalomoktatásnak
és a színházi gyakorlatnak is.
Eszerint Oidipusz – bár tudtuk, hogy vérfertőző
bűneit nem szándékosan követte
el –, felfogván rettenetes cselekedetét,
önbüntetést hajtott végre, így
szabadulván meg akaratlanul elkövetett
vétkeiért.
A Serra által
színpadra írt történet nem alapszik
valóságosan megtörtént cselekményen.
Bár
maga a főhős, Oidipusz mondja el a vele történteket,
közben megelevenednek a
részletek: látjuk a korinthoszi udvar méltatlan
viselkedését, az apjával,
Laiosszal való találkozást és a
király megölését, a pásztor
vallomását,
Theiresziász aggodalmát, Iokaszté
öngyilkosságát, az elűzött
Polüneikész
sirámait hallgatjuk. Még Thézeuszt is
látjuk, aki nem beszél, pusztán
jelbeszéddel – számunkra felirattal –
közli mondandóját és befogadó
készségét
Oidipusz felé. Mindez nem a valóság, csupán
mítosz, de mítosz voltában sem az a
szerepe, hogy példázat legyen az ókori vagy a mai
ember számára.
A rendezés
gondolata
annak a tudatosítása, hogy a főhős nem bűnös,
semmilyen bűnt nem követett el,
tehát vezekelnie sem szükséges. Saját
magát sem azért vakítja meg, hogy magát
büntesse, hanem azért, hogy vakon képes legyen a
belső látásra, önmagára
figyelhessen, s jobban meg tudja érteni a vele
történteket. A rendezés azt
sugallja, hogy vele igazságtalanság történt,
a bűnös valójában nem bűnös,
Oidipusz nagyszerű király volt, miután megmentette a
várost a szfinx
rabságából, tehát nem kellett volna elűzni
akkor sem, ha kiderült: ő Laiosz
gyilkosa. És őt, Laioszt, aki a valódi apja, sem
azért ölte meg, mert gonosz
volt, hanem önvédelemből.
A mítosz a
görögöknek
mást sugallt, mint nekünk manapság. Az istenek
által irányított ókori világban
a szeszély döntötte el, kinek jut jó sors,
szép, teljes élet, s kinek jut
ármány, értelmetlen halál, gyilok, meg nem
érdemelt büntetés. S épp emiatt írta
Szophoklész az Oedipus királyának
befejező soraiban azt a híres mondatot, amely az istenek
kénye-kedvére
kiszolgáltatott ember életére ad
eligazítást: „Senki hát
halandó embert, ki e földön várja még/
Végső napját, ne
nevezzen boldognak, míg élete/ Kikötőjét
el nem érte bánat nélkül, biztosan.”
(Ford. Babits Mihály) Ezt a konklúziót
azonban nem tartalmazza a jelenlegi rendezés. Ehelyett Oidipusz
utolsó
mondataként leányaihoz szól, akik felé azt
üzeni: az életben a legfontosabb a
szeretet/a szerelem. Ez a tanács azonban nem következik sem
a mítoszból, sem
Oidipusz személyes történetéből.
Serra
rendezésében
Oidipusz a földi léten túli területre
lép, sötétben bolyongva keresi a fényt,
az Eumenidák ligete felé tart, útja
végén kilép az anyagi világból, hogy
az
istenekkel tartson.
Az előadás
érdekessége, hogy a színészek
grékó (kalábriai görög) nyelven
mondják, vagy
éppen énekelik a szöveget, amit magyar és
angol felirattal követhetünk.
Oidipusz szerepét egy afrikai fekete színész
alakítja nagy vehemenciával, erős
fizikummal, hatalmas hangerővel képes mind a prózai, mind
az ének modulációkat
teljesíteni.
A díszlet
és jelmezek,
a fények kivitelezése ugyancsak a rendező, Alessandro
Serra nevéhez fűződnek. A
színpadon hatalmas kapuk, paravánok,
deszkaállványok mozgatása, tömjén
füstölő
hosszas működtetése adja a történet
hangulatát, amelyet zsákszerű világos, illetve
sötét jelmezek egészítenek ki. Az összes
szerepet hét színész adja elő
prózában
vagy dallal, váltakozva (Alessandro
Burzotta, Salvo Drago, Francesca
Gabucci, Sara Gianelli, Jared McNeill,
Chiar Michelini, Felice Montervinoc),
a zene hol liturgikus, hol nomád hangvételű,
amibe olykor madrigálszerű betétek is felvillannak
(hangzás és dalok: Bruno de Franseschi).
(A MITEM ideje alatt
az első emeleten a rendezőnek
fotókiállítása is látható „Emberi lény” címmel. Minden
fotón egy vagy két emberi figurát látunk
sajátos szituációban, elkapott pillanatban,
jellegzetes háttérrel kombinálva.)
A Nemzeti
Színház nagyszínpadán tartott két
előadás dátuma:
2024. április 27-28.
Budapest, 2024.
április 30.
Földesdy
Gabriella
