Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

AMADEUS

Pesti Színház

Kultuszdráma lett Peter Shaffer 1979-ben írt, immár halhatatlan Amadeusa. A dráma felépítése oly nagyszerűen viszi magával a közönséget, hogy a témával esetleg hadilábon álló nézőt is elragadja, meghódítja. Mozart és Salieri fiktív vagy elképzelt (semmiképpen sem valósághű) ellenséges viszonya alkalmat ad a rendezőknek, hogy a témában (zseni és középszer konfliktusa) állást foglaljanak. Ezúttal Hegedűs D. Géza rendezésében láthattuk az új koncepciót a Pesti Színházban.

Mindaz, amit Peter Shaffer megírt ebben a lebilincselően szellemes színdarabban, azt mostanság, kétszázvalahány évvel Mozart és kortársa, Salieri halála után értjük, felfogjuk, s szórakozunk rajta. Alapjában véve itt a régi és az új harcáról van szó, amelynek sokszor kegyetlen fejezetei vannak. De mennyire kényelmes dolog ezt a küzdelmet sok évvel később, utólag és páholyból nézni végig!

Mozart korában járunk, a történet 1781 és 1791 között játszódik. A fiatal zeneszerző Bécsbe érkezik, és helyet kér magának az udvari zenészek között. Számára nyilvánvaló, hogy ő a legkülönb és a legtehetségesebb. De vannak vetélytársai, és vannak a fő megmondó emberek, akik eldöntik, ki tehetséges, ki nem, ki kaphat állást az udvarban, és ki lehet egy-egy hercegnő zenei oktatója. A korszak sok-sok muzsikusa [egyáltalán: művésze] közül ki lesz az, akinek alkotása maradandó, örökérvényű, és még évszázadok múlva is fennmarad, azt senki nem tudná megmondani. És ez minden korra igaz. A velünk együtt élő és múló IDŐ lesz majd az, ami eldönti hosszú távon, ki marad fenn a rostán, és ki esik ki a lukakon. Salieri csak Shaffer darabjában (no meg Puskinéban) ármánykodik Mozart ellen, valójában nem gyűlölte vetélytársát, nem is érzékelte, hogy ő, aki sikeres saját korában, hamarosan kimegy a divatból, és a kevéssé sikeres Mozart - aki még peches is - ismeretlenül hal meg, majd ő lesz a jövő zseninek kikiáltott, korok fölé emelkedő, utolérhetetlen zeneszerzője.

A kortársak sem tudták ezt, Bonno karmester (Dengyel Iván), von Strack császári kamarás (Karácsonyi Zoltán), van Swieten báró (Telekes Péter), esetleg Gluck zeneszerző, vagy II. József császár (Wunderlich József) éppúgy tájékozatlanok voltak e téren, ők csinálták az udvari protokollt, hivatalnokok voltak, középszerűek, igen. Salierit (Ötvös András) pedig ünnepelték, sok tanítvánnyal bírt, gazdag volt és megelégedett. Az ő szemükben Mozart (ifj. Vidnyánszky Attila) csak egy muzsikus volt a többi közt, inkább csodagyerek múltját emlegették, mintsem zseniségére figyeltek volna.

Az Amadeus pesti színházi előadása a Mozart történetet megfejeli egy infantilis, másfelől tiszteletlen magatartással, azt sugallva, hogy egy zseni esetében mindez magától értetődő, akinek nem tetszik, vessen magára. Hegedűs D. Géza rendezésében Mozart infantilizmusa a szokásosnál fokozottabb mértékben jelenik meg, Salieri ármánykodása nem démoni, hanem vérre menő emberi, sőt művészi irigységben ölt testet. II. József császár okos, szellemes és emberséges uralkodó lett, míg az eddig látott József császár-figurák ostobák, maradiak és felettébb értetlenek voltak. Constanze (Szilágyi Csenge) a feleség szerepében itt nem buta liba, hanem együttérző házastárs.

Az imitt-amott átigazított vagy átértelmezett színdarab díszlete sem mindennapi. Pater Sparrow díszlete számos aranyszínű függönnyel rendezi be a színpadot, amelyeket szükség szerint húznak szét, vagy szűkítik vele a teret, sőt, a Requiem megrendelőjének arany maszkját is a függönnyel oldják meg. A zongora itt több mint díszlet, a fináléban főszereplő lesz, van még egy guruló fotel, kabinetasztal, kellékként József hegedűje (!), sok kotta és bonbon. Pintér Anina jelmezei drága bársonyból, brokátból, selyemből készültek, épp Mozart jelmeze különc: lilás-bordó nadrág, mellény, rózsaszín ing nőies kézelő-fodorral. Parókája csenevész, később ezt is leveszi, hajhálóval, majd saját kócos hajával van jelen. A zenei bejátszások általában jók lennének (zene: Mester Dávid), a finálé esetében azonban még akkor is a Don Giovanniból a Komtúr-áriát játsszák, amikor már a Requiemet kellene. Elmarad az utolsó Mozart-mű befejezetlenségének katarzisa, mivel a rendezés azt sugallja, halálának az oka, hogy nem tudta időre teljesíteni a halotti mise megírását, és beleőrült.

Ami egyik oldalon kimaradt az Amadeusból, egyéb tartalmakkal pótlódott, mint a talán túl gyakorinak mondható néhány férfi-szereplő fejének női rokokó szoknyák alá való bebújása. Úgy tűnik, ilyen és ehhez hasonló erotikus mozzanatok nélkül már meg se próbálnak a rendezők színházat csinálni.

Az előadás legnagyobb meglepetése a fiatalos és feltűnően értelmes II. Józsefet játszó Wunderlich József. Ő maga is muzsikus, szerepében nincs egyetlen rossz mondat sem, mert ami volt, a dramaturgia kihagyta (Hársing Hilda). Ötvös András jó választás volt a bosszúéhes Salieri szerepében. Fiatal és energikus, míg a korábbi Salieriket idősebb színészek játszották. A nagyon tehetséges ifj. Vidnyánszky Attila ebben a szerepben kis csalódást okozott, amiről nem tehet, hiszen egy rendezői elképzelést teljesít: túl sokat bohóckodik, talán a zongorát sem kéne a hátára venni, kezeket csókolni szakmányban. Lehet, ő maga sem érti, miért kell ilyennek lennie a nagy Mozartnak…

Koreográfus: Bodor Johanna, világítás: Hlinka Móni, rendezőasszisztens: Szládek Kata.

Bemutató: 2023. november 25.

Megtekintett előadás: 2023. december 5.

Budapest, 2023. december 7.

Megjelent a Kláris 24/3. számában

                                 Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©