Csurka István drámája az
erdélyi magyarság sok évtizedes elnyomása
iránti
tiltakozás, illetve együttérzés
érzéséből született. A Ceausescu-éra
nemzetpusztító politikája a szász és
a magyar nemzetiségek kisebbségi létének
megszűnését, megszüntetését
célozta meg, Csurka ezt tapasztalva szólalt meg
több fórumon is. A Megmaradni megírása
volt az egyik lehetőség, a másik egy beszéd,
amikor 1988. június 27-én a Hősök
terén összegyűlt százezer ember előtt retorikai
eszközökkel mondta ki a
magyarság végső pusztulásától
való félelmet.
Eltelt 35 év,
Csurka
drámája mindeddig asztalfiókban lapult,
másfelől az 1989-es romániai
forradalommal ugyan megszűnt az a diktatúra, amit a
legszörnyűbbnek gondoltunk,
de az erdélyi magyarság beolvasztása,
kivándorlása, természetes fogyása
folytatódik, ha lehet, még nagyobb
mértékben, mint 1989 előtt. Ehhez vastagon
hozzájárult az Európai Unióba való
belépés 2004-ben, és annak nem várt
következményei. Az Unió ugyanis
összességében jelenleg nemzetietlen politikát
folytat, célja a nemzetek felszámolása
hosszú távon, másrészt nem foglalkozik
az őshonos kisebbségek jogaival, autonómia
törekvéseivel. Tudjuk, lesöpörte az
asztalról az erdélyi
autonómia-kezdeményezést néhány
évvel ezelőtt.
A Megmaradni
cselekménye az 1980-as években
játszódik, szereplői
erdélyi magyarok, akik őrzik identitásukat azzal is, hogy
a főhős, Harisnyás
Márton (Krizsnik Alfonz)
önszorgalomból magyar néprajzi és
egyéb relikviákból álló
múzeumot tart fenn,
ápolja a hagyományokat. Minden lépése a
hatóság előtt zajlik, figyelik, számon
tartják személyét. Unokája, egy
tízéves kisfiú magyar iskolába jár,
de
tanítónője megkülönbözteti, igaztalanul
bánik vele, csak hogy mutassa, ő eleget
tesz a felsőbb utasításoknak, amelyekkel sújtani
kell a magyar nemzetiségű
tanulókat. Az eset nézeteltérést okoz a
szülőkben. A fiú anyja (Hevesi Tóth
Evelin), aki egyben Harisnyás lánya, kezelni tudja a
helyzetet, úgy érzi, megbirkóznak a helyzettel.
Férje, Örs (Pál Péter), a
fiú apja viszont az
anyaországba való kivándorlást látja
egyetlen lehetséges megoldásnak. A vita
nem új keletű, a házaspár évek óta
keresi a jó megoldást, maradni vagy mégis
inkább
menni kell, hogy emberhez méltó életet tudjanak
élni.
A konfliktus akkor
durvul végzetessé, amikor Harisnyás Mártont
megölik. Alattomos, gyáva módon
mérgezik meg, a gyilkosságot ráadásul
titkolni kell, hiszen a diktatúra nem
ismerheti el saját aljas módszereit, a
hozzátartozókat hallgatásra, hazugságra
kényszeríti. A meggyilkolt múzeumvezető veje
Örs (Pál Péter), aki eddig a
repatriálás pártján állt, most
stratégiát vált: a nyílt erőszak („ezek már gyilkolnak is!”) arra
készteti,
maradjon szülőföldjén. A durva
igazságtalansággal, a gyilkosokkal szembe akar
nézni. Feleségét és kisfiát ellenben
biztonságban akarja tudni, őket elengedi
az anyaországba.
A darabot Andrási
Attila rendezte, aki évek óta
műsoron tartja a magyarság sorskérdéseit felelős
módon boncolgató színműveket (Fehér
szarvas, Tizennyolc, Tizenkilenc, Kié
ez az ország?), köztük legutóbb Wass
Albert két regényét adaptálta
színpadra A
világ és a vége címmel, amely az
erdélyi visszacsatolás, majd a terület újra
elvesztésének emberpróbáló
részleteit vitte színre. A Megmaradni pedig
a közelmúlt és a jelen Erdélyét
és magyarságát
hozza közel hozzánk. A probléma, hogy
szülőföldjén maradjon-e a Romániában
maradt határon túli magyarság, vagy az
anyaországba repatriáljon, az uniós
tagság után is valós dilemma maradt. Ezt a
színdarab befejező állóképe jelzi
legjobban. A szereplők uniós zászlót tartva
kezükben, csíkos rabruhában
sorakoznak fel a színpadon, s integetnek az ott ülő
nézőknek. Az uniós tagság
nem oldott meg semmit, sőt újabb, nem várt
problémákat hozott, ilyen a
jóléttel, fogyasztási szokások
megváltoztatásával való kecsegtetés,
csábítás.
A menni vagy maradni
kérdés megválaszolása
képtelenség, mert nincs jó megoldás. Maga a
szó – megmaradni – kifejezi, mi
lenne ideális: a szülőföldet megtartani,
és magyarnak is megmaradni, ez a két
dolog nem
tud teljesülni egy időben úgy, hogy ne
sérüljön valami. A darabban szereplő
Balázsffy Károly (Kálló
Béla) játssza
a már régebben repatriált erdélyit,
és próbálja mindkét oldalnak az
előnyét
hangsúlyozni. Szerepe mindvégig álságos
marad.
A színészek
a témához
illő komolysággal játsszák végig a
jeleneteket. Alakításaikban nincs számottevő
teljesítménybeli különbség,
jelenlétük és megszólalásaik
megrázóak az ott ülő
közönség számára (Krizsnik
Alfonz, Pethő
Kincső Nóra, Tokaji Csaba, Szorcsik Kriszta, Kálló
Béla, Pál Péter, Hevesi Tóth
Evelin, Tóth Zsuzsi). A jelmezek kissé meglepő
módon egységesek, mindenki
bordó vászonruhát hord, vagy fekete
gyászruhát a temetéskor; kissé Orwell
eurázsiai szörnyállamára emlékeztet a
ruhák keltette hangulat, amire jön az
utolsó jelenet csíkos rabruhája (díszlet-
és jelmeztervező: Húros Dóri). A
kísérőzene (Farkas Gábor)
drámai aláfestést nyújt a
színpadon történtekhez.
Dramaturg: Szigeti
Réka, rendezőasszisztens: Ficsor Eszter.
Bemutató
előadás:
2023. november 10.
Megtekintett
előadás:
2023. november 15.
Budapest, 2023.
november 22.
Megjelent a
Kláris 24/2.
számában.
Földesdy
Gabriella
