Csehov utolsónak mondott
színdarabját (bemutatóját még ő is
láthatta
Sztanyiszlavszkij rendezésében 1904-ben) mostanság
gyakran láthatjuk, a
stafétabotot egyik színház a másiknak adja.
De megunhatatlan, mint valamennyi
Csehov-színdarab, így mindig megnézzük, mert
tényleg minden rendezés máshová
teszi a hangsúlyokat, mindegyik másról
szól, bár a történet azonos.
A műfaji
besorolással
mindig baj van Csehovnál, van, aki komédiának, sőt
bohózatnak gondolta
színműveit, Gorkij műfajteremtő darabnak, „lírai
komédiának” nevezte a Cseresznyéskertet.
E kívánalmat azonban
nehéz betartani, sokkal kézenfekvőbb a cselekmény
tragikus vonásait
hangsúlyozni, és ráépíteni a
rendezést. Általában a tragikus felhang
dominál,
és ez a Katona mostani bemutatójára is vonatkozik.
Tarnóczi Jakab rendező Morcsányi
Géza fordításában vitte színre a
művet. Az előadás szünet nélkül megy,
időtartama két óra.
A díszletet Kálmán Eszter úgy
oldotta meg, hogy nincs díszlet, pontosabban egy zenei
keverő pult van a mű közepétől, ahol a DJ
szolgáltatja a zenét. A színpad üres,
a falak sötétszürkék, majdnem feketék,
egy-két ajtó kirajzolódik valahol oldalt,
ahonnan később bekiabálások is hallatszanak.
Időnként előkerül néhány szék,
pultszerű valami, ahová le lehet ülni, illetve Dunyasa (Pálos Hanna) és Jása (Pásztor
Dániel e.h.) ezen szeretkeznek suttyomban.
Egyébként a szereplők állnak
vagy táncolnak, persze nem párosan, csak úgy
ritmusra dobálják magukat.
Mindenki magányos, vagy magának való,
látványosan, vagy magába fordulva emészti
magát az üresség, tehetetlenség,
egyéni kudarcok miatt.
Sarlotta (Rezes
Judit) szerepe lényeges változáson
ment át, a darabbeli bűvészből énekesnő lett,
talán három angol nyelvű dalt is
énekel mikrofonnal (zene: Bencsik
Levente, Hunyadi Máté).
Hangsúlyosak a kiegészítő effektusok, mint
füstköd, amit kétszer is a színpadra
eresztenek, vagy a fentről hulló „aranyeső”, ami
beborítja a színpadot,
miközben a fények cikáznak, egyszer
bevilágítják a teret, máskor sejtelmesen
villognak (tervező: Bányai Tamás).
A darab legfontosabb
vezérmotívuma, hogy a birtokosnő, Ljuba (Ónodi
Eszter), hazatér ötéves párizsi
emigrációból, hogy az adóssággal
terhelt
birtokát (a cseresnyést, ami valójában
meggyfákból áll) megtarthassa. A birtok
már csak státuszszimbólum, hasznot nem hoz, de
szimbóluma a régi szép időknek,
a gyerekkornak, kell ahhoz, hogy tulajdonosai: Ljuba és Leonyid (Kocsis Gergely) igazi hazafinak, orosz
nemesnek, „valakinek” érezhessék magukat. De
semmit nem tesznek azért, hogy
valóban megmentsék a birtokot. Reménykednek a
gazdag nagynéniben, vagy talán a
csodában, Várjának, a nevelt lánynak (Pálmai
Anna) közeli házasságában Jermolaj
Lopahinnal (Vizi Dávid), ám ezek csalfa
álmok maradnak, a fantázia szüleményei.
A paraszti sorból kiemelkedett kereskedő (Jermolaj) időben
és többször is
figyelmezteti a testvér birtokosokat, adják bérbe
a földet, különben
elveszítik, de mindketten sajnálkozva leintik, nem veszik
komolyan.
A csehovi
szándék
éppen az volt, hogy nevetségessé tegye a
régi világhoz ragaszkodó, de azt
megtartani képtelen, pazarló, tékozló,
életüket elfecsérelő földtulajdonosokat.
S helyet adjanak a szorgalmas, feltörekvő
polgárságnak, akik jól sáfárkodnak a
hozzájuk került vagyonnal. Tarnóczi Jakab
rendezése tragikussá növeszti a
késleltetett pillanatot, amikor végre kiderül:a
birtokot Jermolaj vette meg, s
a továbbiakban a ház lakói mehetnek, ahová
akarnak, a Várjával tervezett
házasság kútba esett. Hamarosan jön a
fák kivágása, a parcellázás. A
változás
óriási az egyénnél, hamarosan még
nagyobb lesz a társadalomban.
A kinagyított
kép
döbbenetes erővel hat, Ljuba megmerevedik, s percekig mozdulni,
szólni sem tud.
Az eddigi életnek vége, Leonyid dolgozni fog a bankban,
Petya (Tasnádi Bence) folytatja a
tanulást,
Ljuba, Ánya, Jása Franciaországba térnek
vissza, a többieket talán befogadja
egyik rokonuk. A ház elhagyásának
lelassított, elhúzódó jelenete
ellentétben
áll a szereplők nosztalgikus emlékezéseivel, ami
jócskán megrövidült a mű
elején (dramaturg: Kukk Zsófia).
Végül a csehovi slusszpoén, Firsz, az öreg
szolga (Szacsvay László) előjön
rejtekéből, azt hitték, kórházba
került, ám
ő egészségesen befut a színpadra mint a
múltnak egy árnya, s arról beszél, hogy
gazdája megint itt hagyta kabátját, majd
megfázik...
Ónodi Eszter
Ljubája a
végzet asszonya, tragikus hősnő, aki minden tettét
elhibázta. Pálmai Anna, a
nevelt lány egy kiállhatatlan vénkisasszonyt
játszik, akinek semmi nem jó,
ráordít mindenkire, a kulcsot mérgében
Jermolaj lába elé dobja. Vizi Dávid
jelentéktelen külsővel, szinte
kívülállóként játssza a
figurát, miközben
hatásos az alakítása. Elek Ferenc
Boriszt, a kissé ütődött szomszéd birtokost
játssza, ő az egyetlen, aki a
komikum lehetőségét ki tudja használni,
nagykockás öltönyében egy ügyeletes
bohóc benyomását kelti. Pálos
Hanna
szexmániás szobalányt, Gloviczki
Bernát
(e.h.) egy elfuserált könyvelőt, Pásztor
Dániel (e.h.) egy igen rámenős inast, Rujder
Vivien álmodozó kamaszlányt, Rezes
Judit életunt dívát hoz a figurában. A
szokásosnál is reménytelenebbre sikerült
a komédiának szánt Csehov-darab.
Kálmán
Eszter jelmezei
21. századi öltözetek, valamelyest sikerült
igazítani őket a ruha viselőjének
karakteréhez. Rendezőasszisztens: Tiwald
György.
Bemutató és
megtekintett előadás: 2023. április 20.
Budapest, 2023.
április 23.
Megjelent a Kláris 23/6.
számában.
Földesdy
Gabriella
