SZÍNHÁZ

KÁLYHA KATI

Radnóti Színház

Szálinger Balázs darabja, a Kályha Kati pusztán címe szerint lehetne egy kedves, akár könnyed vígjáték. 1918 vége, 1919, Nagybánya – nem, ez egyszerűen lehetetlen. És valóban, a darab, és ennek nyomán a ragyogó előadás azok közé a művek közé tartozik, amelyekre nehéz szívvel ülünk be a nézőtérre, és talán még nehezebb szívvel írunk róla. Segíti a magyar-román „együttműködést”? Barátságot? És ha nem, akkor felejtsük el, ne is beszéljünk róla? Ez lehetetlen. Beszéljünk róla, de ferdítsünk rajta? A román katonák nem is annyira, a magyar köpönyegforgatók csak muszájból… Lehetetlen. A dráma alakjai egy kivétellel ugyan fikciók, de a történet akár megtörténhetett így is.
Nagybánya, egy magyar tulajdonosnő, Kati (Kováts Adél) kocsmája, akit a kocsma neve után Kályha Kati hívnak. Nem is tudja már senki, mi a vezetékneve. A kocsma, Kati – van, akinek Kati néni – ténykedése szerint egyben intézmény is, természetesen a magyarok körében. A románok, akikkel amúgy semmi bajuk, másik kocsmába járnak. Nagy mulatozásról nem lehet szó, hiszen évek óta folyik a háború. Akiket Kati beenged télen éjszakára is, igazán ágrólszakadtak: egyikük vak (Bácsi – Nagypál Gábor), a másik (Spori – Pál András) is hajléktalan, mondanánk rá ma, olykor ott alszik velük Cafka (Mészáros Blanka helyett most Lovas Rozi) is, egy mindenkivel „kedves”, szintén ágrólszakadt nő, aki egy másik – gazdagabb, de román – család által örökbefogadott kislányát siratja időnként…
Kati pedig állja a sarat, kifizeti a tartozásait, neveli két középiskolás gyerekét – Tamást (Vass Tamás – Nagy Márk) és Incit (Vass Inci – Berényi Nóra Blanka). Tamás kisegít a kocsmában, Incinek inkább tanulnia kellene a kocsmaasztal sarkában is, bár ő „utál tanulni”. 16 éves, csaknem 17, és szemrevaló.
Katinak az évek során kérői is akadtak: a szőlősgazda (Doma Mihály, Mihai – Schneider Zoltán), akitől a bort veszi, aki félig román, talán a koporsóárusnak (Czár Ferenc – László Zsolt) is voltak ilyen szándékai, de már régen összekülönböztek a helyiség miatt… és megfordul a kocsmában a daliás Smaregla Mihály rendőrkapitány (Gazsó György) is. Kati rendet tart „övéi” között, nem lehet lopnia a két befogadottnak, elszámoltatja őket, honnan van pénzük.
Mivel Spori időnként felolvas Bácsinak mindig az előző napi újságból, és inkább csak a címeket, mi is értesülünk nagyjából, mi a politikai-közéleti helyzet. Jászi Oszkár, romániai politikusok, háborús események. Mivel mindig utólag olvassák a híreket, így nem is tudják, hogy ugyan vége a háborúnak, de szesztilalom van, és a kocsmát be kellett volna zárni már 3-kor… Szerencsére éppen egyik vendégük a híres nagybányai festőiskolába érkezett fiatal festő (Stoll Zoltán – Porogi Ádám) Budapestről, hát kinevezik „kör”-nek az ott lévőket, a festő akár előadást is tarthat nekik… és így a közrendőrt is megkínálhatják pálinkával.
A nagy és lelkesítő vonulásokról egyébként érdekes jelenetben szerzünk tudomást: a kocsmában ülők az ablakon át, ami a nézőtér, közvetítik nekünk a történéseket, a nagy lelkesedést.
Az bizonyos, hogy minden megváltozik, ám arról fogalmuk sem lehet, hogyan. Megszállás, erőszakoskodás, a magyarok kisemmizése? – erre nem gondolhatnak. Vagy nem mernek gondolni.
Kati úgy véli, ő mindent szépen el tud rendezni. Tanult lányát majd férjhez adja, bár a szőlősgazda fia (Doma Sándor, Alexandru – Baki Dániel) nem igazán alkalmas erre, mert félig román. Fia leérettségizik, ő meg majd tovább árulja a bort most már a román katonáknak, hiszen azok is isznak.
Ahogy egyre rosszabbra fordulnak a dolgok a magyarok szempontjából, egyesek úgy válnak „románokká”. A szőlősgazda fia véglegesen Sanyikából, Sándorból Alexandru lesz, a városházi titkárról, Rákóczi Andrásról (Rusznák András) kiderül, hogy ő inkább Andrei Racoti, és az anyja román… és már nem fontos neki sem Inci, sem a kocsma. Kati érzi, hogy tönkrement, tönkremegy.
Bort kell vásárolnia, de előbb mégiscsak megígéri, hogy Doma Sándornak – aki ugyan jó pár évvel idősebb, mint Inci, hiszen leszerelt katona – megígéri, hogy hozzáadja a lányát. Megérti, hogy Sándor miért fut a románok után, még a román nemzetőrségbe is belépett, így vele biztonságban gondolja a lányát.
A sors azonban további gödröket tartogat. Fia, Tomi fiatalságának minden lendületével beleveti magát a magyarok lázadásába? harcába? – így lecsukják, de mivel a festőt is lecsukták és már kiengedték, bizonyára Tomit is ki fogják engedni. Most már csak bort kell vennie más gazdáktól, akiknek maradt boruk, és Sándor majd megköti az üzletet a kocsmában a románokkal, ami ugyan zárva van, de ad neki kulcsot.
Ezzel minden eldőlt, Kati nincs otthon, Tomi börtönben, Sándor pedig megérkezik két fiatal román katonával (Román tiszt – Polák Ferenc e.h., Román közlegény – Tóth Dominik e.h.). Ott van Inci, ott van a nagybeteg Cafka, aki már így is alig kap levegőt, és vesztére betéved a kocsmába a festőt keresve a szállásadó cselédje is (Irén, cselédlány – Berkó Boglárka e.h.) Sándor pedig, bár rájuk a fogja fegyverét, de a ravaszt már nem meri meghúzni, igaz, az egyik román ugyancsak előkapja a revolverét… de hát ő csak magyar „Sanyika”, nem pedig román Alexandru, hiába van rajta a román nemzetőr karszalag. Hogyan szállhatna szembe az aljas, állatias ösztönökkel? Cafka haláláért, a két lány megerőszakolásáért pedig alig kapnak büntetést a román katonák.
Kályha Katinak meg már minden mindegy, a szőlősgazda egészsége odavan, a koporsóárus fia meghalt, az árus azóta öngyilkos lett, a rendőrkapitány sem rendőrkapitány már, hiszen „csak” magyar. Inci sír az erőszak után, Tomi sehol, viszont belép Sándor, talán az elhagyott fegyverét keresve. A fegyver már Kati kezében van, azt is megtanulta nemrég, hogyan kell használni – és vérfagyasztó nyugalommal lelövi a fiút.
Eltelt közel egy év, ismét advent van, a kocsma tovább üzemel, Inci látványosan elzüllik, egyébként mintha minden menne tovább, Kati és Tomi nélkül… Irén lábra állt és gyereket vár szerelmétől, azóta nyilván már férjétől, Nagy József közrendőrtől (Sas Zoltán e.h.), akivel még a megszállás előtti nagy tömegrendezvényeken találtak egymásra.
A festőtanonc is visszatért festeni…
Lassan benépesedik a színpad, az elhunytak, eltűntek is megjelennek, Kályha Kati hófehér ruhában, a többiek mind kesernyés-jókedvűen.
Mi pedig megdöbbenve tapsolunk.
Trianonig még kellett néhány év…
Dramaturg: Hárs Anna. Díszlettervező: Khell Zsolt. A kocsma kifogástalan: balra a söntéspult, hátterében a polcokkal, elöl asztalok egyszerű székekkel, jobbra egy óriási kályha „kemencezuggal”. Amikor csaknem mindannyian együtt esznek, feltűnőek az óriási fehér („úri”) porcelán tányérok. A söntéspult mellett feljárat van az emeleti lakásba, ahol a kocsmárosék laknak, a színpad pedig hátrafelé elkeskenyedő „alagútban” végződik, amit amúgy nemigen használnak. A koporsóárus boltjához előbb befalazott az átjáró, ezt később kibontják, és ajtó nyílik oda, ami sajnos jól jön a román katonáknak. A kocsma ablakai, mint jeleztük, a nézőtér felé nyílnak.
Jelmeztervező: Tihanyi Ildi. A jelmezek feltehetően megfelelnek a kor előírásainak (rendőröké, román katonáké), a városházi titkár városi, a festő bohém öltözete is jellegzetes. A többi szereplő öltözete is korhűnek mondható (a rongyos öltözékekről már szóltunk).
A rendező munkatársa: Perényi Luca.
Rendezte: Rusznyák Gábor.
Az előadást két részben játsszák, a tiszta játékidő 2 óra körüli. Az előadás pergő, a sűrű történések között még az újságfelolvasások sem adnak szünetet, az előadás szuggesztív hatását mindez tovább növeli. A jelenetek között szinte csak másodpercek telnek el. Lovas Rozi beugrása pedig tökéletes volt, ha nem tudtunk volna róla, nem tűnt volna fel senkinek. Megérdemelte a külön tapsot.
Bemutató: 2022. december 18.
Megtekintett előadás: 2023. január 14.
Budapest, 2023. január 15.

                                               Györgypál Katalin