Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

AZ IMPOSZTOR

József Attila Színház

Mostanság Az imposztor a legtöbbet játszott Spiró színdarab. Gyanítom, hogy ennek oka nem a tartalmi, vagy politikai üzenet valamiféle aktualitása lehet (bár nem kizárt az sem). Inkább azt feltételezem, lehetőséget nyújt színészeknek extrém karakterek megjelenítésére, egy nem akármilyen sztárszerepre, valamint a színpadi összjáték társulati megvalósítására is. A darabot ezúttal Bagó Bertalan rendezte.

Az 1983-as Katona-beli bemutató elsősorban Major Tamásnak (1910–1986) nyújtott lehetőséget önmaga sztárolására. Életének utolsó nagy szerepe volt ez, amikor már rozzantan, szinte fél lábbal játszotta el a nagy Boguslawski főszerepét. Azóta számos nagyszerű előadás született, a József Attila Színház a mostani bemutatóra Benedek Miklóst hívta meg a főszerepre.

A színdarab – amely sem nem komédia, sem nem tragédia – tulajdonképpen bravúrdarab, amely egy kiélezett politikai helyzetben old meg egy erkölcsi problémát. És ezt kurtán-furcsán, nagyrészt ellentmondásosan hajtja végre. Az 1800-as évek első harmadában vagyunk, amikor Lengyelországot felosztották az oroszok és a Habsburgok, a megszállók uralkodtak és cenzúráztak. Boguslawski, a lengyelek híres színésze Vilnába utazik, ahol az ott élő lengyel kisebbség számára a lengyelül elhangzó drámák eljátszása jelenti az anyanyelvi kultúrát. A színház haldoklik dotáció hiányában, az igazgató már nem számít vendégjátékra, inkább a bezárástól retteg, amikor inkognitóban megérkezik Boguslawski, és hajlandó beugrani az aznap esti Tartuffe-be címszereplőként.

A játék felépítése briliáns módon hozza felszínre a lényeget. Fokozatosan értjük meg, mire megy ki a játék. Az első felvonás puszta ismerkedés a nagy lengyel színésszel, a vilnai színház színészeivel, rettegéseikkel, az ínséggel, a megmaradás reményével. Eközben kicsit kételkedünk, lesz-e itt egyáltalán esti előadás, ez a Boguslawski vajon tényleg akkora tehetség, ahogy mondják, vagy egy ripacs? És miért ilyen anyagias, hogy sztárgázsit kér a nyomorgó nemzettestvéreitől, akik alig kapnak fizetést, és szűkölködnek. Szélhámosnak tűnik megérkezésekor. A második részben a Tartuffe próbáját látjuk, amikor a vendég szőrözve értelmezi a darab belső értékeit, a látensen benne lévő viszonyokat, kioktatva a vilnai rendezőt és színészeket: nem olvassák figyelmesen Moliere szövegét. A harmadik felvonás maga az élő esti előadás jelmezben, gubernátorostól, és a sikerben, mindenféle megdicsőülésben bizakodva, fogadással egybekötve az utolsó felvonás előtti szünetben. Ám a befejezés óriási meglepetés mindenki számára. A behódolás a cár életnagyságú festménye előtt elmarad, helyette Tartuffe rögtönzött dicsőítő monológot ad elő, ezzel végződik az előadás.

A színészek, az igazgató nem értik a történteket, Rybak, a befejezés kulcsfigurája nem jelent meg a színpadon (ő lett volna a cár hódolója), eltűnt a színházból, és eltűnt a „Nagy Kombinátor” színész, Boguslawski is.Végül minden tisztázódik a vilnaiak számára, rájönnek, hogy jól jártak ezzel a furcsa, hideg eleganciát, okosságot mutató, pénzimádó varsói színésszel, mert nemcsak jó színész, mindent tud a színpadon, de még rendbe is hozta a színház renoméját, megkapják a várva várt dotációt, működhetnek tovább. Tanulság több is van Spiró darabjában, az egyik éppen az lehet, hogy az igazán nagy színész valahol emberként is minőségi kell legyen, még akkor is, ha az igazság csak kerülő utakon, a látszat ellenére tud érvényre jutni. Ezt az üzenetet a mostani előadás és rendezés igazán jól szolgálta.

Bagó Bertalan rendezése a szövegre figyel elsősorban, ezért díszlet is alig van, a kötelező két páholyt felállítják a színpad két oldalán, és a három elforgatható tükör is megvan, de egyébként üres a színpad (díszlet- és jelmeztervező: Vereckei Rita). A játék egyedisége, hogy a Tartuffe-öt Moliere korabeli mesterséges mozgással adják elő, ezzel téve zárójelbe magát az eredeti történetet.

A rendezés nagyobbik része a főszereplő, Benedek Miklós egyéniségére épül. Feszültséget hordoz lassú mozgása, nagy szüneteket beiktató megszólalásai, időnkénti tétova, késleltetett válaszai, amelyek várakozást keltenek. Boguslawski szerepének eljátszása egy színészi karrier betetőzésének számít, erre kapott most lehetőséget a számos kitüntetéssel rendelkező Benedek Miklós. Ezt a lehetőséget ki is használja, élvezzük. Az utána következő főszerep a Kazynski igazgatót játszó Nemcsák Károlyé, aki hatalmas energiákat mozdít meg, ráadásul nem tudunk eltekinteni attól, hogy ő itt mintha dupla direktort (!) alakítana, időnként túl is játszva azt. A további szereplők közül igen jó volt Lábodi Ádám (Rybak) szenvedélyes játékával, Zöld Csaba (Rogowski) ironikusra vett Orgonjával, Vándor Éva (Hrechorowiczóvna), öreg színésznőt, Quintus Konrád (Chodzko) sértett kritikust adva. Pikali Gerda (Kaminska) kissé sematikus volt a csábítási jelenetben, Fila Balázs viszont tűpontosan hozta a sokszor rémüldöző ügyelő figuráját. További szereplők: Horváth Sebestyén Sándor (Kaminski), Szabó Gabi (Skibinska), Ujréti László (Skibinski), Kovalik Ágnes (Pieknowska), Újvári Zoltán (Niedzielski), Fekete Gábor (Damse), Kaszás Géza (Gubernátor), Chajnóczki Balázs (díszletező), Kiss Gábor (kellékes), Molnár Zsuzsanna (súgó).

Dramaturg: Szokolai Brigitta, rendezőasszisztens: Jámpa Kriszta.

Bemutató előadás: 2022. április 9.

Megtekintett előadás: 2022. április 8.

Budapest, 2022. április 12.

                     Földesdy Gabriella

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©