Amikor
meghallottuk,
hogy a Kékszakállút
mutatja be a budai Karinthy Színház, azonnal
felfigyeltünk
rá, hiszen eddig nem volt jellemző ennyire
különös művek bemutatása „a
Karinthyban”. Holott a téma minden korban fontos, a
férfi és nő kapcsolatának
alakulása, amennyire a mi kultúrkörünket
ismerjük, soha nem egyszerű. Balázs
Béla 1910-ben írt misztérium-játéka
sem lenne elavult ugyan, de az annak alapján Fabacsovics Lili
által írt szintén
misztériumjáték (ugyanúgy egy
felvonásban) valóban a mának szól. Ez
nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a
Kékszakállúnak ügyvédi irodája
és több cége van, üzlettársának
mobiltelefonon
mond fel, a férfi valamiféle kütyüjében
rögzíti napi vívódásait, hanem Judit
alakjában: a nő szinte „elveszett”
szerelmesként érkezik ugyan a „várba”,
de
nagyon gyorsan felébred kábulatából,
számon kéri a férfi hazugságait, és
végül
otthagyja a férfit egyedül a házban (várban).
Talán a legfontosabb „fegyvere”
az, hogy soha nem fél a férfitől, amikor nagyon szereti,
akkor sem, és főleg
később sem, ahogy egyre inkább magára
talál, így valóban el tud menni.
Mindez egész
habitusukban nyilvánul meg, beszédben, mozgásban
egyaránt. A férfi először
megbabonázta a lányt, hiszen ő nem csak
apját-anyját, de vőlegényét is
otthagyta e férfi kedvéért. A férfi
hódításának nem vagyunk tanúi, csak
elképzelni tudjuk, mi mindent mesélt a nőnek. Hiszen itt
is folytatódik a
titokzatosság, lényegében nem mesél
múltjáról, sőt: az volt az eredeti feltétel
ahhoz, hogy befogadja a lányt, ha Judit nem kérdez
semmit. A nő azonban nő:
mindent tudni akar, éppen azért, mert szereti, és
egészében el akarja fogadni a
férfit – mintha ezt lehetne. A férfi talán
nem alaptalanul tart attól, hogy a
végén, ha a nő minden régi
történését megtudná – azt sem
lehet tudni, valóban
gyilkolt-e, vagy sem, és éppen ezek miatt a dolgok miatt
titokzatos –
otthagyja. Vívódik, tépelődik, közben
mindenképpen szeretné megtartani Juditot…
Azok a bizonyos
„ajtók” nem jelennek meg hangsúlyosan,
egy-egy jelenetben valami „sejthető”,
ahogyan az eredendően sejtelmesen berendezett és persze
sötét ház forog-forog.
A fürdőkád-jelenet külön érdekes,
még állítólagos Kleopátra kori
cseppeket is
használ Kékszakállú Judit
kényeztetésére, de valahogy a nő nincs ettől
„elájulva” – vagy talán mégis,
mert utána hosszasabb együttlétüket
sejthetjük.
A nő egyre
kiábrándultabb, hiszen mindig minden csak a
férfiről szól, miközben alig beszél
magáról, múltjáról, de Judit
iránt sem érdeklődik. („Hiszen már mondtam
egyszer, hogy szeretem” – nagyjából ez lehet
a mentalitása. Ha egyáltalán képes
igazán szeretni.) Ezerszer megkérdezi, hogy a nő
szereti-e… és Judit ráébred,
hogy a férfinek minden kevés. (Nagyjából
persze egy abszolút nárcisztikus férfi
portréja rajzolódik ki finoman, sok
áttétellel, annak minden belső
problémájával, félelmével és
belső ürességével.) Egyvalamit nem tapasztalunk:
az ún. nárcisztikus dühöt a
férfinál. Éppen fordítva van: Judit lesz
végül
annyira dühös, hogy rázárja a férfira
saját házának ajtaját, és elmegy. Ez
mutatja, hogy
igazából lelkileg egészséges, ha az
elején képes is volt „megigézni” őt ez
a
„nagy szerelem”.
De hát,
végül is, ha
jól meggondoljuk… egyikük sem társat
keresett. Judit egy „erős férfit” (amilyen
igazából nem létezik), a férfi meg
talán egy csodálót (aki hamar unalmassá
válik).
Végül is, ez
„játék”,
ekként kell elfogadnunk. És a maga nemében nagyon
jó: érdekes, sokszínű,
sokféleséget tükröz. Határozott
ívet rajzol meg a férfi-nő kapcsolatának
alakulásában, elsősorban Judit alakjában
természetesen, mégis összefogott, és
meglehetősen sejtelmesen is egyben. Sok dolog titok marad előttünk
is; amíg
nézzük, talán fel sem tűnik, annyi
másféle dolog köti le figyelmünket.
Pedig nem egészen
egy
óra. De minőségi egy óra: mozgalmas,
figyelemfelkeltő, egyik „fejezetből” a másikba
(7 fejezet van) szinte észrevétlenül
átúszó játék. Mindketten
ugyanígy, csaknem
észrevétlenül válnak egyre
idegesebbekké, idegenebbekké egymás
számára, nem
tudatosul bennük, ahogy tönkremegy a kapcsolatuk, az
életük…
Mindehhez sokféle
kellék és átlátszó
függöny, textil szükséges,
öltözékük viszont zömében mai, de
azért
előkerül a két palást is. Igaz, nem lett
„folytatása”, csak képzeletünk
játszhat itt is.
Kékszakállú:
Szabó
P. Szilveszter, Judit: Orbán Nelli.
Sokféle zenei
részletet hallhatunk, Kovács Adrián
munkája. Díszlet- és jelmeztervező: Rákay
Tamás, díszletkivitelezés Major Attila.
Hang: Voronkó Miklós,
fény: Dubniczky László, kellék: Bíró
Tamás. Társrendező: Pányik
Tamás.
Rendezte: Kovács
Adrián.
Bemutató: 2022.
március 19.
Megtekintett
előadás: 2022. március 18.
Budapest, 2022.
március
19.
Megjelent a Kláris 22/5.
számában
Györgypál Katalin
