Aldo
Nicolaj
Olaszországban élt, 2004-ben halt
meg, és otthon népszerű drámaírónak,
vígjáték szerzőnek számít. A Hárman a padon című drámája
1977-ben a Bűntény a Kecskeszigeten című
olasz
drámákat tartalmazó
összeállításban szerepelt. Tudtommal magyar
nyelven nem is
jelent meg más írása, de ez a dráma
óriási sikert aratott. A pesti és vidéki
színházak kedvenc darabjává vált,
és olyan sok és kiváló
színész játszotta már,
hogy választani sem lehet, nem lehet megmondani, hogy melyik
volt a legjobb, a
második stb.
Három
idős ember életéről, problémáiról
és barátságáról szól a
dráma. A három ember:
Luigi La Paglia
(Benedek Miklós) Bocca Libero (Gálvölgyi
János), Ambra (Egri Márta). A
férfiak kortársak,
elmúltak 70, és a régi és legendás,
magukat vasembernek nevező generációból
származnak. A múltról kitörő
lelkesedéssel beszélnek, a katonai
besorozásról, a
háborúról, a munkájukról, keveset a
családról. Luigi hangosan idézi fel a nagy
ivászatokat, az éjszakai énekléseket a
hazafelé vezető úton, a sok nevetést.
Bocca inkább a gyermekkorára emlékszik
szívesen, egy tengerparti kis
halászfalura, ahol többször nyaralt, és ahol,
mint gyereket, nagyon szerették.
Mindez elveszett, és most egyikük a
lányánál, másikuk a fiánál
lakik, ahol
útban vannak, rosszul bánnak velük,
megalázzák őket, megszidják, és nem adnak
nekik eleget enni. Egészségügyi
problémáik is súlyosak, az egyikük alig
lát, a
másikuk lába nem működik megfelelően.
Megismerkedésükkor
titkolják egymás előtt a problémájukat,
és többszöri találkozásuk során
válnak
őszintévé. Luigi tapasztalja, hogy a
lányáék egy apácák által
vezetett öregek
otthonában akarják elhelyezni. Egy
hétvégét ott is tölt, mert a
lányáék
elmennek kirándulni, és nem akarják egyedül
hagyni, de vele ezt nem beszélik
meg előre. Megtapasztalja az ottani életet, és retteg,
hogy végleg odakerül. Ez
a félelem a szívére is rossz hatással van.
Bocca nagyon ragaszkodik már a
barátjához, vesz neki süteményt, és
megtervezi, hogy azon a napon, amikor
Luigit vinni akarják az apácákhoz, együtt
megszöknek, felülnek a vonatra, és
irány a tengerpart. Saját pénzéből meg is
veszi mindkettőjüknek a vonatjegyet,
és indulás előtt a padon ülve, beszélgetve,
rádől a barátjára, meghal.
Ambra
nyugdíjas óvónő, van egy kicsi lakása, maga
takarítja, maga dönti el, hogy mire
költi a pénzét, maga főz, vigyáz a
megjelenésére, mosolygós, kedves asszony.
Amikor lejön a parkba, akkor is kötöget,
beszélget a játszadozó gyerekekkel,
őket nagyon szereti, saját gyermeke nincs, nem is volt.
Beszélget a férfiakkal,
Bocca irigy nőgyűlölő szavaira könnyedén
replikázik, de mindkettőjüket
sajnálja.
Egy
olyan társadalmi problémát tár elénk
Aldo Nicolaj ebben a drámában, ami nagyon
hétköznapi, és nemcsak Olaszországban
történik meg, hanem például nálunk is.
A
férfiaknak nincs B tervük az élettel kapcsolatban.
Remek szakemberek voltak,
könyvelők, vagy mint Bocca, kiváló nyomdász,
tördelő, ismerték és tisztelték a
szakmában, de amikor nyugdíjba került, hiába
ment a nyomda kapujába minden nap,
nem szóltak hozzá. Ez történt Luigivel is.
Akkor elveszítették a saját
megbecsülésüket, és ha az nincs meg, akkor
senki sem tiszteli őket, a
gyermekeik sem. Semmivel sem járulnak hozzá saját
megélhetésükhöz, nem
segítenek a családnak az otthoni munkában, csak
leülnek a padra és várják, hogy
a szegény konyhán eljöjjön az ebéd, majd
a vacsora ideje, és egyre inkább
félnek, hiszen kiesett már régen a kezükből
életük irányítása.
Ezzel
szemben Ambra, ha le is ül a padra, kötöget,
sálat, amit majd egyszer
valamelyik játszadozó gyerek nyakába tesz.
Tevékenységekkel telnek a napjai,
vannak feladatai, tervei, barátai, nem vár arra, hogy
valaki foglalkozzon vele,
hogy ellássa.
Igaz,
hogy mindez talán a 20. század második
felére jellemző, azóta az idősek
öngondoskodásával már sokat foglalkoznak
– ennek ellenére a nyugdíjazással
teljesen keresztbe tört életek még mindig
általános problémát jelentenek. A társadalom sem találta
még meg azokat a
lehetőségeket, amelyek során bekapcsolhatná a
nyugdíjasokat a társadalmi
életbe. A nyugdíjjal minden országban sokat
foglalkoznak, de – mint tudjuk – ez
nem elég az idősek problémáinak
megoldásához.
A
darab mostani előadásában sikeresnek mondható a
szereplők megválasztása, hiszen
mind a két, remek, Kossuth-díjas férfi
színész ugyanolyan idős, mint a darab
szereplői. Látszik az arcukon, hogy szinte az ő
problémáikról, félelmeikről,
vágyaikról is szól Aldo Nicolaj, még akkor
is, ha
ezek a gondok nem szó szerint tartoznak hozzájuk. Ambra
öltözete, csinos,
világos ruhái ellentételezik a férfiakat
körülvevő megkeseredett légkört, és az
ehhez illő ruhájukat – mindez Cselényi
Nóra munkája. A díszletek (Ondraschek
Péter) esetében a szürke fal és előtte a
pad talán túl mogorva – igaz, nem
éppen vidám történetről van szó, de
elég szomorúságot árasztanak a mondatok,
nem kell ezt még a díszlettel is
alátámasztani. Mivel parkról van szó,
talán
egy pár bokor, még virág sem fordította
volna meg a mondanivalót.
Végül
is Göttinger Pál
rendezésében egy elgondolkoztató,
érzelmekkel teli, súlyos problémáról
szóló darabot láthattunk.
Producer:
Orlai Tibor.
Bemutató:
2021. november 25.
Budapest,
2021. november 28.
Megjelent
a Kláris 22/2.
számában
Tóth Attiláné dr.
