Spiró György darabjának
bemutatója Tatabányán 2016-ban volt, rendezője Szikszai Rémusz. Érdekesség, hogy
egy
évvel az Imposztor előtt Szikszai a Tartuffe-öt
rendezte ebben a színházban.
Ezt a darabot Spiró tisztelgésének is
tekinthetjük Boguslawski, az Állami
Lengyel Színház megalapítója iránt.
A szétdarabolt
Lengyelországnak abban a részében vagyunk, amely
az orosz cár fennhatósága alá
tartozik. A rendet és a félelmet, amely
megakadályozza, hogy bármilyen mozgolódás
is legyen, gubernátor (Király Attila)
vigyázza. Egy kisváros színházában a
Tartuffe
bemutatójára készülnek. Hogy hogyan
kerül ide Boguslawski (Fodor Tamás)
színész, a Mester, Varsóból, az nem
egészen világos.
Az tény, hogy legendák lengik körül
Boguslawskit, őt tartják a legnagyobb
lengyel színésznek a napóleoni idők után, a
részekre osztott országban.
Boguslawski saját operájának a
bemutatására érkezett, de ebben a városban
nem
játszanak operákat, ezt megírták neki, de a
levélváltásnak nyoma veszett. Ma
este viszont a Tartuffe-öt fogják
bemutatni, és előre elterjesztették, hogy jön
Boguslawski, és ő lesz Tartuffe.
A hír hatására rengeteg néző vett,
jó áron, jegyet, és azt is mindenki tudja,
hogy az előadáson részt vesz a gubernátor is.
Két főszereplő van tehát,
Boguslawski és a gubernátor, a párharcukról
szól a darab. Ki győz? Nyilván
Boguslawski, az a fő, hogy ők ketten értsék, mi
történik, a többiek értik, ha
képesek rá.
Boguslawski
határozottan mondja, hogy ő soha nem játszotta
Tartuffe-öt, és nem is ismeri
annyira a szöveget, hogy fellépjen ebben a szerepben.
Könyörgésre elvállalja,
de előre kéri a pénzt, nem is keveset, komótosan
megszámolja, majd a Moliére-darabnak
egy remek értelmezését hallgathatjuk végig
tőle, jellemezve a szereplőket, és a
csodássá tett szerelmi vallomást, ami mindenki
számára új értelmezést ad az
egész történetnek. A próba megkezdése
előtt és a próba után megismerjük a
színészeket mint egy omladozó, a megszűnés
felé tartó színház tagjait. A
direktor, Kazynski nemcsak nem ért a művészethez, de nem
is érdekli, csak az
foglalkoztatja, hogy a ma esti előadás olyan legyen, amilyent a
közönség és a
gubernátor elfogad. Ideges, kiabál, összekap a
Mesterrel, utálja, mert sokat
kellett fizetni neki, és nem hisz a művészet
hatásában. Remek monológot ad elő
Skribinski (Kardos Róbert), aki Orgon
sógorát, Cleante-t játssza majd este a
színpadon. A kisember reményvesztett,
félelemmel teli életéről beszél a
diktatúrában. Megismerjük Rybac (Maróti
Attila) színészt, akinek a
feladata lesz a legvégén, mint a szerep szerinti
rendőrbiztosnak, a cári
rendszer dicséretét elmondani (ezt az igazgató ki
is díszíti, és majd erre a
pillanatra megjelenik a cár képe is a színen), de
ő attól fél, hogy nem lesz
képes elmondani ezeket a szavakat.
Az előadás
szünetében
a gubernátor köszönti a színészeket,
vagy a színészek őt. Chodzko (Honti
György), kritikus és mint látjuk
besúgó, fordít, fordít akkor is, amikor
Boguslawskival franciául beszélget a
gubernátor. A Mester kihallgatást kér, és
beárulja Rybacot, elviszik az előadás
közben, nincs zárójelenet, a Mester azonban megmenti
az előadást, de miről is
beszél az utolsó mondatban? Magáról,
arról, hogy a gubernátor tudja, hogy mi az
ő bűne, és kéri a cár áldását
a színházra. Mi történik? Ki mit gondol a
végéről? A nézők az utcán ünneplik
Boguslawskyt. Miért is? Mert nem hangzott el
a rendszer dicsérete, a színészek félnek
és szidják a Mestert, akinek hűlt
helye. Eltűnt a hazug, gazember, csaló, imposztor (rajta
kívül kik voltak még
csalók, talán Moliére is?). Ribacot kiengedik
megverve, ő érti és örül, hogy a
Mester őt is megmentette, hogy ne kelljen elmondania a cári
rendszert dicsérő
szavakat. Az igazgató semmit sem ért a dologból,
látja, hogy minden másként
történt, mint ahogy ő gondolta, és mégis
megkapja a támogatást a színházához
(hiszen nem ő hagyta el a dicsérő részt, hanem a
gubernátor azzal, hogy hitt a
Mester árulásában).
Szikszai
rendezéséből,
amely minden részletében jó volt, két
jelenetet emelek ki. Az első részben
Fodor magyarázatát a darabról és a szerelmi
jelenetet. Addig nem voltam biztos
abban, hogy Fodort választani erre a szerepre jó
ötlet volt, de az ő hangján a
szerelmi jelenettel meggyőzött arról, hogy Tartuffe
(és minden csaló is)
sajnálatra méltó, mert lehetne egy remek ember is,
lehetne őszintén szerelmes
és esetleg boldog is. Jól sikerült a 200
évvel ezelőtti színházi előadás
elképzelése, az éles különbség
kiemelése a mai játékstílus és a
régi között.
Fodor végig a mellékes, alkalmazkodó, szóra
sem érdemes, szerény színészt
alakította – ez pontosan megfelelt. Megnéztem a
legendás előadást is, Major
Tamással, most az interneten. Ő is erre törekedett, de ő
uralta a terepet önkéntelenül,
Fodor szerénysége hihető volt.
Kiváló
keretjátékot és
a szünetet kitöltő kettőst alakított Baksa
Imre és Széles Tamás.
Vásári
komédiák eszköztárát is
használva bevezetésként mesélnek
egymásnak arról, hogy
milyen kiszámíthatatlan, hogy mikor viszik el az embert
1-2 napra, elveszik a
pénzét és megverik. Fontos dolgokat mondanak el
magának Boguslawskinak is
arról, hogy ő milyen híres, kiváló
színész, és ő nem is lenne idevaló, ha
eljönne, és a végén Rybacnak mondják
el, hogy ilyen Boguslawski, jön, segít,
hat és eltűnik, megy mindenhová, de nem lehet tudni, hogy
hol jelenik meg.
Érdekes volt a bohóc jeleneteket idéző
kettősük, amikor a gubernátor páholyát
építették fel.
Nehéz darab,
különböző
rétegeivel, a színház a színházban,
az egyén a diktatúrában, a művészet
és
politika, színház és politika, egyén
függősége a politikától, mindegyik
önmagában is sok problémát vet fel. Ezeknek
az ellentéteknek az együttes
működésében kell élnie az embernek, a
színésznek, és meg kell tanulnia mindezt
értelmezni és ebben a közegben cselekedni.
Bemutató: Tatabánya,
2016
Budapest, 2021. január
23., online
Tóth Attiláné