SZÍNHÁZ

SZÜLETÉSNAP

Budaörsi  Latinovits Színház (online)

1998-ban mutatták be azt a dán filmet, aminek ez volt címe és a témája is, és a Dániából induló Dogma-mozgalom (a filmkészítés avantgárd szellemű mozgalma) kultuszfilmje volt. Még ugyanabban az évben a zsűri díját nyerte el a Cannes-i filmfesztiválon, és megkapta az Európai filmdíjat is. A filmet Thomas Vinterberg készítette két társával, Mogens Rukovval és Bo Hansennel. Majd David Eldridge (angol drámaíró, forgatókönyvíró) írt belőle drámát. A darabot már Pécsen is bemutatták 2009-ben Az ünnep címmel, akkor is a film volt az alap, és most is az olvasható a reklámszövegekben, hogy a mostani, remek előadás is a filmet követi.

Vendéglátással foglalkozó, jelentős sikereket maga mögött tudó családfő ünnepli a 60. születésnapját – erre gyűlik össze a család, a barátok, munkatársak és a férfi gyermekei, két férfi és egy nő. Volt egy negyedik testvérük is, de ő nemrégen lett öngyilkos – ez a tény némi árnyékot vet az ünneplésre. Először a testvéreket ismerjük meg. Christian (Chován Gábor), aki merevnek, hidegnek látszik, Párizsban él, több étterme van. Michael (Böröndi Bence) a családjával érkezik, minősíthetetlen stílusban. A személyzet és mások is kérdezik, hogy miért jött, nem hívták meg a tavalyi viselkedése miatt. Követeli a szokásos szobáját, szidja, sőt bántalmazza a feleségét, stílusa egy bunkót mutat, kisebb falatozója van valahol. Helene (Bohoczki Sára) antropológus, idegesen érzelmes, láthatóan rendezetlen az élete és a véleménye is. Az apa (Helge – Ilyés Róbert) tekintélyes külsővel, vidáman, energikusan érkezik vadászatról, örül a gyermekeinek – minden rendben valónak látszik. Fürödni megy.

Közeledik a nagy ebéd és a köszöntés ideje. Aprócska jelek utalnak már a feszültségekre. Látható. hogy a személyzet hölgytagjainak a két fiúval elintéznivalója van. Michael egyre idegesebben kiabál, gúnyolódik, nem leszól, hanem leordít mindenkit. Egy régi munkatárs és barát vállalja az ünnep levezetését (Helmut – Mertz Tibor), amiről az első időben még nem látszik, hogy bonyolult feladat lesz. Elkészül az ünneplőkről a csoportkép, elhangzik vidáman a köszöntő ének, ezután Christian emelkedik szólásra, és pedofíliával vádolja apját, konkrétan az ő és ikertestvére (aki mostanában lett öngyilkos) életét tette tönkre.

Ez az első nyilatkozat nem rázza meg nagyon a társaságot, egyszerűen nem hiszik el, Michael sem. Ő fiatal korában nem tartózkodott a családdal, intézetben tanult, majd katona lett. A társaság tovább ünnepel, az apa sem szól semmit, nem válaszol. Christian második mondandójában megvádolja azzal az apját, hogy ő gyilkolta meg a testvérüket, a saját lányát. Már kezd kellemetlenné válni a helyzet, a ceremóniamester szünetet „rendel” el. Az apa a szünetben négyszemközt beszél Christiannal, és üvöltve felhánytorgatja neki, hogy idegosztályról hozta ki, hogy a nőkkel nem tud szexuális kapcsolatot kialakítani. Amikor végre egyedül marad Christian, előkerül Michael, összeverekedik Christiannal, és segítséggel megkötözi, megveri, védvén az apját, mindezt ordenáré stílusban. Megérkezik Helene új, arab származású barátja virágcsokorral. Michaelnek ez újabb lehetőséget ad arra, hogy gúnyolódjon, ordítozzon, durva fasiszta szöveget nyomasson. Az ünneplő közösség hozzákezd a második fogáshoz, ekkor az anya (Else – Takács Katalin) emelkedik szólásra, és a hála szövegét adja elő, köszön mindent, a gondoskodást, a szeretetet, és felkéri Christiant, hogy kérjen bocsánatot. Christian ekkor feltárja azt is, hogy az anyja szemtanúja volt az ő megerőszakolásának – hogyan képzeli a bocsánatkérést, durván lekurvázza az anyját. Egyre feszültebb a helyzet. Az anya vidám arca összeesik, a keserűség kiül az arcára. Michael csöndben marad, már nem ordítozik. Helene felolvassa öngyilkos testvérük búcsúlevelét, amelyben benne van, hogy az apja miatt, az ő nem szűnő zaklatásai miatt lett öngyilkos. Megmerevedik a társaság, a kiszolgáló személyzettel együtt. Helge parancshoz szokott határozott hangon követel italt, és megdöbbenve veszi észre, hogy senki sem mozdul. Elmegy a szobájába, de Michael utána megy, kirángatja, összeveri.

Másnap reggel, mielőtt útra kelnek, reggeliznek, megjelenik az apjuk. Michael fogalmazza meg: tűnjön el, látni sem akarják. Christian megkérdezi apját, hogy legalább azt mondja meg, hogy miért csinálta, a válasz megdöbbentő és megbocsáthatatlanul embertelen: mert másra nem voltál jó.

A darab jó ritmusú, szerkesztetten, célzatosan következnek az események, nem támaszkodik a váratlanságra, a véletlenekre, a hirtelen jött ötletekre. A véletlen események hatására nem lehet a személyiségek változását megfelelően bemutatni. Christian fokozatos bejelentései lassan változtatták a légkört, a hitetlenkedés mellett az örömteli vidám ünnepléstől a megdöbbenésig és végül az undorig. (Résztanulság: lehet, hogy ha az ember be akar olvasni, akkor talán a Christian féle szakaszosságot kell alkalmazni.)

A nagy kérdés, hogy ha eddig nem fedték fel a problémákat, akkor most miért? Nyilván az jelentett nagy megrázkódtatást, a tűrhetetlenség irányába nyomva Christiant, hogy szeretett ikertestvére, Linda, akivel egymás támaszai, barátai voltak, öngyilkos lett. Valóban kell egy ekkora megrázkódtatás ahhoz, hogy az ember kilépjen a megaláztatások, a hazudozások korából? Meddig kell behódolni a hazug, de hangos erőszaknak? Ilyen sokáig kellett várni arra, hogy kidobják a lelkükből, a tudatukból és a szívükből is a hatalmaskodót, aki csak eszköznek tekinti a körülötte levőket? Tény, hogy ezzel nagy változás következik be az életükben, szinte új élet jött el, és az újdonság kockázatos, ijesztő lehet, de ez önállóságot is jelent, szakítást a függőséggel, azzal a függőséggel, amely már szinte kőként van rájuk tapadva, és amely talán lehúzna a víz alá örökre.

A fő problémán túl fontos dolgokat tudhattunk meg a gyermek és szülő problémáról is. Mire való a gyermek? Mennyire határozza meg az életét mindaz, amit átélt a szülei támogatásával, vagy azok révén? A gyermek megrázkódtatásai közül a legdurvábbnak tarthatjuk, hogy ha bántásnak, a fizikai megalázásnak az a formája éri a gyermeket, ami Christiant és testvérét. Minden bántás után számíthat a gyermek a szülőre, a két karjára, az ölelésére, az együttérzésére, de ebben az esetben nincs kihez fordulni, a gyermek nemcsak megalázott, de egyedül is marad, senki sem ad támaszt, és ebben az esetben az anya bűne felnő az apa bűnének szintjére.

A színpad berendezése és a díszlet (Tihanyi Ildi) modern volt, nem kellett átalakítani az előadás alatt. A találkozások a hatalmas asztal szintjén történtek, más jelenetek, a vacsora, az önfeledt ünneplés egy másik szinten, ott, ahol az asztalhoz tartozó székek voltak. Így a térnek egy okos, vízszintes megosztása történt.

A színészek játéka egységes, harmonikus, észrevehető volt, hogy a probléma ábrázolásának módjában egyetértenek, vagyis saját véleményük is megegyezik a darab által sugallttal. Egyéni tűrőképességem alapján egyedül Michael stílusát találtam túlzottnak.

Pelsőczy Rékának, a rendezőnek sikerült a történések folyamát és viharát 100 percbe belesűríteni, minden esemény, akármilyen látványos is lehetett volna, csak annyi időt kapott, amennyit megért, sehol sem volt túljátszás, pedig rengetegen jöttek, mentek a színpadon. Sikerült kihangsúlyozni a korunkban felmerülő problémákat, amelyek közül meglepően sokat lehetett felidézni, a pedofilizmust, a családon belüli erőszakot, a rasszizmust, és megtudhattuk, hogy a megalkuvás, a belenyugvás, a szőnyeg alá söprés nem megoldás, más utat kell keresni önbecsülésünk érdekében.

Budapest, 2020. december 30.

Tóth Attiláné