Sokan mondják
– mi is így tudjuk –, Molnár
Ferenc bármely vígjátékát
műsorra
tűzni biztos sikert jelent a színháznak. Jelen esetben az
időben legelőször
sikert aratott Molnár-darabról van szó. A doktor
úr ősbemutatója
1902-ben, a régi Vígszínházban volt, s
elindult a sikerszéria, Molnár Ferenc
lett a Vígszínház háziszerzője, az
aranytojást tojó tyúk. S ez még akkor is
igaz, ha e minőségében a szerző időnként
átpártolt más színházakhoz,
és ott
aratta le a babérokat. Szeretett a Magyar
Színházban mutatkozni, a Nemzetiben
is bemutatták két művét, de feltűnt a Révay
utcai színház, s hamarosan Európa
jelentős városainak színpadjain is. A siker nem mindig
jött ezerrel
(ahogy ezt ma pestiesen mondanánk), de Molnár neve
máig aranyfedezetnek számít
színházi körökben.
Mindebből a Zsótér
Sándor
által rendezett mostani A doktor úr
előadásban semmit sem érzékelünk.
Csendes unalommal, meglepődve üljük végig a
három felvonásos bohózatot, a
műfaji megjelölés nem változott, de valahol, a
kulisszák között, mögött, fölött
elillant a sajátos, molnári humor.
A
nagyképű pesti ügyvéd, dr. Sárkány
(Fesztbaum Béla), és a „bejegyzett”
tolvaj, „szakmájában elismert”
betörő ügyfele, Puzsér (Dino Benjamin)
között támadt lehetetlen
helyzetbe kapunk betekintést. Sárkány
ügyvéd immáron tizenkilencedszer menteti
fel a vád aló Puzsér betörőt, amire nagyon
büszke. Puzsér viszont éppen őt,
saját ügyvédjét készül kirabolni,
pofátlanságért ő sem megy a szomszédba. A
körülmények a betörőnek kedveznek,
Sárkánynak hivatalosan
osztálytalálkozóra
kellene mennie, de helyette az alvilágba látogat el
környezettanulmány céljából,
Sárkányné viszont a rendőrségi
fogalmazót fogadja a lakásán, ami minimum
kompromittáló helyzet. Az ügyvéd
titkára (Ertl Zsombor) viszont a
háziasszony húgát, Lenkét szeretné
szobájában éjszaka meglátogatni, amire
jó
alkalmat lát éppen most, amikor minden felfordul.
Annyira, hogy Puzsért hiába
éri tetten Csató (Szántó Balázs)
fogalmazó, a betörő zsarolni tudja
leleplezőjét, sőt, átöltözve még a
tízéves érettségi találkozóra
is elmegy
ügyvédje, Sárkány helyett.
Sárkányt viszont saját lakásában a
rendőrök
tartóztatják le, s viszik a rendőrségi
fogdába mint veszélyes betörőt.
A
szerepcserék és átöltözések
jó
vígjátéki lehetőségeket rejtenek, de
Zsótér Sándor rendezése és a
szegényes és
fantáziátlan díszlet (tervező: Ambrus
Mária) ezt megakadályozza. Az
emeletes belső tér hideg, rideg falakkal, néhány
kényelmetlen ülőbútorral azt a
látszatot kelti, hogy üres a színpad, a sima,
életidegen falak, közlekedést
könnyítő lift ellenére is kong az
ürességtől. Ebben a kongó ürességben
mozognak
a színészek, de ez a mozgás is csak
illúziónak hat, mert a néző úgy
érzi, hogy
a színpad közepén állnak, és a
nézőtér felé mondják a szöveget.
A
díszletnél már csak a jelmezek
problémásabbak (tervező: Benedek Mari).
Puzsér betörő piros, kifelé
bővülő zakót hord, majd színes
szövetdarabokból összevarrott mezt, nem tudni,
miért. A feleség két jelmezének nincs
stílusa [széles, mély dekoltázs egy
térdig érő ciklámen színű
szövetruhán; illetve egy kék földig érő
pamut
estélyin a fél váll van szabadon hagyva
elég nagy terjedelemben], és feltűnően
nem áll jól a Sárkánynét
játszó színésznőnek (Balázsovits
Edit). A
Lenkén (Rudolf Szonja) lévő tűzpiros pelerin alatt
időnként felvillan az
azonos színű pici top, és a köldököt
szabadon hagyó cicanadrág. Marosiné (Hegyi
Barbara), a házitanító tűsarkú cipőben
sétál fel- és alá, ruhája ugyan
tanárnős, mégis olyan, mintha délutáni
kávéra jött volna vendégségbe
Sárkányékhoz. A Szobalány (Pálos
Zsuzsa) valójában ősz hajú idős hölgy,
viszont kislányos, bő nyáriruhában jelenti be a
házhoz látogató személyeket. A
ruhákon kívül a bútorok sem illenek sem a
korhoz, sem a cselekményhez, sőt a
kellékek is problémások, piros dobozban a
végrendelet, oroszlán feje az
inkognitóhoz… miért is?
Ebben a
kizsigerelt környezetben
elveszik a darab bensőségessége, nem ülnek az
egyébként jól elhelyezett poénok,
a jellegzetes bemondások, és ez az egyik oka annak is,
hogy a színészek sem
tudnak képességeik, tehetségük
arányában szerepet formálni.
A szereplők
közül talán Fesztbaum
Béla volt az, aki legalább is megközelítette
a pórul járt, öntelt ügyvéd
alakját [de ő is elmarad a Madách
Színházban, 1979-ben bemutatott változat
akkori Sárkány ügyvédjétől,
Márkus Lászlótól]. A többiek – a
kedvezőtlen
díszlet, jelmez, légüres tér hatása
miatt – nem tudnak felszabadultan játszani.
Dino Benjamin alkatilag nem hihető a betörő szerepre, ő maga sem
hiszi, hogy ez
a „foglalkozása”. Balázsovits Edit
alapjában jó választás lenne
Sárkányné
megformálására, de
öltözködése annyira feltűnő, hogy nem tudunk
másra figyelni,
amikor beszél, mozog. Hegyi Barbara sehogy sem tudja
házitanítóként eladni
magát, és még viccesnek sem mondható,
amikor a titkár az ő elcsábításával
takarózik. Rudolf Szonja szerelmes és buta
kamaszlányként még az érettségin is
megbukik [viszont legalább férjhez megy], a szerep persze
nem hálás, de neki
biztos, hogy nem való, nem tud vele mit kezdeni.
Szántó Balázs Csató
fogalmazóként még nem áll a helyzet
magaslatán, amikor egy katonatiszt hasonló
helyzetbe kerül. Szerencsétlen jelenet alakul ki, amikor
Sárkány volt
osztálytársai látogatnak el az
ügyvédhez, hogy visszakérjék ellopott
aranyóráikat. A három
középkorúnak maszkírozott
osztálytárs (Józan László,
Reider Péter, Kurely László) szinte
féllábon ácsorog, tehetetlenül
nézeget jobbra, balra, történjen már valami.
Így
jártunk a Vígben. Dramaturg: Ungár
Júlia, világítás: Csontos
Balázs, a rendező munkatársa: Szládek
Kata.
Bemutató
előadás: 2020. február 29.
Megtekintett
előadás: 2020. október
19.
Budapest, 2020. október 22.
Földesdy Gabriella
