SZÍNHÁZ

FORRÓ MEZŐK

Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Terem

Móricz Zsigmond azonos című regénye sem igazán krimi, Berettyán Nándor rendezése pedig még kevésbé, ami inkább előnyére szolgál. Nem mintha nem lenne érdekes, mi történt valójában abban a poros nyírségi faluban a forróságban, gyilkosság vagy öngyilkosság, egy lövés vagy ugyanabban a pillanatban kettő, vagy hogy Vilma „kikapós” feleség volt-e valóban, vagy róla is csak a pletykák szóltak – ezeknél jóval érdekesebbek a figurák. Nem annyi, természetesen, mint a részleteiben is kidolgozott, párbeszéddel teletűzdelt regényben, de amennyi szereplőt látunk – 11 szereplő játszik 31 szerepet! – közülük a Főkapitány (Schnell Ádám) és Vilma (Katona Kinga) csak egyet-egyet –, bőven felsorakoztatja a falut, alsó és felső „rétegeivel” egyaránt. És elénk tárja azt is, ahogyan fokról fokra bonyolódik a történet, a pletykák mely részei igazak, a szóbeszéd hol állja meg a helyét. Mit beszélnek a cselédek, vagy mennyire viszi félre a legelső pillanattól kezdve az igazság felderítését a Főkapitány. Mindenki gyanús? – talán nem így van, mert a cselédek biztosan nem, de a vadász? Vagy valaki más? A gumitalpú cipő – előrebocsátom, végül sem tudjuk meg, kié a cipő, de ez nem is nagy baj. Érdekesebb a jegyző (Berettyán Sándor), aki feleségével (Ács Eszter) a felszínen hirtelenjében és okkal megromlott viszonya elől a szekrénybe bújik Avary (Mátyássy Bence) meggyilkolásának bizonyításához szükséges egyetlen bűnügyi bizonyítékkal együtt – természetesen a bizonyíték a történet sodrásában megsemmisül –, vagy Fábján főügyész (Mészáros Martin) kiállása, a Főkapitány hatalma, amivel ráveszi az orvost, hogy hamisítsa meg Avary halálának okát, másokat ugyanígy utasít a hazugságokra – és persze Vilma sorsa, érzései. Az előadás érdekessége egyben kissé a hátránya is, mert nem mindig tudjuk egyértelműen követni, hol tartanak, egyik-másik színész éppen kit játszik (teljes odaadással) – de ez jórészt a regény fordulatosságából következik. Megint más oldalról mindettől az előadás pergő, mozgalmas, a díszletek állandó mozgásban vannak és jól működnek a fából készült mozgatható falak (díszlet és jelmeztervező: Ondraschek Péter).

Nyírség a sok homokkal – ötletes a söröskorsók, boroskancsók pergő fehér homokkal való megtöltése, a színészek úgy képesek egy slukkra meginni a korsó sört, hogy a homok rápereg ruhájukra. Ráadásul meleg van, sőt forróság, ami eleve befolyásolja az emberek hangulatát.

Nagyon sok minden, szinte túl sok minden derül ki az előadás folyamán szép sorjában, hol teljes összefüggésében, hol szinte csak odavetetten, ahogy a beszélgetések, a cselekmény hozzák, így a Főkapitány alacsony származása és gazdagon nősülése, csak ezért fogadták be – már amennyire – a „társaságba”, a levitézlett dzsentrik, hangsúlyt kap Móricz némi naivitása és elkeseredése is azok jövőjéről, ami lényegében a pusztulásuk – a dzsentrivilág valóban pusztulóban volt.

Az előadás meghagyja tehát a rejtélyeket, így többek közt a zöldköves gyűrű történetét – tényleg csak a legvégén, Vilma halálát elbeszélve tudjuk meg, hogy az a gyűrű, ami gyakran megfordult más hölgyek ujjain, halálos mérget rejtett magában. Az igazság – vagy legalább legfontosabb részének, a gyilkosságnak – fokozatos napvilágra kerülésével a Főkapitány sorsa is megpecsételődött, annyi hazugság után nem látott más kiutat maga előtt, csak az öngyilkosságot. Ám ez a szál is rejtélyes a maga módján. Sofőrök, piros és szürke kocsi, olykor lódobogás és -nyerítés, ivászatok (máshol hol is jöhettek volna össze?) a kocsmában… megannyi külön kisregény lehetne sok más, itt nem említettel együtt.

A lényeg tehát valóban a figurákon van, picike-rövid történeteiken, a nyomozó-detektív úr erőszakosságán, a cselédek, más „alattvalók” lekenyerezhetőségén – mennyi a félelem, és mennyi a haszon az igazság megmásításában, kifejezetten a hazudozásokban? –

Fábján, a főszolgabíró igyekszik becsületes lenni, az igazságot kideríteni, de Vilma vonzása alól ő sem menekülhet. Vilmát nővére (Bátkyné – Söptei Andrea) és sógora (Varga József) babusgatja, de sorsát helyette nem tudják megoldani. A birtok elveszett, bár erről nem esik túl sok szó, és igazából nem derül ki Vilma látszólag hirtelen elhatározásának oka az öngyilkosságra. Szeretett ő bárkit is? – őszerinte nem, elég, hogy őt szerették, ettől kivirágzott és flörtölgetett annyi férfival a férje mellett. Férje meggyilkolása azonban mélyen megviseli – ez fakadhat tényleges szerelemből is, de abból is, hogy ráébred, mennyire nem ismerte sem a férjét, sem a birtok és férje dolgait. Nyilván megdöbben, amikor számára kiderül a szerető létezése, később külön az a tény is, hogy a férje szeretője a jegyzőné volt. 1929. május 26.: lényegbevágóan fontos nap a jegyzőné számára, mert akkor járt nála először a férj kiönteni a lelkét, de ez a nap valamely oknál fogva legalább ilyen emlékezetes Vilma számára is feltehetően vitájuk miatt férjével, talán a gyerek-téma miatt, de ezt sem tudjuk meg, marad a rejtélyes dolgok egyike.

Vilma öngyilkosságához bizonyára hozzájárul, hogy nem kaphatja meg férje – állítólagos – öngyilkossága miatt az életbiztosítás összegét, 20 ezer pengő nagy pénz volt.

A gyilkosság rejtélye folytonosan izgatja a környéken lakókat, már maga a tény is izgalmas, az, hogy nem lehet tudni semmit. Tovább fokozzák ezt az izgalmat a találgatások; a pletykák, az újabb és újabb igaz vagy igaznak vélt hírek bonyolítják a történetet.

A gyilkos személyének megismerése és Vilma halála után megy tovább az élet, most már talán kevesebben járnak a kocsmába, bár Avary addig sem járt oda feltehetően, a szövevényes történet feledésbe merül…? Addig azonban egészen különféle feltételezéseket hallhatunk minden oldalról.

Zizy (Söptei Andrea) révén pedig félelmetes képet kapunk a dzsentri világ pusztulásáról – végül is emberekről van szó! – Zizy azonban csak úgy képes elképzelni még egy forradalmat is – a főügyész vázolja neki kétségbeesetten –, hogy még abból is haszonnal jönne ki.

Mind a 31 szerepet nem sorolhatjuk fel, a további szereplőket azonban feltétlenül, a nem említetteken kívül Bordás Roland, Szép Domán, Szász Júlia.

Rendezőasszisztens: Kernács Péter.

Játszódik két részben, összesen 3 órában.

Bemutató előadás: 2020. október 4.

Megtekintett előadás: 2020. október 3.

Budapest, 2020. október 5.

Megjelent a KLÁRIS 21/2. számában.

 
Györgypál Katalin