A Szkéné
Színház és a Nézőművészeti Kft.
közös előadása
Conor McPherson darabjának
alaptörténete:
három férfi egy házban lakik, és egy nő
váratlanul érkezik közéjük. Ettől
minden megváltozik, már ami megváltozni tud. Nem
változnak az emberek, a
szokások, esetleg csak szeretnének. Nem változik a
környezet. Megváltozik a
tevékenységük, a történések, az
események, vagyis elkezd történni valami, ami
akárhová is vezethetne, de nem vezet.
Közben derül ki
a
három férfiról, hogy például Tommy (Mucsi
Zoltán) elvált a feleségétől, nem
törődik a gyerekeivel, és ahol most lakik,
az a nagybátyja (Maurice, egyben háziúr --Fodor
Tamás) háza. Valamikor sokat volt náluk,
szinte ők nevelték, de láthatóan
már az akkori kapcsolatból nem maradt szinte semmi. Igazi
munkája nincs, és egy
gyenge szellemi képességű barátjával (Doc
-- Katona László) jár alkalmi
munkára. Miért van vele ez a gyenge
képességű férfi? Talán sajnálja,
vagy kihasználja, vagy csak nem akar egyedül
lenni, valószínűleg mindez együtt. Az biztos, hogy
Docnak nincs más lehetősége,
a nővére barátja kidobta, sőt meg is verte, csak
Tommynál tudja lehajtani a
fejét éjszakára.
Elkezdődik az
előadás,
a sötétben egy káromkodás, ismerős hang
és hanghordozás, mindenki megnyugszik,
Mucsi Zoltán (Tommy) van a színen, jó
esténk lesz. Az első, amit meglátunk,
amikor Tommy lámpát gyújt, az a díszletes
(és jelmezes Vereckei Rita) által
gondosan rendetlenné varázsolt
lakásszerűség.
Két ágy tele ágynemű mellett ruhadarabokkal,
mindenütt szemét, ételmaradékok,
megmagyarázhatatlan, szobába nem illő tárgyak,
dobozok stb., és egy férfi és
egy nő. Tommy verekedésből kimentett egy nőt, akinek
vérzik a feje, ő hazaviszi,
majd felajánlja, hogy aludjon náluk.
Ez a bajuszos valaki a
színen tényleg Mucsi Zoltán? Reméljük
nem növesztett bajuszt, nem áll jól neki
(vagy nekünk nem tetszik), minden esetre örömmel
hallgatjuk, nézzük minden
mozdulatát. Ez a darab a Mucsi-rajongók paradicsoma,
ugyanis csak pillanatokra
megy le a színről.
Tommy a nő (Aimee -- Simkó Katalin) előtt igyekszik jobb
színben feltűnni. Aimee szép és
láthatóan megfélemlített, teát főz
neki,
gondos, megértő, nem faggatja, mert látja, hogy nincs
beszélgetős kedvében.
Mindjárt az első
percekben megismerjük Docot is, aki az ablakon keresztül
érkezik, mint később
megtudjuk, ez a szokása. Ablaknyitáskor lever egy
csomó edényt és a kertből hoz
magával lopott zöldségeket, aminek Tommy nem
örül, mert ezért Maurice
veszekedni szokott, és olyan sok minden történik,
ami Mauricenek nincs kedvére,
és még ez is.
Másnap Tommy
elintézi
Aimeenek, hogy a fürdőszobában, ami Maurice emeletén
van, a meleg vizet
használhassa, kabátot szerez neki, a nő pedig egy
hatalmas sportcipőt hoz
Tommynak (lopta), amit, méretei miatt, nem lehet
használni. Doc ebédet hoz
Tommynak és magának, amit Tommy eloszt hármuknak,
isznak is.
Maurice unatkozik
egyedül az emeleten, és mit tehet, megfigyeli azt a
néhány embert, aki
körülötte él és morog,
nemtetszését fejezi ki a hiába való
világítás miatt, az
elhasznált meleg vizet is sokallja, nem szereti a
hangoskodást, a zenét sem.
Most valami érdekes történt, meg is jelenik Tommy
szobájában, megismerkedik
Aimeevel, és bár goromba vele, de
távozásakor meghívja reggelire.
Aimee és Tommy
motorral készülnek elmenni, már kint vannak a
lakásból, amikor megérkezik Aimee
barátja (Kenneth -- Kovács Krisztián), aki egyben
testi és szellemi megrontója
is. Félelmetes jelenet közepette alaposan megveri Docot,
akit azért gyűlöl, mert fél, és
példát akar statuálni – ő az erő fizikailag
is
és érzelmileg is. El is viszi Aimee-t, amit bánnak
is, nem is a férfiak. Tommy
megszerette, de álommá vált, és így
egy kicsit szomorúbb a valóság, mint eddig
volt.
A darab nem éppen
világszenzáció. Nyert díjat valahol,
valamikor, de most itt a szereplők tették
naggyá, az ő játékuk tette sikeressé ezt a
középszerű darabot. Ha nem ők játsszák,
semmi esélye sem lett volna. Az együttélésben
is magányos emberek történetét a
szereplők által közel hozott magányosság
tette a nézők számára érdekessé,
fontossá. Mucsi minden mozdulatában az igyekezet,
szavainak bizonytalansága
szívszorítóan fejezte ki a vágyat egy
társ után, miközben ezt úgy tette, hogy a
nézők jól szórakoztak. Képes volt arra is,
hogy a játékán átjöjjön a
reménytelenség is, az, hogy ebből a közegből, az
eddig megélt életből nincs
kitörés.
Katona
László Docja
megismételhetetlen. Az esetlen, betegségében is
büszke szerencsétlen, csapódó,
mindig vesztes a normálisnak tartott emberek között,
remek alakítás volt.
Szorongatóan hatott a legmulatságosabb pillanatokban is.
Fodor Tamás mint
nagybácsiból lett háziúr, kifejező volt.
Simkó Katalin is kettős játékot vitt
színre. Szeretett volna egy egyszerűbb életet egyszerűbb
emberek között, de ő
maga tudta, hogy ez nem fog sikerülni, és a saját
álmától is búcsúzott az
estélyi ruhás énekével.
Remek volt a jelmez
és
a díszlet, Maurice pizsamája és házi
köntöse, öltönye egy régmúlt jobb
világról
árulkodott. Csak a darab után jutott eszembe, hogy
míg a többiek különböző
ruhákat viseltek, Docnak nem változott egy kicsit sem az
öltözete. Én úgy
éreztem, ez fejezi ki, hogy ővele nem történt semmi,
még az alapos verés sem
hozott újat az életében, ő a régi.
Mindenkinek van mire visszaemlékezni, neki
nincs.
Köszönet a
rendezőnek
(Koltai M. Gábor), hogy mutatott
nekünk egy remek előadást ezekkel a remek szereplőkkel.
Szkéné
Színház, bemutató: 2020.
február
Budapest, 2020.
szeptember 26.
Tóth Attiláné
