Nyár
közepi előbemutatóról van szó,
az előbemutatók (több is lesz) közül is a
legelsőről. Az ötszereplős játékot
koronavírusos életünk termelte ki
magából, ha ez nincs, a Határátlépések
nem született volna meg. Szerzői: Dömötör
András, Deés Enikő, Benedek Albert
és a társulat. Dramaturg: Deés Enikő,
rendezte: Dömötör András. S hogy
nem
holmi fiktív és fantáziadús
történetsorozatról van szó, azt olvashatjuk a
tájékoztatóban, e szerint „az előadás
a színészek személyes történeteiből
építkezik.”
A
színpad üres, mindössze egy
fénykeret veszi körül, akár egy
óriás tv-készülék, vagy
szabadtéri vetítő
esetében. Bejön Ötvös András,
és
filmszerephez előírt fogyásról,
fekvőtámaszokról beszél, miközben
csinálja is a
támaszokat, állítólag 110-et tud
produkálni egy nekifutásra. Aztán sorban
megjelenik a többi szereplő (Schruff Milán,
Mészáros Máté, Járó Zsuzsa,
Péter Kata), ők fogják több
variációban, számos
jelenetben bemutatni, milyen határokat és hogyan
lépünk, vagy nem lépünk át.
Mint
értesülünk róla, mindenki
átlépi saját határait, kicsit vagy nagyon,
könnyen vagy megrázó módon,
akarattal vagy muszájból. Mindenki másképp
csinálja. Ezen bevezető után látunk
legalább húszféle
határátlépést (fizikai, morális,
társkapcsolati, szellemi,
családi stb.), amelyek között otthonosan
érezzük magunkat, mert saját
élethelyzeteinkre emlékeztetnek. Rögtön egy
visszás helyzetben találjuk
magunkat, két ifjú hölgy rámolja össze
Máté volt barátnőjének otthagyott
holmijait, hogy a férfi új kapcsolatot tudjon kezdeni,
rendet teremtsenek
eddigi zilált életében. A folyamat
elmérgesedik, Máté frusztráltnak
érzi magát,
közel kerül az öngyilkossághoz, amikor a
két nő leállítja a pakolást. A
jelenetek szünet nélkül folynak közel 105 percig,
végignézzük a meztelenség
határátlépő fázisait, a filmgyári
félreértés, az online oktatás vicces
fázisait, a szülő-gyerek, valamint az elvált
szülő-volt házastárs-gyerek adta
konfliktusokat, férfi-nő közti barátság vagy
szerelem lehetséges variációit. De
van politikai petíció is, jobb- és baloldal
ellentétének csak itt és most,
kivételesen konszolidált kezelése.
Az
egymás után jövő jelenetek nem
tartoznak össze cselekmény szempontjából,
csak tematikailag, szinte mindegyik
komikus hatású, nevetésre késztet.
Ám, ami az átlagnéző számára
jóízű nevetést
vált ki, esetleg felelőtlen kacagást, azon az előttem,
mögöttem ülők harsányan
nevetnek, vinnyognak a látottak humorbombáin,
talán azért, mert nagymértékben
találják életszerűnek,
mélységéig leképezettnek
átélt valóságunkat.
Az
előadáson érződik a személyesség,
az, hogy a játszó színészek saját,
megélt élethelyzeteiket viszik színpadra,
persze írói, dramaturgi segítséggel. A
helyzetek – néhánytól eltekintve –
saját
határátlépéseinket is tükrözik,
vagyis közel állnak hozzánk, ismerős
problémáknak számítanak. Ez
kevésbé vonatkozik a „meddig vetkőzzünk
le” és a
„színinövendék vegzálása a
tűzoltó-gyakorlaton” c. helyzetekre extrém
valóságtartalmuk miatt. A férfi
„sztriptíz” el is maradhatott volna,
szegényebbek nem lettünk volna, ha ez nincs benne.
Jó-e
vagy rossz az, ha átlépjük a
határainkat, ez olyan kérdés, amelyre
egyértelmű választ nem lehet adni. Lehet
jó is, meg rossz is, helyzete, szereplője válogatja.
Egyszer pozitív, másszor
negatív hatással jár egyik vagy másik. Az
élet egyik talánya, amely létünk
változatosságát, egyediségét
szolgálja. Vagyis nem megválaszolandó
kérdés.
Különösen ebben az előadásban, ahol a
jelenség kizárólag a hatáskeltés,
sőt,
időnként a kabaré szintjén jelenik meg.
Díszletek
gyakorlatilag nincsenek,
legfeljebb érzékeltetik, hol vagyunk és milyen
eszközöket használnak a
szereplők. Az illúzió felkeltésére mindez
elegendő (látványtervező: Horváth
Jenny). Az öt színész számára
határozott kibontakozási lehetőséget ad,
kreatív megoldások születnek főként az
okos telefonok használata terén. Fizikai tekintetben
Ötvös Andrásra jutott a
legnehezebb feladat, aki fekvőtámaszaival, és
egyéb mozgásával egy
konditeremben érezheti magát a játékidő
alatt. Mészáros Máté ismét
jól
gazdálkodik piknikus alkatával, a
túlsúlyhoz igazán illik a negédes hang,
amit
mindig is annyira élvezünk az általa játszott
szerepekben. A legkevésbé
karakteres Schruff Milán játéka, talán
legjobb jelenete az, amikor apát játszik
és csicskáztatja két gyerekét.
Járó
Zsuzsa és Péter Kata játssza az
összes női szerepet, mondhatom nagy erőbedobással, hisz
állandóan színen
vannak, és kifulladásig lótnak-futnak hol anya,
hol gyerek, hol feleség, hol
reményteli szerető, dolgozó nő stb. alakban.
Zeneszerző: Bakk-Dávid László,
világítástervező: Szondi György,
producer: Orlai
Tibor.
Előbemutató
(szakmai bemutató) és megtekintett előadás: 2020.
július 30.
Budapest,
2020. augusztus 7.
Földesdy Gabriella