Ott kavarog az 1988-ban
készült
azonos című játékfilm a szemünk előtt, amikor
beülünk a színházba, Eperjes
Károly filmbeli Monorija annyira ütős
alakítás volt, hogy utána másképpen
kell
játszani ezt a szerepet, hogy mégis emlékezetes
maradjon.
Bereményi
Géza történetét
ezúttal Funtek Frigyes rendezte
színpadra, dramaturg: Szokolai Brigitta.
A Teleki téri piac hangulata
járja át a kezdő jelenetet, a közeli bárban
dizőz énekli a „Szép vagy,
gyönyörű vagy Magyarország”-ot,
még be sem fejezi, mikor a dal megrendelője szájba
lövi magát. A cselekmény a
II. világháború után kezdődik, Monori
„Sanyi bácsi”, a piac koronázatlan
királya
a legjobb üzleteket köti orosz tisztekkel, majd
Skultétitől megszerzi a régóta
vágyott aranyrudakat. A kereskedőnek mindemellett igen zaklatott
az élete,
naphosszat ellenőrzik, pénzt keresnek nála,
zsarolják, fenyegetik, beosztottja,
bizonyos Gombacsik nevű mindenes próbál kitörni az
aurájából, amiben Csöpi
nevű anyja is segíti, de mindvégig sikertelenül.
Sanyi
bácsi irtózatos tempót diktál.
Se Isten, se ember nem tudja megállítani. Rózsi,
Monori nagyon vallásos
felesége mindvégig arra figyelmezteti, hogy
kihívja a sorsot maga ellen
istentelenségével, állandó
káromlásokkal, a férfi hisz saját
mindenhatóságában.
Pedig sokszor próbára teszi a sors. Lánya egyszer
csak beállít, hozza újszülött
fiát és mihaszna férjét, akit csak
pénzzel lehet távol tartani a családtól,
mindent eltékozol. Monori sajátjaként neveli fel
unokáját, élete céljává,
értelmévé avatja a gyereket. Közben
Csöpi a kommunista párt tagja lesz, és
Monori üzletelése a párt szemét
szúrja, rászáll az ÁVÓ is, de nem
járnak túl az
eszén (az egyik legjobb jelenet, amikor
szándékosan hagynak nála egy
tízdollárost a fogdmegek, hogy vádolhassák
valutaspekulációval, ám a kereskedő
megeszi a papírpénzt, így nem tudják
lefülelni).
A
színpadi változatból teljesen
kimarad az 56-os forradalom szerepe, ami megmarad, az a darab
csúcspontja,
legdrámaibb jelenetsora forradalmi háttér
nélkül. Imit, a diftériában
megbetegedett unokát Monori a halálból hozza
vissza egykilós aranytömbjével.
Emlegeti ezt haláláig a fiúnak, ne felejtse el
soha, mit tett érte a nagyapja.
Az a döbbenet áll elő, hogy amikor a kereskedő minden
nehézséget legyőzött maga
körül, az ő aranyát szeretné mindenki
megszerezni, hatalma saját körében
megkérdőjelezhetetlen, megcsömörlik. Eltölti az
érzés, hogy már nem akarja folytatni
ugyanezt az életet tovább. Persze, ez sem
akárhogyan megy, amolyan „monoris”
cinizmussal és öniróniával szervezi meg
saját kilépését abból az
árnyékvilágból, amelyet félelmetesen
uralt eddig.
Bereményi
Géza eredeti forgatókönyve
az író gyerekkorát és
középpontjában nagyapja alakját idézi
meg. A személyes
történetből nő ki az a kb. tizenöt évnyi
időszak, amibe kívülről
betekinthetünk. Ez az időszak éppen, hogy
háborúval, kommunista diktatúrával,
forradalommal terhelt, vagyis mindezek nem hiányozhatnak belőle,
mert ez teszi
egyedivé a benne történt eseményeket. A film
sikere után mégis többféle
színpadi adaptáció készült belőle,
ezek egyike sem követi száz százalékban az
első változatot. 1998-ban Zalaegerszegen vitték
színre Az arany ára címmel a
Teleki téri piac történetét, ami jelezte,
hogy több benne az alvilág, a piszkos üzlet, a
kereskedői élet-halál harc
bemutatása, mint a politikai vonatkozások. A
József Attila Színház Funtek-féle
rendezésében a Rákosi diktatúra embertelen
leszámolásai ugyan erősen
reprezentáltak, mai szemmel nevetségesek is, nemcsak
borzalmasak, mégis a
magánéleti vonatkozásokat érezzük
fontosabbnak. Mindenki másképp fél,
kiszolgáltatott és nyomorult, a feleség
vallási őrületbe fojtja keservét,
Marika, Monori lánya apja erőszakossága ellen
lázad, Gombacsik folyvást rossz
lóra tesz, ezért gyűlöli
vetélytársát, Sanyi bácsit, Berci
köldökzsinóron lóg
jótevőjén, Tulipánt a tömeggyilkos
múltja kényszeríti örök
engedelmességre, az
orvos kivégzett apja miatt szenved, Tibor, Marika férje
mindig is egy emberi
roncs volt, fia számára legfeljebb egy sötét
árnyékként fog megmaradni. Ők
azok, akiket elsodor az élet könyörtelensége,
megeszi őket a félelem. Monori
viszont minden háborús és békés
korszakot az élet császáraként él
meg azt hívén,
hogy az arany az élet értelme. Ha aranyad van, mindened
van, tiéd a világ,
uralkodhatsz rajta. Aztán a végén kiderül,
hogy ez is csak látszat, hiszen az
arany sem tud mindent megoldani.
Az
előadás tempója letaglózó
hatással van az ott ülő nézőre, egy pillanatnyi idő
sincs merengésre,
andalodásra, oly gyorsan követik egymást az izgalmas
színváltások. Az Eldorádó
nem a felhőtlen szórakozást
szolgálja, még a színházat elhagyva,
sokáig munkál a nézőben, aki
végigülte,
nézte az előadást.
Csík
György fregoli díszlete igen frappáns, egyik
oldala a bódékat varázsolja
elénk, másik fele Monoriék szoba-konyhás
lakását. A jelmezek illeszkednek az
50-es évek világához, mintha a korabeli
használt ruhaüzletből kerültek volna
elő. Csankó Zoltán
vendégként játssza
Monorit, valóban erőteljes alakítás,
másfajta, mint a filmbeli Eperjesé, néha
fejbe üti a nézőt az iszonyatos szenvedély, hangerő,
vitalitás, ami áthatja
játékát. Rózsit Pikali Gerda,
Marikát
Kovalik Ágnes, Csöpit Molnár
Zsuzsanna formálja meg,
mindhárman a nőiségnek egy-egy sajátos
színfoltját ruházzák rá kitűnően az
eljátszott szerepre. A férfi mellékszereplők is
kitettek magukért.
Leghangulatosabbnak éreztem a Gombacsikot
megformáló Fila Balázst és
a lábát húzó nyomorult Bercit
játszó Chajnóczki Balázst.
Kisebb szerepben
jelentős volt még Újvári Zoltán
(Tulipán), Kiss Gábor (Skultéti), Gazdag Tibor (Nyikoláj), Előd Álmos
(Tibor), Galkó Balázs (Tarzan).
További szereplők: Zsitva Máté (Imike),
Blazsovszky Ákos (doktor), Jónás
Andrea (Anci, dizőz), Jakus Szilvia (Karola), Botár Endre (mentőorvos), Katona
Zsolt, Madár Tamás (detektívek),
valamint nyolcfős statisztéria, akik a piac
élethűvé tételéhez járultak
hozzá.
Koreográfus:
Horváth Ádám, zenei vezető: Mátyássy
Szabolcs, rendezőasszisztens: Czipó
Gabriella.
Bemutató
előadás: 2020. február
8.
Megtekintett
előadás: 2020.
március 4.
Budapest, 2020.
március 6.
Földesdy Gabriella
