Inkább ne
menjünk bele abba a
kérdésbe, hogy egy színház miért
éppen azt a darabot mutatja be, és miért egy
adott pillanatban, amit bemutat, mert ez messzire vezetne.
Mindenesetre, most
úgy döntöttek a Vígszínház
korifeusai, hogy Shakespeare II. Richárd c.
királydrámája kerül színre
valamiért. Megtörtént,
nem először, mert 35 éve is játszották
már itt (címszereplő: Gálffi
László),
amely előadás egy színpadi baleset miatt vált
híressé. A mostani pedig a
kamara-előadásoknak szánt Pestiben került
színre. Utóbbit Spiró György
fordította, és Tompa
Gábor rendezte.
Ez a
királydráma kissé kilóg az
angol királyi panoptikumból, és a Shakespeare
által megírtakból is. Vannak
benne véres küzdelmek a trónért, hatalmi
harc, kivégzés, száműzés,
igazságtalan
halál, bánat, sértődés, hitszegés,
mégis más ez, mint a többi
királydráma.
Ennek oka feltehetően a címszereplő természetéből
adódik. Richárd a léha
életű, felelőtlen uralkodók közül való
az elején, de száműzött riválisa
visszatérte után akaratereje lelohad, átengedi a
trónt a harcosabb Henriknek (a
későbbi IV. Henrik itt még Bolingbroke néven
szerepel). S ez a gyengeség végül
a vesztét okozza, ugyanis Henrik nem mulasztja el, hogy a
legyőzött Richárdot
likvidálja. Ő nem várja meg, hogy Richárd esetleg
sereget gyűjtve
visszaszerezze a trónt.
Ismert hatalmi
játszmáról van szó,
Shakespeare nem mond semmi újat, így volt ez az
ókorban is, a középkorban is,
és mind a mai napig érvényes a
törvény: az ellenfelet fizikailag – vagy
mentálisan, erkölcsileg – meg kell
semmisíteni, különben bosszút áll,
új erőre
kap,
s visszatér a hatalomba. A II. Richárd
történetben az elűzött riválist
a regnáló király megfosztja birtokaitól,
amikor apja (John of Gaunt) meghal, ez
lesz a fiú visszatérésének
motivációja, ő csak a jussát követeli,
ám a trónt is
megszerzi. Másfelől leckét kaphatunk arról, hogy a
politikai hazudozás,
ártatlanságra való esküdözés, a
másik fél aljas megrágalmazása nem mai
találmány, hanem szinte az emberi természettel
egyidős jelenség.
Tompa
Gábor rendezésében még egy
plusz momentum is belép. A két rokon rivális,
Richárd és Henrik nemcsak
rokonok, kezdetben barátok, hanem szerelmi vonzalom is fűzi
egymáshoz őket. A
szerelem könnyen elmúlik, pláne, ha arról van
szó, ki üljön az angol királyi
székben… Meglepő az is, hogy a két királyi
„nagyvad” mellett minden szereplő
eltörpül, szinte statiszta szerepben mutatkozik meg. Alig van
jelentősége
annak, hogy színen vannak, ők is játékosok,
szerepelnek a hatalmi játszmában.
Ez fokozottan érvényes a három női
figurára. Valódi szerepük is kevés, de a
rendezés a meglévő funkciót is elveszi tőlük.
A három nő egy jelenetben együtt
játszik, s amit játszanak, az meglehetősen bizarr: előbb
orosz rulettel
szórakoznak, majd kábítószerezi
magát a királyné, később a szoknyája
alól
Richárd (?) levágott feje bukkan elő. A rendezés
további divatos eszközöket is
használ arra, hogy a történetet a
közönség számára közelivé,
felismerhetővé
tegye. Ilyen a jól ismert vizes medence, amiben a szereplők
időnként
félig-meddig megmártóznak, vagy a drótra
akasztott levágott fejek, de ide
tartozik a haldokló John of Gaunt is, akit a rendezés egy
intenzív kórházi
osztály ágyára helyezett, infúzióval
és lélegeztetővel ellátva, ahogy ez
manapság dukál. Fegyverek helyett pedig mindenki
láncokkal hadakozik, hosszabb,
rövidebb formájukban önmaguknál többet
akarnak jelenteni ezek a láncok, talán a
függést a hatalomtól, uralkodótól,
vagy bármi mástól. Végül az
összes lánc a
medencében köt ki.
A
rendezés sajátosságához tartozik,
hogy Richárd király (nem létező)
álmát megjeleníti, amikor későbbi
utódát, III.
Richárdot hozza színpadra, aki e
királydrámának első monológját
mondja el a
színpadon, de ennek behozása egy korábbi
környezetbe valamelyes magyarázatra
szorulna. Ennek hiányában viszont csak a
felismerés érdekességeként hat.
Antal
Csaba
díszletének középpontjában
három lecsiszolt nagyméretű farönk áll, amit
vagy
összetolnak, vagy széjjelhúznak attól
függően, asztalra, vagy trónszékre van
szükség. Szerves része még egy
mozgatható széles palló, amin
legtöbbször a
király közlekedik, és néhány
állvány a színészeknek a kedvezőbb
személyi
elosztás miatt. A díszletet néhány
jellegzetes kellék egészíti ki, az
elmaradhatatlan pezsgőbontás kristálypoharakkal, a
betegnek hozott krizantémok
és halotti koszorú, az elhunyt Glosternek az
urnája, fényképe tartóban, az üres
pisztolyok. Kiss Beatrix jelmezei
szándékoltan silány anyagból
készülhettek, férfiaknál gyakori a jól
ismert SFOR
katonai öltözet, a királynő öltözete
legtöbbször egy fehér pamut kombiné, amire
időnként rávesz egy báli ruha
imitációt vagy egy klepetust.
A
színészgárda döntő többsége
saját
koránál idősebb figurákat játszik, de
fiatalos lendülete, heve megmarad
huszon-, harmincévesnek. Az ifjú titánok
párharcának éljük meg
alakításaikat,
fiatalos bravúrnak, amit kötelező elismerni, megtapsolni.
Meg is tesszük, hisz Vecsei H. Miklós bármit
is játszik,
mindenben jó, játéka illúziókeltő,
hozza a figurát. Most éppen ezt az enervált,
megtorpanó Richárdot, aki önként vonult ki a
királyok sorából. Ifj.
Vidnyánszky Attila méltó ellenfele,
ő pedig a leendő Henrik királyként kellően
akkurátus és határozott. Lukács
Sándor (York) szinte egyedül áll
a régi gárdából egy fontos apaszerepben,
mint aki hű a mindenkori királyhoz. Orosz
Ákos (Mowbray, Northumberland) két
szerepet hoz, száműzött hercegként, Henrik
riválisaként jelentős a játéka,
másik szerepe kevésbé jellegzetes, szövege is
kurtított. Karácsonyi Zoltán
(John of Gaunt) a haldokló apa szerepében
jeleskedett, Igó Éva négy
figurát is
játszott (York és Gloster hercegné, Első
hölgy, Első nővér) úgy, hogy mindegyik
más karakter volt. Bach Kata
(királyné) szerepe kissé eltért az eredeti
figurától, egy rendezői elképzelést
formált meg. További szereplők: Kiss
Gergely Máté (Aumerle), Józan
László
(Bagot), Horváth Szabolcs (Green), Orbán
Levente (Bushy, Scroop), Borbiczky Ferenc
(Carlisle), Horváth Szabolcs (Salisbury), Kopek Janka (Ross, Második hölgy,
Második nővér).
Dramaturg: Visky András, Fabacsovics Lili, zene: Vaszile
Sirli, a rendező munkatársa: Efstratiadu
Zoé, Szilágyi Brigitta.
Bemutató:
2019. december 21.
Megtekintett
előadás: 2020. január 12.
Budapest,
2020. január 15.
Földesdy Gabriella
