Címe magyarul: Szerelmes levelek. Melissa és Andy közel
ötven évig leveleznek
egymással, levélpapíron, borítékban.
Az első levél dátuma 1937 tájára tehető,
vagyis még ötven év múlva sem jön be az
e-mail a mindennapjaikba, sőt, a
telefonhívás is kivételes. Az író Albert
Ramsdell Gurney, művével rendhagyó műfajt teremtett
(Pulitzer-díjra jelölték,
1988), a két színész a
közönséggel szemben ül, és füzetből
olvassa fel a
leveleket. A felolvasás másfél órát
vesz igénybe, ez alatt lepereg előttünk a
két élet, amelyekbe betekintést nyertünk a
levelek által. Fordította: Vámos
Miklós, dramaturg: Baráthy György,
színpadra alkalmazta: Puskás Tamás.
A Love
letters-t már játszották évekkel
ezelőtt a Vígszínházban, a
Centrál mostani újítása, hogy minden este
más-más színészpáros olvassa fel
őket. A szerző elképzelése szerint így
valósul meg az a szándék, hogy minden
előadásnak sajátos, egyéni íze, karaktere
van, mindegyik az egyediséget
hordozza magán, hisz nincs két egyforma páros, sem
két egyforma színész.
Még
iskolás korukban kezdenek hozzá
a levelezéshez, karácsonyi üdvözlettel indul a
levélváltás, ebből nő ki a
komolyabb témákra átváltó
életrajzi levelezés. A felek
önkéntelenül, a
gyermekbarátságok szintjén küldözgetik
egymásnak üzeneteiket, bár a
kölcsönös
szimpátia már kezdetben is megvan
közöttük. Melissa, lányos
szemérmességét
hátravetve többször odaírja a levelek
végére, hogy „szeretlek”,
ám ezt Andy nem veszi komolyan, kezdetben mi, nézők
sem.
Andy és
Melissa családjai más-más
társadalmi körbe tartoznak, és ennek nagyon is
tudatában van felnőtt is, gyerek
is. A különbség elsősorban anyagi természetű,
Melissa szülei jómódúak, már a
kezdet kezdetén úszómedencés családi
házban laknak, a vagyoni helyzet később is
szóba kerül. A nagymama halálakor Melissa komoly
vagyont örököl, gazdag szülei
lenézik Andy szüleit, ezért nem barátkoznak.
Andy apja sem kedveli Melissa
szüleit, de a lányt sem, vagyis a fiatalok
egybekelése egyáltalán nincs
napirenden. Ráadásul a két főhős közt is sok
a nézeteltérés, a ki nem mondott
méltatlankodás, haragos szó. Másként
viselkednek élőben, mint a levelekben. A
levelek tükrözik a köztük lévő
ellentéteket, amelyek az élő találkozáskor
kulminálnak. Ez utóbbinak a néző nem
tanúja, csak a dolgok írásbeli
lereagálásának.
A felhőtlen
írogatás, kedélyes
levelezés hallgatása közben egyszer csak
komollyá, élet és halál
kérdésévé
válik minden levél. A két levelező partner
iskoláik elvégzése után saját
karrierjét próbálja elindítani, illetve
családot szeretne alapítani. Ezek a
törekvések, és mindennek a másik fél
felé való bemutatása tölti meg a
közléseket. Szinte versengenek, amikor beszámolnak
sikereikről, váltakozó
párkapcsolataikról, jelzik, hogy minden rendben van
életükben, a levél
címzettje nélkül is jól boldogulnak. Mintha
mindent csak azért csinálnának,
hogy a másik fél lássa, mire jutott, boldog,
sikeres, és ehhez nem volt szükség
a levél címzettjére.
A Melissa
és Andy közötti kényes
egyensúly egyszer csak felborulni látszik. Sokáig
Melissa volt a sikeresebb
fél, ő ment férjhez előbb, születtek gyermekei,
boldogság és gazdagság vette
körül. Andy ebben az időben még csak kereste a nagy
Őt, utazgatott, hamarosan ő
is családot alapított, fiai születtek, és
gyorsan emelkedett a társadalmi
ranglétrán. Ahogy Andy egyre jobb helyzetbe került,
Melissa éppen elvált,
alkoholfüggő lett, zuhant egyre mélyebbre a magány
és kétségbeesés irányába.
Évekig
még megvan az esély arra, hogy felkapaszkodjon a
gödörből, s újrakezdjen
mindent. Ennek a folyamatnak csúcspontja az, amikor Andy –
már szenátorként –
felvállalja a házasságon kívüli
kapcsolatot Melissával, persze titokban,
bujkálva, de mégis pozitív előjellel, hisz
kiderül, ők nagyon egymásnak lettek
teremtve. Melissát már csak ez a kapcsolat tartja
életben, körömszakadtig
ragaszkodik megtalált szerelméhez, amikor Andy
kérésére abbahagyják. Az asszony
belebetegszik, zárt intézetbe kerül, menthetetlen
letargiába esik.
Nincs
kiút. Andy nem adja fel sem a
szenátori pozíciót, sem családját
nem hagyja el Melissáért, a további
légyottokat sem tudja vállalni. Az utolsó
levél már arról szól, mit ír Andy
Melissa anyjának a temetéskor. Sok évtizednyi
levelezés után, már Melissa
halálát követően vallja be az anyának, mindig
is a lányát szerette, egész élete
Melissa felé irányult, ott volt minden cselekedete,
gondolata mélyén. A halott
Melissa mindezt boldogan veszi tudomásul, immár nem
testben, hanem odaátról figyelve
egyetlen igaz szerelmének vallomását.
Mivel minden
előadás más
szereposztással megy, aznap este Kovács
Patrícia és Schmied Zoltán játszották
a levelező partnereket. Jó páros voltak. A
színésznő ebben az „olvasott
szerepben” is képes minden mondathoz maximális
érzelmet hozzárendelni. Az
általa bemutatott Melissa hol doromboló cica, hol
karmoló macska, és megható,
mint magát elhagyó, kiégett, mindent feladó
nősténypárduc. Schmied Zoltán –
vele ellentétben – soha nem árulja el még
hangjában sem valódi érzelmeit, a
végsőkig fegyelmezett figurát hoz, a
búcsúlevél felolvasásakor is ezt a
fegyelmezett lényt érezzük benne. Ami már
túl sok. Legalább egyszer fel kéne
engednie menet közben.
A
díszlet mindössze egy hosszú
asztal, amelyen két oldalt egy-egy olvasólámpa
áll, alatta szőnyeg. A kellemes
zöld fény az utolsó levél után
kialszik. A megrázó történet az ott ülő
közönséget azonnali empátiára
készteti. Az érzelmi azonosulás nem
szégyen, ha
nem giccses történetről van szó, ami
csöpög a túlzásoktól. Az alapanyag
ezúttal
nemes és visszafogott.
Bemutató:
2019. október 3.
Megtekintett
előadás: 2020. január 3.
Budapest,
2020. január 6.
Földesdy Gabriella