A színdarab
játszási helye egy
Kazinczy utcai bérház második emeletén
lévő nagyobb terem, ami valóban
„laborra” emlékeztet. A terem aszimmetrikusan van
berendezve, felerészben ad
helyet a folyóirat szerkesztőségének, ahol a
színészek játsszák Branden
Jacobs-Jenkins játékát, a
Gloriát, míg a közönség
körbeüli a
színészek életterét, a
megnagyobbított jobboldali sarokrészt. A darabot
2016-ban Pulitzer-díjra jelölték, magyarra Totth
Benedek fordította, rendezte: Hajdu
Szabolcs. A Radnóti Színház előadása
magyarországi ősbemutatónak számít.
Testközelben
érezhetjük azt a magazin
szerkesztőséget, ahol a darab játszódik. A
történet a 2010-es években játszódik
(eredeti bemutató: 2015-ben), az iroda, a szerkesztőségi
bútorok, illetve a
légkör 15–20 évvel korábbi
állapotot tükröz, ez azonban nem zavaró. A
laptopok
és az okos-telefonok sűrű használata a szereplők
által hitelessé teszi az
összes többi részletet. És hamarosan
kiderül az is, mi a jelentősége van annak,
hogy közönségként szinte bent vagyunk a
szereplők munkahelyén.
Egyre fontosabb
lesz a 21. századi
ember életében a munkahely mint
jellemformáló erő, a társas kapcsolatok
meghatározó helyszíne. A Gloria
szereplői egy magazin létrejöttében
segédkeznek, nem biztos, hogy cikkeket
írnak, inkább a szerkesztők alá dolgoznak
asszisztensként. Frusztrált lények,
Dean (Porogi Ádám) a főnöke, Nan
keze
alá dolgozik, ez idő szerint a főnök utazását
kell átszerveznie valami miatt,
másrészt az alkohol a gyengéje, másnaposan
jött be, mert este Gloria (Martinovics Dorina)
buliján volt,
egyedül a szerkesztőségből. Ani (Lovas
Rozi) a szomszéd asztalt foglalja el, korán
bejön dolgozni, szorgalmas,
megpróbál mindenkivel jóban lenni, kivéve
Gloriát, nem is megy el a bulijára.
Miles (Vilmányi Benett) gyakornokként
dolgozik, egyetemre jár, a szerkesztőségben
legtöbben kifutófiúnak használják,
akit leküldenek a büfébe vásárolni.
Kendra (Sodró
Eliza) viszont nem alkalmazkodik senkihez, mert dolgozni is
utál,
mindenkinek odamond valamit, munkaidő alatt
kávézóba jár, fikázza a
kollégáit,
és mindennel elégedetlen. Időnként benéz
Lorin (Rusznák András), főként a
hangos beszéd és a zajok miatt
méltatlankodik, minden kihallatszik a folyosóra, nem tud
dolgozni. A
címszereplő Gloria csak ritkán jön be a terembe,
akkor is valakit keres, és
igen dühös, ő egy másik szinten dolgozik, talán
tördel.
A felsorolt
szereplők mindegyikének
szeme előtt valamiféle későbbi karrier lebeg,
szeretnének egy jobb állást, vagy
még inkább egy könyvvel, valami
szenzációs művel híressé válni,
szakmai sikert
elérni azon az áron, hogy kollégáikat
készek leradírozni a színről, vagy épp
lehurrogják, leminősítik, ha kell. Nincs
kollegialitás, mert önzőkké váltak,
csak saját érvényesülésük
érdekében cselekszenek. A sok cikizést hallva
mégsem
gondolunk semmi rémisztő fejleményre, a tragédia
mégis bekövetkezik, és ez
fogja meghatározni a további eseményeket.
A
jelenség a híradásokból ismert,
terroristák, amerikai diákok az iskolában –
de mások máshol is – jó pár esetben
követtek el hasonló dolgot. Itt derül ki a
jelentősége a testközelben való
játszásnak. A pisztolylövések, majd Gloria
öngyilkossága (utóbbi zaj nélküli) a
szemünk előtt történik, 2–4 méterre
tőlünk. És ez még akkor is megrázó, ha
nem
igazi a dolog, hanem imitáció.
Ez volt az első
harmad, a szünet
nélkül játszott előadás következő
jelenetében egy kávézóban vagyunk, ahol
Dean
és Kendra találkoznak nyolc hónappal az
események után. Társalgásuk kissé
szokványos, udvarias fordulatok után hangos
szitkozódásba, sőt tettlegességbe
torkollik. Dean titoktartási nyilatkozatán vesznek
össze a Gloria-ügyben. Dean
ugyanis regényt írt, amelyben a szerkesztőségi
tragédia is szerepel, nem
akarja, hogy más is kommentálja a
történteket. Kendra, aki házon kívül
volt a
„cselekmény” idején, maga is regényt
akar írni az „átélt”
eseményről, ezért nem
egyezik bele a tiltásba.
A
második rész még egy jelenettel
bővül. Nan (Martinovics Dorina), aki az első jelenetben nem
szerepelt
tevőlegesen, úgy gondolja, folytatásos teleregényt
ír a Gloria-sztoriból, hisz
mégiscsak a szobájában, az asztal alatt
élte át a borzalmat, mert nem mert
kijönni a szobából (!) Főnöke,
barátnője, Sasha (Lovas Rozi) üdvözli a tervet,
már fel is vette Nan beszámolóját a
telefonjára.
A befejező
(harmadik) rész egy
filmes szerkesztőségbe vezet bennünket. Közben
megjelent Nan könyve, viszont
elmaradt Dean és Kendra lehetséges
szenzációs beszámolója, nem
készült el, vagy
nem jelent meg. Lorin itt kezd dolgozni, kollégái
körülujjongják, mikor
kiderül, a Gloria-jelenetnél ő is ott volt. Lorin
óvatos, egyik munkatársát
sörözni hívja, egyedül ő tanult a
történtekből: meg kell ismernünk
munkatársainkat,
hogy tisztában legyünk cselekvési
motivációikkal, érzelmeikkel.
Szomorú
tanulsága Jenkins darabjának
az a közönnyel párosuló
szenzációéhség, amivel mindenhol
találkozunk a
környezetünkben. Csak a szenzáció kelti fel az
érdeklődést, az emberi sorstragédia,
a halál ténye is csak e szempontból jön
számításba (Ld. Kendra felháborodott
megjegyzése Sarah Tweed halálhírével
kapcsolatban, ő nem a halálán rendül meg,
hanem bírálja a nekrológ stílusát).
A hat
színész közül öt több
karaktert is alakít, a váltásokat nem csak
ruhacserével érzékeltetik, de
mozgásban, gesztusban, hanghordozásban, mimikában
egyaránt. Kellemes meglepetés
volt Sodró Eliza (Kendra/Jenna) ellenszenves, majd
számító, behízelgő, végül
álnaiv lelkesedő figuráit követni. Porogi
Ádám (Dean/Devin) legjobb jelenete
az, amikor az életéért könyörög a
vérszomjas Gloriának. Lovas Rozi
(Ani/Sasha/Callie) karakterei nincsenek túlzottan távol
egymástól, könnyen
bújik egyik szerepből a másikba. Vilmányi Benett
(Miles/Shawn/Rashaad) három
alakja közül az első, a gyakornok szerep a leginkább
neki való, a harmadikban
(főnök) maga a szerep is elképzelhetetlen. Martinovics
Dorina (Gloria/Nan) egymástól
két elütő figurát elevenít meg igen
jól, Rusznák András (Lorin) visszafogottan
játszik, amellett hiteles.
Dramaturg: Kelemen Kristóf, díszlettervező: Pater Sparrow, jelmeztervező: Nagy
Fruzsina, a rendező munkatársa: Ari
Zsófi.
Bemutató:
2019. március 9.
Megtekintett
előadás: 2019. december 27.
Budapest,
2019. december 31.
Megjelent a Kláris
20/5.számában.
Földesdy Gabriella
