SZÍNHÁZ

KÉK RÓKA

Újszínház

Herczeg Ferenc 1917-ben jelentette meg ezt a darabot, ebből rögtön gondolhatjuk, hogy a házaspár, kiegészülve egy baráttal, problémái, eseményei és majd a helyzet megoldása nem éppen mai környezetben és társadalmi viszonyok között játszódik. Ezért tudjuk ezt a drámát szinte vígjátékként is nézni, erősen koncentrálva az egyébként teljesen lényegtelen vígjátéki problémára, hogy Cecile volt-e a Török utcában, vagy nem, ami egyenértékű lehet azzal a kérdéssel, hogy megcsalta-e a férjét Cecile, vagy nem.

A darab több annál, hogy a megcsalatás tényén rágódjunk, színvonalas játék azzal a problémával, hogy kik is vagyunk, aminek mondjuk vagy mutatjuk magunkat, és azt mutatjuk-e, ami a legbelsőbb énünkben van? Mikor omlik össze az álcázás rendszere, meddig bírjuk fenntartani a látszatot, amit mi magunk, vagy a helyzetünk követel, esetleg csak ajánl?

A valamikori szegény Cecile (Gregor Bernadett) hozzámegy a gazdag hidrobiológushoz, Pálhoz (Lux Ádám), akinek a szakmája, kutatásai nagyon fontosak, és minden más körülményt, munkája sikeressége érdekében, képes elegánsan távol tartani magától. Cecile nagyon szép, elegáns asszony, a társaság kedvence, imádják a férfiak, de a hidrobiológia nem érdekli. Mostanában nagy gondok között él, mert a Török utcai szűcsnél megfelelő kék róka pelerint szeretne venni. Nem az árral van a baj, hanem a formát kellene eldönteni. De ez sem sürgős, mert a társaság egyik népszerű lovagja is a Török utcában lakik, és amíg nem készül el a pelerin, lehet flörtölni, vagy esetleg szerelembe esni ezzel a ragyogó férfival.

A gondot nem is az jelenti, hogy a férj tud-e erről a kapcsolatról, hanem az, hogy van egy hűséges, igaz jó barátja a házaspárnak, Sándor (Mihályi Győző), aki szintén gazdag és más problémája nincs, csak az utazás, gleccserek nézése és az imádott barátjának imádott felesége utáni kémkedés. A barátságból – Sándor szerint – következő moralitás miatt nem tűrheti, hogy Cecile felszarvazza a barátját, ezért felvilágosítja a férjet, de Pált ez nem nagyon érdekli, egészen addig, amíg Sándor ügyeskedései révén megjelenik a lakásban a Török utcai szívtipró is (Trill báró – Szakács Tibor). Cecile számára ez a döntő esemény, ekkor mindenkiről lehull az álarc – és ez megváltoztatja Cecile szándékait és a társaság férfi tagjaihoz való viszonyát. Rájön, hogy a szívtipró egy gyáva alak, aki nem meri őt vállalni, a férjének csak az a problémája, hogy a nyugalma biztosítva legyen. Ha nem Cecile, akkor jó lesz a fogadott lányuk, Lencsi (Nemes Wanda) is, aki csodálója, és hangosan és meggyőzően tudja hangoztatni, hogy számára Pál érdekei a legfontosabbak. Sándor sem csupán önkéntes védője a női erkölcsnek, hanem szerelmes Cecile-be, és úgy érzi, hogy őt csalták meg, ha megcsaltak valakit.

Cecile a nagy jelenet után úgy gondolja, hogy nem az a fontos, hogy ő mit csinált a Török utcában, hanem az, hogy ennek az ügynek a kapcsán megtudott az emberekről valami olyasmit, ami miatt a régi helyzetet már nem tudja felvállalni. Mint a ház asszonya, örökre elmegy, vagyis válnak.

A történet másfél évvel később folytatódik. Lencsi erős ragaszkodása következtében ő lett a ház új asszonya, aki magához igazította a lakást, és elérte, hogy Pál már őt csodálja és hagyja azt tenni, amit akar. Sándor külföldi útjáról hazatérve meglátogatja Pált és persze Lencsit. Pál apanázst szeretne adni Cecile-nek, meghívta, hogy írja alá a hivatalos papírokat, és a konkrét elintézését az ügynek, az aláírás lebonyolítását, Sándorra bízza. Cecile először aláírja a papírt, megfürdik Sándor szerelmében, majd széttépi a dokumentumot, kétségek között hagyja Sándort, és szabadon, öntudatosan távozik.

A darab a 20. század elején játszódik, és a szerző társadalmi problémákban való tájékozottságára és érzékenységére utalva megjelennek azok a motívumok, amelyek már a nők szerepének változásáról szólnak, legalább ennek a folyamatnak a kezdetéről. Cecile nem baba a babaházban, és nem védtelenül kiszolgáltatott a körülötte létező férfiaknak. Maga dönt magáról, van bátorsága kisétálni a gazdag házból, többre értékeli saját választását, mint a társadalmi sztereotípiáknak megfelelő életet.

A nők egyéni szabadságát és magabiztosságát még mai is összetévesztik, az érzéketlenséggel, amoralitással. Gregor Bernadett játékában jól ötvözi a közhiedelem által egymásnak ellentmondó tulajdonságokat, elegáns tartása, szépsége, okos gondolkodása megnyerő, és nem hiányzik a viselkedéséből a férje iránti feltétlen és mindenirányú odaadás. Így már nem meglepő a közvetetten érkező megaláztatást, sértést taszító magatartása, és végül öntudatos távozása. Remek ellentéte a látszat megteremtésében Lencsi, aki a kor és az adott társadalmi réteg elvárásainak megfelelő tökéletes asszonyt alakítja, ügyesen palástolva, hogy ezt elsősorban saját érdekében teszi. A férfiszerepek a koruknak megfelelően szinte sematikusnak mondhatók. Sándor a szerelmes házibarát, aki annyira meglepődik azon, hogy a szeretett asszony esetleg viszontszeretné és ez bizony nagy változásokat hozna megszokott és felelőtlen életében, hogy az taszítóan hat szerelmére, Cecile-re. Az agglegénység fontos elve ma is, hogy udvarolhassak, flörtölhessek csinos asszonyokkal (jobb, ha van férjük is), de ez ne változtassa meg a megszokott életemet. A Sándort alakító színész játékával ezt remekül fejezte ki. Pál alakját is ismerjük a 20-dik század elejéről származó irodalomból. Az udvarias férj, aki fizet és kényelmes. Örül, hogy van egy házibarát, mert az gondoskodik a feleség társasági életéről, és ezzel leveszi ezt a feladatot a válláról. Pál alakját talán legjobban „minősíti” Herczeg Ferenc akkor, amikor darabjában olyan embernek mutatja, aki zökkenőmentesen elfogadja asszonyának Lencsit, Cecile után.

A rendező (Csiszár Imre) jól választotta meg a színészeket, és a tőle megszokott biztos tudással, remek érzékkel irányította őket, hogy a múlt századi, talán ódivatúnak tűnő kapcsolatok bemutatásakor örök emberi problémákra hívják fel a figyelmet.

Bemutató: 2019. október 11.

Budapest, 2019. december 31.

Tóth Attláné