Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A VIHAR

Nemzeti Színház

Shakespeare legutolsó saját drámáját (1611) sokféleképpen értelmezhetjük, most is sajátos változatot láthatunk. Átértelmezett előadásnak is tekinthetjük, mely Nádasdy Ádám fordításának „felhasználásával” készült – ne számítsunk tehát az eredetire, mert nem azt kapjuk.

A kezdés érdekes, a sorba rakott rengeteg pár cipő (csak ne emlékeztetne 1944-re, a Duna-partra!) – közül Miranda több cipőt is felpróbál, ekkor megelevenednek mozdulataiban vélhető tulajdonosaik – férfi, nő, többen többféleképpen…

Azután már kibontakozik a történet: az apja, Prospero (Horváth Lajos Ottó) által keltett viharban hajótörést szenvedtek a cipők tulajdonosai. Miranda megrémül, de apja megnyugtatja, hogy mindenki megmenekült… Ennél többet Miranda nem is tud meg.

Caliban is megjelenik, a cipőket többször átrendezi, külön halmokba rakja valamiért… ennek oka is a sok titok egyike marad.

A sok-sok cipő ellenére csak néhány szereplővel találkozunk, a többi cipő tulajdonosa – a matrózok – nem jelennek meg. Gyerekméretű cipők is vannak… Caliban külön felfigyel rájuk.

A megmenekültek több részletben jelennek meg, legelőször egy fiú, aztán még kettő külön-külön, négy férfi meg együtt. Csaknem az utolsó pillanatig mind azt hiszi, hogy a többiek valamennyien odavesztek. A négy férfi közti „hatalmi harc” is emiatt tör ki, elbitorolnák a nápolyi trónt gyilkosság árán is, de ez kudarcba fullad (Ariel énekétől, a zenétől, netán szintén Prospero utasítására…?).

Prospero feltűnően hallgatag; főleg mások (lánya, Ariel és Caliban) mesélik el az idős ember tetteit. Se pálcája, se köpenye nincsen; helyette két kamera működik. Olykor nehéz eldöntenünk, mit figyeljünk inkább: az élő alakokat, vagy a róluk vetített képeket a falon, ami lehet virtuális, ál-világ is. A kamerákat vagy ezek egyikét hol Prospero kezeli, és/vagy hol Ariel, vagy éppen senki. A videokamerák általában a szereplőket mutatják kétféle beállításból, de máskor esküvői fotókat vetítenek a falra (Mirandáé és Ferdinándé), vagy éppen – az első percekben – a rengeteg cipőt, melyeket felsorakoztattak a színpad szélén – ezért aztán mezítláb vannak a hajótöröttek.

Prospero csaknem végig csendben szemlélődik a hajótöröttek „társaságában” láthatatlanul, de lányát és Calibant utasítja, lányát tanítgatja, Arielnek folyton parancsol, és szükség szerint felhánytorgatja neki kiszabadítását.

Prospero „rendezésében” („varázslásában”) többek között az álom előidézése jellemző, ill. Ariel (Szűcs Nelli) segít neki. Ariel alkatilag talán nem annyira, de lényéből fakadóan valóban légiesként jelenik meg. Ariel „átváltozó” művész is lehetne egyben, annyiféle alakban jelenik meg, elegánsan, vagy dizőzként, a végén ágról szakadtan egy rém előnytelen sapkában szándékosan… (Azt kevéssé értjük, mit énekel több alkalommal is, sajnos, de ez az akusztika hibája). Ariel különös tánca, mozgása is figyelemfelkeltő. (Koreográfus: Katona Gábor.)

Miranda, Prospero lánya (Szász Júlia e. h.) „kis buta”, hiszen nem ismer senki mást apján és Calibanon kívül, így azonnal beleszeret az első férfiba, akit meglát – szerencsére és természetesen Ferdinánd az, a nápolyi királyfi, azaz Alonso fia (Bordás Roland). Ezt azért Prospero sem tervezhette meg előre. A vőlegény, Ferdinánd alakja bár nem túl hangsúlyos, Miranda számára bőven elég, hogy fiatal… Ám nem igazán értelmezhető, mi is folyik kettőjük között a házikóban (lányszoba) az esküvő után, lehet évődés is, lehet játék vagy más?

Miranda valamennyire emlékszik Milánóra, az őt körülvevő nőkre, másra nem, hiszen csak háromévesen jött el apjával. Apja végre elmeséli neki történetüket, a lány emlékeire építve. (Azt azonban nem tudhatjuk, mennyire valóság és mennyire átértelmezése ez a múltnak.)

Az előadásban kevésbé hallunk átértelmezéseket sem most, sem a megjelenő férfiaknál.

Stephano, Alonso részeges borásza (Farkas Dénes) és Trinculo, Alonso udvari tréfamestere – itt vele űznek tréfát (Rácz József) – kellően és teljesen kifordulnak magukból: Ariel és a bor – előbb csak üveggel, aztán már hordóval – hatására rémes nőkké válnak át. Amikor nagy nehezen magukra ébrednek, akkor már szégyenkezhetnek.

Nemcsak ők nem, a többi érkező sem tudja jószerivel, mi történt és történik velük – mintha olykor álmodnának (részben persze Ariel hathatós ténykedése nyomán).

Prospero tudja, ha tudja: hiszen sok mindent Arielre bíz. Ariel a végén szabad lesz – és egy ládába hajtja bele magát, Prospero pedig prózaian kitolja a színről… Ez halálát jelenti Arielnek? Meglehet, de nem tudhatjuk. A rejtélyek egyike marad.

A négy férfi közül Alonso, Nápoly királya (Rubold Ödön) búslakodik fia vélt elvesztése miatt, Gonzalo, Alonso öreg tanácsosa igyekszik sokat tanácsolni, és az is kiderül, hogy sok mindent köszönhet neki maga Prospero is (Schnell Ádám), a másik két férfi azonban „gonosz”: egyikük Antonio, Prospero fivére, aki a milánói trónt bitorolja, miután száműzte Prosperót (Bakos-Kiss Gábor), másikuk pedig Sebastian, Alonso öccse, aki szívesen kitúrná saját bátyját a hatalomból (Tóth László).

Prospero megbocsát nekik, ha már mégis visszatér Milánóba, hangsúlyosan visszakövetelve a trónt – és csak úgy vissza is fogja kapni!? –, higgyünk benne, Prospero inkább már csak a halálon fog gondolkodni, állítja. (És uralkodni ki fog? – kérdezhetnénk, ha ez nem – mese lenne.)

Kopár lenne a sziget? Nem, hiszen Caliban (Kristán Attila) szerint sokféle gyümölcs, növény terem itt. Ő jól ismeri ezeket – itt nőtt fel, övé lenne a sziget, ha Prospero nem győzte volna le. Új „istenének”, Stephanónak (ő kínálja borral) megígéri, hogy megmutat mindent, mert ezután őt szolgálja – a sziget „állat- és növényvilága” az ő igazi tudománya.

Caliban erőszakoskodott-e a lánnyal, vagy „ő csak kis Calibanokat akart?” – nem tudjuk, de valóban nem illenek össze. Meglehet, Caliban szerint nem is erőszak az, ha „csak” nemzeni akar…?!

A fehér mágia szerepét többször hangsúlyozzák – Prospero ezt könyvekből tanulta meg, ezeket a könyveket magával tudta hozni talán Gonzalo segítségével, de már nem akar csak a tudománnyal (fehér mágia) élni, amikor visszatér a hatalomba/világba… így a tengerbe veti könyveit. (Nem látjuk, de elhisszük neki.)

Kihajtható óriási ajtószárnyak választják két részre a színpadot (hátul székek – a sziget többi része); befejezésként Prospero becsukja az ajtókat és elöl, a nagy asztalra ülve – közvetlenség! – mondja el utolsó, fontos mondatait a bocsánatkérésről – immár a nézőktől és a nézőknek.

Különös a „lányszoba”: külön kis házikó, egy normál méretű kanapé van benne talán, a többi berendezés bababútor, konyha, fürdőszoba, miegyéb – esküvő, „nász” is karikírozott, nászéjszaka nincs is, úgy tűnik (nem hiányzik), merthogy Nápolyban lesz az igazi esküvő.

A két férfi és Caliban ivászata az alkalmi mozgatható ülésekben egyben humorforrás is.

A berendezést általában sem kell sokat hurcolni, felemelkednek és lesüllyednek számos alkalommal, szükség szerint.

Sokfélék a jelmezek, nem is lehet ez másképpen; Miranda öltözéke például az egyszerűtől a fehér, fátylas menyasszonyi ruháig terjed. A négy férfi öltönyben tanácskozik és mezítláb, a két ivós férfiú női ruhája kellően elborzasztó, beleértve Stephano tűzpiros szűk ruháját is.

Rendezte Andrzej Bubien, a szentpétervári Tovsztonogov Nagy Drámai Színház világszerte ismert lengyel rendezője, vele együtt érkezett a díszlet- és jelmeztervező, Anita Bojarska és a zeneszerző/zenei vezető, Piotr Salaber is. A zenei felvételt Chris Aiken készítette.

Dramaturg: Kozma András, rendezőasszisztens Kolics Ágota, korrepetitor: Komlósi Zsuzsa.

Az előadás hossza 2 óra 20 perc, sűrítve szünet nélkül (ez a divat?), amit végigülni sem könnyű, nemhogy figyelni. De sikerült.

Bemutató: 2019. december 20.

Megtekintett előadás: 2019. december 22.

Budapest, 2019. december 25.

Megjelent a Kláris 20/4. számában.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©