A Tolsztoj
remekművét színpadra állító Roman Polák a Szlovák Nemzeti
Színház
rendezője, alkotótársa Peter Canecky
jelmeztervező, Jaroslav Valek díszlettervező
és Michal Novinski, aki a zenéért
felelős. A magyar szöveget Roman Polák és Daniel
Majling adaptációja alapján Morcsányi
Géza készítette, dramaturg Balassa
Eszter.
A darabot
kétszer másfél órában
láthatjuk.
Tolsztoj
terjedelmes regényét, mely 1877-ben jelent meg, ismertnek
tételezzük fel: három
család története (Karenin, Levin és
Oblonszkij) a korabeli Oroszországban, árnyalt
társadalmi eseményeket is elénk
állítva. Mint mindig, most is az az egyik nagy
kérdés, hogy a tengernyi anyagból az
előadás mit hangsúlyoz, mit emel ki.
Ragyogó a
díszlet, a sínen mozgatható kétoldalt
nyitott óriási, csaknem a színpad
tetejéig érő fehér dobozokkal, melyek
különféleképpen csúsznak egymásba
mindkét
oldalról, és ragyogóak a közreműködő
görkorcsolyázók, akik másodpercnyi
pontossággal
érkeznek és hoznak be-visznek ki-tolnak be és ki
holmikat, bútorokat. Több
bútor is kerekeken gördül. Rengeteg kellék
szükségeltetik, teázásokhoz
különösen
(Oroszország!), és annyira részleteiben is
megrendezetten és olajozottan,
egymásra figyelve történik mindez, hogy ebben szinte
külön is gyönyörködhetünk.
Egyes jeleneteknél pedig oldalsó vetített felirat
igazít el minket, éppen hol
vagyunk és mikor.
Látunk még
rézágyakat…
meg bőröndöket is. Ezekkel kezdődik az előadás, a
színen Anna sógornője, Dolly
Oblonszkaja (Waskovics Andrea) elkeseredetten
pakol, mivel férje megcsalta (Sztyiva Oblonszkij – Józan László), és Dolly
kilépne innen. De nincs hova mennie, meg aztán ott
vannak a gyerekek… Anna (Bach Kata) ezért
utazik hozzájuk, ő simítja el a konfliktust,
természetesen Dolly megbocsát férjének,
Sztyivának, éspedig „teljesen”, ahogy mondja
– férje később is megcsalja, Dolly
pedig még szül „neki” gyerekeket. Összesen
hetet, közülük öt marad életben, ő
mind a hetet gyerekének vallja. Mindez nagyon sok erőt kivesz
belőle, de csinos
marad… Később ő egyengeti Kitty, Anna
testvérének dolgát (Kitty Scserbanszkaja
– Antóci Dorottya e.h.) az őt
régóta
nagyon szerető Levinnel (Kiss Gergely
Máté), akit Kitty bár szeret, de
korábban kikosarazott, éspedig Vronszkij (Orbán
Levente) lánykérésében bízva. Ez
azonban
elmarad, de nem Anna miatt: Vronszkijnak esze ágában sem
volt nősülni, Kitty és
főleg anyja (Kútvölgyi Erzsébet)
fűzött
csak nagy reményeket a házassághoz.
Kittyt
mégis nagyon megviseli Vronszkij és Anna egymás
iránt vonzalma, sőt szerelmük
beteljesülése: hónapokig kezelik
külföldön, de végül felépül-
Érdekes
figura Levin a maga földbirtokos létével: bár
ő is egyetemet végzett, társai
mind magas állásokban vannak már, ő nem akarta azt
az életet.
Kétszer is
találkozunk
Levin öccsével, Nyikolajjal (Zoltán
Áron),
aki haldoklik… mellette csak a
nyilvánosházból felszedett Mása van (Gilicze Márta), aki nem ért az
ápoláshoz, nem ért semmihez, de elviseli Nyikolaj
szövetkezet-alapítási álmát,
és a maga módján igyekszik mindent megtenni
Nyikolájért. Alakja kissé
túlrajzolt negatív irányba… mintha
még szellemileg is fogyatékos lenne. Egykedvűen
eszik tovább, miután ő állapítja meg, hogy
Nyikolaj meghalt.
Kitty apja (Scserbackij
herceg – Borbiczki Ferenc)
„arisztokrata”,
nem szeretné Vronszkijt a vejének akkor sem, ha
dúsgazdag és gróf, vehemensen
kel ki az ötlet ellen; a mama annál inkább
pártolná társadalmi állása miatt.
Kitty végül
boldog lesz Levinnel, és Nyikolaj utolsó napjaiban ők
hárman, Másával vannak
mellette – kellően lehangoló a sok véres
lepedő… Kittyék kisfia nehéz
születéséről csak néhány szót
hallunk később.
Bezzeg
Betsy Tverszkaja (Majsai-Nyilas Tünde)
éli az életét, bár férjével
nem is találkoznak a nagy palotában, őt meg sem
szólják, hogy más kísérgeti az
estélyekre. Meglehet, ha azzal
kísérgettetné magát,
akit ő szeret, nem kerülné el a
kiközösítést…
Annának
azonban nem sikerül ugyanez. Vronszkij szeretője lesz, gyereket
szül, ami már
takarhatatlan. A kislány azonban Karenin nevén
lesz… Vronszkij pedig nem veheti
el szerelmét, amíg az el nem válik. Anna nem akar
válni a fia miatt, akit
elveszíthet a válással, férje nem akar
válni karrierje, társasági léte miatt.
Megbocsátása Annának a kislány
szülése után mégis a karrierjébe
kerül, a cár
(!) fülébe jut e „gyengesége”,
ezért mégsem őt bízzák meg a
beígért jelentős
állami-politikai feladattal.
Anna
viselkedésében itt túl fiatal, és nagy
szenvedélyt sem mutat fel. Nem tud
dönteni, fia vagy szeretője: a kettő együtt nem megy.
Férje a kislány születése
utáni nagy betegségében felesége
könyörgésére-kérésére
megbocsát neki,
Vronszkij erre öngyilkos akar lenni, de a
pisztolylövés „mellé ment”, mondja.
Miután
Anna mégis a szeretőjével és pici lányukkal
utazik külföldre, Karenin meggyűlöli
– miközben hiányzik neki a kislány, mely nem
is az övé –, és Annával együtt
saját kisfiát is meggyűlöli, tehát
valóban már csak bosszúból sem adja
át
feleségének. De a válásba sem egyezhet bele
az ő társadalmi helyzetében, bár
előbb úgy tűnt, mégis megteszi. Mivel Vronszkij
így nem veheti el Annát, nevét,
jelentős vagyonát nem örökölheti sem Anna, sem a
gyerek, vagy a vágyott-születendő
gyerekek, főleg fiúról ábrándozik –
Vronszkij ugyanis nem tud arról, hogy Anna
nem fog több gyereket szülni saját
elhatározásából…
Anna viselkedése
lassanként teljesen kórossá vált, nem
tudni, függősége okozta ezt, vagy gyengesége
okozta függőségét. Tény az, hogy morfinista
lett, öngyilkossága előtti utolsó
percei is részben vagy egészben ezért lehetnek
álomszerűek.
Mindezeken
túl az istenfélés, istenhit,
istenkáromlás sem hiányzik a darabból,
főleg Lídia
Ivanovna (Halász Judit) részéről,
vagy
más oldalról a nagy hazaszeretet, sőt szerelem
Oroszország iránt – ez főleg Jasvin,
Vronszkij tiszttársa (Csapó Attila)
szavai,
aki egyébként nem veti meg az
örömlányokat. (Itt Zsuzsu, éspedig elég
alpárian
– Simák Dominika.)
A Karenin
és Anna közti korkülönbség itt
jóval nagyobb, mint eredetileg, húsz év helyett
negyven körüli. Az elején Anna „jól
megvan” férjével, aki bízik benne, elmondja
neki, mit olvas, mik a tervei, tisztelettel beszél vele.
Érzelmekről azonban
nem sok szó esik, becsületről később igen,
gyűlöletről még később sajnos még több.
A férj nem
követett el semmit, mondogatja, bár azt belátja,
hogy tévedés volt elvennie Annát.
Az nem derül ki, eredendően szerette-e. Lídia vigasztalja
(meg?) Karenint, a
lábát is megmosva – krisztusi alázat
gyanánt? De mint mások megtárgyalják, a
szerelem csak hátráltatja a boldog (?)
házasságot. Hát persze, hiszen ez
Tolsztoj regénye… Tiszta érzelemre Lídia
lábmosásakor sem gondolhatunk. Karenin
pedig „relaxál” csak mindeközben.
Anna
kiközösítését a panaszaiból
tudjuk meg Vronszkij vidéki birtokán. Anna vidéken
sem
találja a helyét, később azután
Moszkvában sem. Szerjózsát (Pap
Jeromos/Szabó Igor Ervin) jobban szereti,
mint a kislányt, ami fáj Vronszkijnak. A nő
féltékeny ok nélkül, „jelenetei”
érthetetlenek, a szegény volt katonatisztet meg is
sajnáljuk, annyira tehetetlen,
pedig mindent megtenne Annáért. De Anna maga sem tudja,
mit akar. Maradt a
morfium és a halál…
Miközben
nem tudjuk meg, miért e szenvedély, ha volt/van
egyáltalán.
A zene jó, a
jelmezekre pedig nem nagyon érünk rá odafigyelni, de
visszagondolva: kifejezőek.
Kicsit egyhangú Dollyé („mintaanyaként?)
– de egyedül ő látogatja meg Annát
vidéken, bár nem jutnak közös nevezőre –
itt derül ki ugyanis, hogy Anna az
orvossal „elintéztette”, hogy ne lehessen több
gyereke. Ez Dolly számára
elfogadhatatlan, de Annát nem veti meg továbbra sem.
Anna nem
bízik már Vronszkijban… ilyenkor nem tudni,
saját magából kiindulva ítél, vagy
sem. Szeretője nagyon is elfoglalja magát hasznos
közügyekkel vidéken, Anna
nem.
Nehéz a
jelenkorból visszanézve megoldani, megérteni a
dolgokat… Talán nem is kell. És még
manapság is hány felbontott házasságban nem
tudnak a felek megegyezni a
gyerekelhelyezésről?!
Karenin
indokai, önbecsülésének védelme,
férfi-érzései, érvei és indulatai
megalapozottak, kiválóak. Hát persze, hiszen Hegedűs D. Géza alakítja; a kissé
tanítói habitusú emberből hús-vér
szenvedő, többszörösen
megbántott-megsértett férfi válik erős
érzelmekkel. Az ő
élete is tönkrement… és talán neki
sincs „másik” (a regényben a kis Annát
ő neveli
tovább), miközben itt mi sem
érezzük-látjuk a mindent elsöprő
szenvedélyt
Annában, amiért képes volt felrúgni addigi
életét. Akkor férje hogyan is
érthetné
meg?! Felesége mintha csak belesodródott volna a
viszonyba a délceg katonatiszt
Vronszkijba (hány nő szeretett már bele a
történelemben csak a jól megformált
„uniformis”-ba?!),
aki ráadásul nemcsak kedves, de segítőkész
embernek is mutatkozott. Két nagyon
különböző ember Karenin és Vronszkij minden
téren, feltehetően
szerelemben-szeretőként is, de ezt nem tudhatjuk meg. Anna pedig
nem is
találhatott volna más kiutat férje mellől, Ibsen
Nórájával ellentétben. De hát
még csak a 19. század vége felé
járunk.
A rendező
munkatársai: Szládek Kata, Szabó G.
László.
Bemutató: 2019.
október 25.
Megtekintett
előadás: 2019. november
14.
Budapest,
2019. november 15.
Györgypál Katalin
