A Kék
róka eljutott az Újszínház
színpadára is Csiszár Imre
rendezésében,
találó-kiváló szereposztásban.
Töretlen Herczeg
Ferenc színjátékot látunk két
részben, elegáns Pest környéki
(Hűvösvölgy) nyaralóban. A kérdés:
„Járt-e Cecile
a Török utcában?” – inkább
így pontos: amikor Sándor, a házibarát (Mihályi Győző) ott járt, akkor
járt-e Cecile a Török utcában? Mert
egyébként biztosan járt többször is
„rókavadászaton” a városban,
így a szűcsnél
is… De Trill bárónál (Szakács
Tibor) ő
volt-e, vagy abban a bizonyos lerobbant piros kocsiban, kifelé
Hűvösvölgybe, a
fehér betétes lakkcipőben? És miért csak
szakaszjegyet váltott, amikor állítása
szerint a Kálvin téren szállt fel a villamosra?
– Sohasem tudjuk meg, szerencsére.
Sándor
féltékeny férjként szinte őrjöng, hogy
az általa addig bálványozott Cecile milyen
pocsolyába süllyedt – és a
legvégén derül ki: az érzelmeket tekintve
tulajdonképpen ő volt a férj, a
törvényes férj (Pál – Lux
Ádám) pedig inkább a
házibarát…
Az előadás azonban
Lencsivel (Nemes Wanda) kezdődik, aki
már 4 diplomás (?), éppen
rajztanítónői végzettséget szerzett.
Vizsgamunkája is
van: véletlenül (?) éppen az általa
imádott professzor úr kutatandó
élőlényei
egyike. Bakfisként rajongja körül a professzor urat,
„néni”-zi Cecile-t, ami majdnem
jól is áll neki. De ez a „szegény
lány”-hangsúlyozás már végleg
kissé
erőltetett, érezni, nem szeretne sokáig ebben az
állapotban leledzeni.
Egy biztos:
hamarosan nagyságos asszony lesz, mégpedig a
kíméletlenebb fajtából, talán
még
azt is eléri, hogy beköltözzenek a városba.
A férj
jólelkűnek
mutatkozik, szelíd, csak a munkájának él
– és a már csak volt feleségének
eltartási pénzt is fizetne.
A kulcs
persze Cecile (Gregor Bernadett),
akinek szépsége (és igen dekoratív
ruhái) önmagában még kevés lenne a
folytonos
kavarodás-csinálásban, és ezt a
rejtélyességet ráadásul fenn is kell
tartani.
Egy tisztességes feleség pedig rém unalmas –
ezért Cecile talán még rá is
játszik,
hadd higgyék, hogy ő tényleg „bukott nő”
– de bizonyosság nem lehet e téren
sem, erről ő bőven gondoskodik.
Mi pedig
élvezzük.
De a
„butának” tűnő férj igazából az
okos: nem is akarja megfejteni a titkot a Török
utcával és Trill báróval, van más
dolga is – ellentétben Sándorral. Joggal
hiheti azonban, hogy ha a felesége megcsalja egyszer, akkor a
hozzá méltó
szerető Sándor lesz, a régi barát. Trillről ezt
nem is feltételezi; amikor
megismerjük a bárót, már mi sem. Más
kérdés, hogy Cecile magatartása Trill-lel
szemben valóban különös, de ez szólhat
általában Trill „nőfaló”
életének is.
Vagy akár része lehet Cecile
színjátékának, ki tudja?
A nagy
botránynak, amit főként Sándor kavart, nem vagyunk
tanúi, már csak válásuk után
találkozunk velük. Ekkorra már Lencsi,
bocsánat: Lóna nagyságos asszony teljes
fegyverzetében
uralja a férjet. Teheti, a professzor vagyonos ember. És
éppen Pál hozza össze
újra Sándort és Cecile-t (immár
tényleg a kék róka boával) a
villában, ráadásul
Pál a feleségével elmennek hazulról.
És a nagy attrakció: Cecile miként éri el,
hogy Sándor végre megkérje a kezét. Hiszen
már akkor őt szerette, amikor még
Pál menyasszonya volt, de Sándor akkor is habozott…
Megtanulható-e
Cecile bűvölése-varázslása? Lehet, hogy erre
is születni kell. Finomságok,
hangsúlyok, gesztusok, elejtett-titokzatos szavak és
pillantások… És Sándor szó
szerint a lábai előtt hever, Cecile – finoman –
még rá is lép!
A nézők pedig
elégedetten távozhatnak. Most sem tudhatják meg a
titkot, hiába lesik árgus szemekkel
és hallgatják kihegyezett fülekkel, miért
és hol és miért nem… És ez
így van
jól.
Látvány: Szlávik István.
Dramaturg: Bártfay
Rita.
A rendező
munkatársa és zenei szerkesztő: Ullmann
Krisztina.
Főpróbán
jártunk: 2019. október 9.
Bemutató: 2019.
október 11.
Budapest, 2019.
október 10.
Györgypál
Katalin