Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

MÉDEIA

Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Terem

Érdemes ókori görög drámákat játszani a színházakban, mert a ma is jellemző problémák, az ókori viselkedésnek megfelelően, túlfűtött érzelmi környezetben jelennek meg, és ez figyelmeztető lehet. Az érzelmek elhatalmasodása roppant veszélyes minden korban, ma is.

A történet már évezredek óta ismert. Médeia (Szűcs Nelli) elhagyja hazáját, családját, és szerelmével Spártában telepedik le. Hosszú és borzalmakkal terhelt út van mögöttük. Médeia varázsló erejét felhasználva gondoskodik magukról, amibe még saját öccsének meggyilkolása is belefér. Iaszón (Trill Zsolt), a férj, pontosan ismerte Médeiát, az érzelmi túlfűtöttségét, varázserejét és azt is, hogy ezt képes gonosz módon használni. Ennek ellenére elhagyja őt egy másik nőért, a korinthoszi király (Kreon: Rátóti Zoltán) fiatal lányáért, akit el is vesz, titkon, feleségül. Médeia ezt a megaláztatást nem tűrheti, bosszúja borzalmas, túllép minden védhető határt. Megbékélést mutatva két fiával az új asszonynak palástot és arany fejdíszt küld ajándékba, amit előzőleg megmérgez. A fiatalasszony kínok és fájdalmak között hal meg és magával ragadja apját is, aki segítségére akar sietni. Médeia rádöbben tettének megbocsáthatatlanságára, borzalmára és rettegve, hogy a bosszú a fiait éri el, és a király hívei gyilkolják meg őket, ezt maga elvégzi.

A rendezés (rendező: Eirik Stubo) remekül szolgálja, hogy megértsük a darab mondanivalóját, annak ellenére, hogy nem helyezi át a darabot, a nem mindig indokolt, de nagyon elterjedt megoldással, mai környezetbe. Nagy jelentősége van az egész előadás alatt a sötétségnek, a homálynak, ezzel ad a tragédiának környezetet, és nem a borzalmas jelenetek színrevitelével. A színészekre ez a misztikusság felé hajló környezet nehezíti az előadást, és kockázatos is. Ma a néző a látványos, sok esetben megrázó jelenetek szabad ábrázolásához van szokva, legtöbbször láttatják vele a történés minden, esetleg borzalmas, részleteit is. Ez az előadás azt követeli a nézőtől, hogy a szövegre, a szöveg megértésére koncentráljon. A darab fogadtatása azt mutatja, hogy erre képesek vagyunk, és talán máshol, más esetekben is lehetne a szövegre támaszkodni a látványosság helyett vagy mellett.

Meggyőződhettünk arról, hogy a görög drámákban helye van a kórusnak. Most is jelentős szerepet kapott a kórus, a díszletek és az események roppant egyszerű megjelenítéséhez illeszkedett a három, kórust képviselő hölgy (Söptei Andrea, Ács Eszter, Ligeti-Kovács Judit m.v.), akik a bennünk is felrémlő kétségeket, a színdarab cselekvő részeseinek viselkedését kritizáló gondolatainkat megfogalmazták és hangosan kimondták. Nem álltak egyik szereplő oldalára sem, de a bonyolult emberi kapcsolatokat mutató darab szereplői között a viselkedés sokszor be nem tartható és nehezen megtalálható, mégis szükséges mértékletességére hívták fel a figyelmet. Ők fogalmazták meg a darab utolsó fontos mondatait, hogy „az istenek sokszor mást tartogatnak számunkra, mint reméltük. Sosem jön el, amire várunk. Amit nem vártunk, bekövetkezik. Ahogyan itt is történt.”

Számomra pontosan ez a darab mondanivalója. Túl sok a véletlen körülöttünk, kortól és társadalomtól függetlenül. Nem tudhatjuk biztosan, hogy egy-egy helyzet, esetleg különleges helyzet milyen érzelmeket vált ki az általunk jól ismertnek vélt emberből. Lehet válni békésen, barátsággal, elfogadva azt, hogy mindenki változik évek, évtizedek alatt, és más körülményeket szeretne. Egy békés válás békés jövőt biztosít mindenkinek, a gyerekeknek is. Lehetővé teszi az új helyzetek elfogadását, az emberek baráti kapcsolatát, ennek pozitív következményeivel. Sajnos, nagyon kevés az ilyen békés válás. A válás megszakítása egy eddigi kapcsolatnak, amely hatalmas mélységeket tárhat fel egy emberben. A sértettség, a bosszúvágy elhatalmasodása, csak az egyik félnél is, végzetes lehet mindenkire. Médeia minden szempontból szerencsétlen helyzetben van, ami nemcsak egyszerűen rászakadt, bár ő ezt szeretné hinni, mint minden sértett ember, aki így gondolkozik. Médeia mindent megtett, hogy sehol máshol ne legyen kapaszkodója, csak az az egy ember legyen számára, akit most elveszített. Nem foglalkozik fiai jövőjével, csak az őt ért sérelem és annak megbosszulása foglalja el a gondolatait. Pedig amikor már nem egyedül van az ember, akkor minden tette előtt el kell gondolkodnia azon, hogy bár őt megsértették, de amikor erre bosszúval válaszol, akkor az a bosszú sért meg másokat sokkal mélyebben (esetleg), mint amit vele szemben elkövettek.

Médeia óriási tragédiát hozott a gyermekeire saját sértettségének fékezhetetlen, mértéktelen bosszújával. Ez a meggondolatlanság megbocsáthatatlan, gyermekei életükkel fizettek az ő cselekedeteiért, akár ő, akár mások ölik meg őket, ez már nem változtat Médeia bűnének súlyosságán. Fontos figyelmeztetés ez azok számára, akik saját érzelmeik védelmének nem ismerik a határát.

A rendező megfontolt, átgondolt munkája mellett a színészek is megértették a szövegmondás jelentőségét, és maguk is mellőztek minden túljátszást. Médeia jajveszékelésén, a darab elején és Iaszónnak a megváltoztathatatlanba nem belenyugvó ordítozása a darab végén még beleillett a görög ember érzelmi túlfűtöttségének megjelenítésébe. Nagyon szép volt Csurka László mint hírt hozó szolga elbeszélése a királylány és az apja haláláról, sallangok nélkül is borzalommal töltötte el a nézőket.

Számomra kellemes, elfogadható volt a zene. Ismert motívumok, zenei részletek szóltak néha a szöveg hátterében. A tenger mindvégig a színen volt és részt vett az érzelmek hullámzásának kifejezésében, és ehhez a darab végén remekül illett a pánsíp hangja. A zene szerepe nem az volt, hogy az egyébként is tragikus és megrázó történést még elviselhetetlenebbé tegye, hanem szépségével biztosította, hogy van más élet is, mint a borzalmak világa. Jó lett volna tudni, hogy ki állította össze a zenét.

Bemutató és megtekintett előadás. 2019. szeptember 20.

Budapest, 2019. szeptember 24.

Tóth Attiláné dr.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©