A mezei nézőben
ott vibrál még Luchino Visconti
filmjének néhány
filmkockája: Alain Delon (Rocco) angyali
tisztaságú képe, vagy Renato Salvatore
(Simone) dörzsölt és gonosz figurája. A film az
olasz neorealizmus eszközeivel
1960-ban készült, a magyar mozikban csak 18 éven
felüliek nézhették (a Nemzeti
Színház magazinjában most is ott van a 18
év alatti életkori tiltás a
szereposztás alján). A mostani előadás Visconti
filmjének forgatókönyve alapján
készült.
Vidnyánszky
Attila
rendezése igen kemény eszközöket alkalmaz a
történet színpadi
változatában. A film keletkezése óta eltelt
majd 60 év mintha visszamenőleg is
durvábbá tenné a Parondi fivérek keserves
útkeresését és boldogulását
Miláno
városának éjszakai és nappali
útvesztőjében. Az özveggyé lett anya (Bánsági Ildikó) és fiai az
apa halála
után – akit a földművelés vitt a sírba
– felkerekednek, és a legidősebb fiú
(Vincenzo) után utaznak, remélve, hogy mire
megérkeznek, lakás és megélhetés
áll majd rendelkezésükre. Már a kezdet is
csalódással jár mindegyikük
számára,
egyre kegyetlenebb próbák várnak rájuk a
városi életbe való beilleszkedés
során.
Olekszandr
Bilozub
díszlete egy kerekeken járó hatalmas vastraverzet
állít a színpad
közepére (21. századi modern
kabinetszekrény), ebbe helyezi el az egyes
helyszíneket, mint szobabelső, iroda, szalon, mosoda előtere, az
utcai
jelenetek és a bokszmeccsek az előtérben zajlanak, az
edzések az állvány bal
oldalán. A vastraverz a jelenetnek megfelelően mozog előre vagy
hátra. A
berendezés kevésbé fontos elem, inkább a
kellékek sokatmondóak. Jelentőséget
kap a játékban pl. a menedzser golfütője, az
edzőterem bőrzsákja, amit püfölnek
a versenyzők, a kisült palacsinták a
tányéron, vagy a régimódi fogantyús
bőröndök cipelése, de a mosoda szennyes-tartó
rekesze is. Bilozub jelmezei
közelebb állnak az 1960-as évek divatjához,
mint a mai viseletekhez.
A
rendezés azzal teszi őrjítővé az
előadást, hogy egyszerre több síkon játszatja
a történetet. Folyik egy
szobajelenet, amellyel egy időben az utcán is zajlik egy
néma, ám zajos
jelenet, mindeközben valaki egy ismert Beatles-számot, vagy
Cseh Tamás-dalt
énekel, ordít vagy átkozódik. A
háttérben (a vastraverz tetején) az
éjszakai
Miláno figurái próbálnak leszámolni
egymással fegyver, kés, fémszikrák
csiholása közepette. Hatalmas a zaj, néhány
szereplő az avantgárd irányzatok
(dada, expresszionizmus, futurizmus)
kiáltványaiból idéz hosszabb
részleteket,
amelyek a történelmi múlt és a
művészetek eddigi alkotásainak elvetését,
lerombolását tűzték ki célul, nihilista,
vallás-, és mindenféle rend elleni
tirádát üvöltenek, bántóan
ordítva minden egyes szót belőle. Az elidegenítő
szövegek ezzel a hangerővel megszólaltatva borzalmat
keltenek a nézőben. Az
érzelmi őrjöngés, a végletesség, az
elementáris hatás keltése szándékos.
A
történet magja a vidékről városba
költöző család hontalanná válása,
amely tragédiába fullad, s félkész
formában
fejeződik be. Simone (Bordás Roland)
és Rocco (Berettyán Nándor)
párharca
Nadia (Barta Ágnes) szerelméért
embertelen módon történik. Az utcalányt Rocco
iránti szerelme távolítja el régi
életétől, amikor Simone megerőszakolja, és Rocco
elengedi a kezét, meghasonlik
önmagával, csak a bosszú jár a
fejében, ahogy a gőgös Simone-nak is. Alig
értjük Rocco mindent megbocsátó krisztusi
magatartását, mintha már sok lenne.
Ciro (Mészáros Martin), a negyedik
fiú pedig mindkettőjüket elítéli, mert
szélsőségesnek tartja őket, ő a realitás
talaján áll. Mérnök lesz, és
már most mindent tudatosan megtervez, a munkát, az
életet, a szerelmet. Luca (Haszon Ákos),
a legkisebb fiú gyerekként éli át
testvérei ámokfutását, fivérei abban
reménykednek, talán ő lesz az, aki ép
lelkülettel éli át a tragédiát,
talán
meghallja valamikor szülőfaluja hívószavát.
Vincenzo (Berettyán Sándor) legidősebb
fiúként nem tudja segíteni a családot,
feleségül veszi szerelmét, gyermeke születik,
és eltávolodik anyjától és
testvéreitől. Az ő sorsa sem szerencsés, de látni,
hogy legalább be tud
illeszkedni a nagyvárosi életmódba. Legtöbbet
az anya (Rosaria) szenved, mert
áldozatot hoz a fiaiért, de mégsem tudja őket
megvédeni, sem megtartani becsületben
maga mellett. Látnia kell, hogyan válik gyilkossá
Simone, hogyan szenved Rocco,
amikor eladja magát a menedzsernek.
Milano
szereplői sokszínűek,
megismerjük a mosoda tulajdonosnőjét (Tóth
Auguszta), Amelie asszonyt (Udvaros
Dorottya), akinek magabiztossága alvilági
kapcsolataival is magyarázható,
az éjszaka rossz fiúit, Ivót (Nagy
Márk),
a transzvesztita Rossit (Szabó Sebestyén
László), Domanit (Szép Domán),
a piperkőc Morinit (Schnell Ádám), a
bokszedzőt (Varga József). Ha a
Parondi fiúk vágynak is vissza szülőfalujukba, nem
tudnak visszamenni, mert a
feltételek nem teszik lehetővé. Nincs visszaút,
stricik, prostik, fehérgalléros
és hús-vér bűnözők közt kell utat
találni az egyéni boldoguláshoz. Mindebben
Rocco teszi a legtöbbet, hisz bosszú helyett
megváltja testvérét.
Vidnyánszky
Attila rendezése azt
szeretné bemutatni, hogy az illúziókkal
érkező tisztalelkű vidéki családot
hogyan gyötri, nyomorítja meg a nagyváros
mesterségesen létrehozott húsfaló
közege. Szereplőgárdáján érződik, hogy
hónapok óta a történet bűvkörében
élnek,
a címszereplő Berettyán Nándor és a
Simonét játszó Bordás Roland
bokszedzéseken
ismerkedett a sport fogásaival, így mozdulataik hitelesen
hatnak, ahogy az
erőszak, a verekedés, a gyűlölet
megnyilvánulásai szinte égetnek a
színpadon, a
nézőt a történet részesévé
teszik.
Szerepeltek
még Katona Kinga (Ginetta), Nagy
Johanna m.v. (Franca), Herczegh Péter
(Alfredo). Dramaturg: Verebes Ernő,
szakértő: Bedák Pál
ökölvívó,
rendezőasszisztens: Kernács Péter.
Bemutató
előadás: 2019. szeptember 19.
Budapest,
2019. szeptember 22.
Megjelent
a Kláris
20/1. számában.
Földesdy Gabriella
