Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

NEMEK ÉS IGENEK

Centrál Színház

A párkapcsolat házasságban még nehezebb, mint házasságon kívül. Ezt eddig is tudtuk, de Nina Raine nemrég bemutatott színdarabja még inkább elmélyíti ez irányú tudásunkat. A történetet kifejezetten pikánssá teszi, hogy a cselekmény olyan baráti társaság tagjai között zajlik, akiknek többsége jogi pályán, ügyvédként tevékenykedik. Szerzője még csak 44 éves, ám nemcsak ő sikeres író és rendező, hanem híres felmenői vannak, úgymint költő édesanyja (Ann Pasternak Slater) és író nagybátyja, Boris Pasternak. 2012-ben Drama Desk díjat kapott kiemelkedő színdarab kategóriában, 2014-ben pedig a New York Drama Critics’ Circle legjobbi külföldi darabnak járó díját ítélték neki.

A Nemek és igenek (Consent) premierje 2017 áprilisában volt Londonban, a National Theater-ben, Ben Chaplinnel a főszerepben. Magyarra Baráthy György fordította, ő egyúttal a dramaturg is, rendezte: Puskás Tamás. Az eredeti cím „jóváhagyást”, „beleegyezést” jelent, ami jobban kifejezi a színdarab főcsapását, mint az, hogy Nemek és igenek. A téma valóban húsbavágó, a két részben játszott darabot végignézve, létező házassági és válási konfliktusokra ismerünk, amelyekkel nap mint nap találkozunk saját házunk táján, vagy baráti körünkben.

A játék kétféle térben zajlik. A hátsó színpadon Kitty és Edward kényelmesen berendezett nappaliját látjuk, ahol a házigazda házaspár vendégül látja barátait. Az előszínpadon pedig a bíróságon játszódó jeleneteket látjuk, valamint később Kittyék konyháját, külső találkozási színhelyeket, mindazt, ami nem a nappali. A hátteret ilyenkor térelválasztóval határolják le (díszlet: Bagossy Levente, látvány: Pallós Nelli). A díszlet csak az illúzió felkeltésére szolgál, nem hoz be a színpadra semmilyen felesleges bútort vagy kelléket. A szereplők kényelmes otthoni, vagy utcai ruhát viselnek, Edward egy alkalommal viselt fehér parókája jelzi, hogy Angliában járunk (jelmez: Kárpáti Enikő).

Kitty és Edward, valamint barátaik Rachel és Jake boldogok, összejárnak, megbeszélik aktuális munkahelyi és magánéleti problémáikat. Kölcsönösen aggódnak egymásért. Kittynek nemrég született kisbabája, akit most mindenki körülrajong. A látszat csal, mert a mélyben dühös indulatok fortyognak, amelyek hamarosan kitörnek. Előbb Rachel szakít Jake-kel, mert nem bírja elviselni, hogy férje folyamatosan megcsalja fiatal lányokkal. A feleség bosszúból cselekszik, a két gyereket is eltávolítja apjuk közeléből. A szakítás a férfit viseli meg jobban, de hamarosan kibékülnek. Később Kitty hagyja el Edwardot, mert ő is bosszút akar állni férjének egy öt évvel korábbi hűtlenségéért, amiért még csak bocsánatot sem kért. Kitty Timmel csalja férjét, azzal a férfival, aki Edward munkahelyi riválisa, ellensége. Mindez még bonyolódik azzal, hogy Tim nemrég jár együtt Zarával, egy színésznővel, aki a két házaspár közös barátja.

A történetből ennyit elég megismerni előzetesen, az előadás számos meglepetést tartogat a nézőnek. Pl. egy középkorú nő tragikusan végződő történetét, aki nem tudja a bíróság előtt kétséget kizáróan bizonyítani, hogy egy férfi megerőszakolta. Az ő erőszaktörténete az előadás fókuszába kerül, hisz egy válás esetén adu ásznak bizonyul, ha a feleség arra hivatkozik, nem egyezett bele az aktusba. Szemünk előtt zajlik, hogyan megy tönkre pillanatok alatt egy ígéretes házasság a felek makacssága, önzése miatt. Ezek a kapcsolati játszmák, a bosszú, zsarolás nemcsak a másik felet teszi tönkre, de a többi érintett személyt is, így Zara és Tim kapcsolatát.

Edward (Lengyel Tamás) teszi meg a legnagyobb utat a kezdetben magabiztos, sikeres ügyvéd és boldog férj státusától a megalázottságba, sírásba torkolló megtörtségbe torkollásig. Fölényes, amikor a tárgyalóteremben a győzelemre törekszik manipulált ügyvédi kérdésekkel, viszont amikor saját házassága forog kockán, elfelejti a rá vonatkozó törvényeket. Kitty (Bata Éva) sem követendő példa, kíméletlen eszközöket használ vélt vagy valós igaza kiharcolására. Anyai szerepben is ellenszenvessé válik, mert ezt is férje elleni eszközzé teszi. Tim (Bereczki Zoltán) sikertelen férfiból végül nyerővé válik, két nő is ácsingózik szerelmére. Jake (Schmied Zoltán) vibráló egyénisége nyitott könyv a környezete számára, csak kisebb veszteségek érik. Rachel (Pálfi Kata) rövid ideig képes lázadni és kitörni, nőisége, anyasága kompromisszumra készteti. Zara (Kovács Patrícia) a legszimpatikusabb figura, családra, gyerekre vágyik, és ez nagyon nehezen jön össze számára. A színészek sajátjukként élik meg a konfliktusokat, legnehezebb feladata Pokorny Liának van, aki két epizódszerepet is játszik: a megerőszakolt nő harcát adja hitelesen az első részben, a másodikban egy magabiztos válóperes bíró elegáns figurájában jelenik meg.

A magyar szöveg maximálisan élt az obszcén kifejezések gyakori használatával. Percenként hangzik el egy-egy trágárság valamelyik szereplő szájából. Megszoktuk, de ez már soknak tűnik. Még akkor is, ha a színház honlapján a sajtós kollégák erre külön felhívják a figyelmet.

Zeneszerző: Puskás Dávid, szcenikus: Barkovics Zoltán, világítástervező: Tim Mascall, rendezőasszisztens: Hajós Eszter.

Bemutató előadás: 2019. március 2.

Megtekintett előadás: 2019. június 6.

Budapest, 2019. június 8.

Megjelent a Kláris 19/6. számában.

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©