Radnai Annamária A
mélyben, azaz eredeti címén fordította
újra a korábban nálunk németből
fordított, Éjjel menedékhely
címen
ismert és sokszor játszott Gorkij
drámát.
Más lett, mint a korábbi? A némi
trágárságot is beleszámítva azt
mondhatjuk: valamelyest,
főként közelebb érezzük a mához.
Az előadás
valóban a mélyben játszódik, és
nemcsak éjszaka. Menedékhelynek menedékhely, de
szinte percenként azt kérdezhetnénk: így
is, ilyen helyen is lehet élni?
Lehet.
És ez a
legborzasztóbb. Évekig lehet, a jelek szerint.
Van, aki csak
átutazó itt is, a szereposztásban utolsónak
feltüntetett Luka (Gálffi László).
Meg egészen fiatallal is
találkozunk, a fékevesztett Aljoskával (Jéger
Zsombor), aki alól talán már örökre
kicsúszott a talaj az ivászat és feltehetően
egyebek miatt.
De a
többiek is isznak. Még az iszlám-hívő
tatárt is (Máthé Zsolt)
belerángatják végül.
Szeretnek? Képesek
szeretni? Van, aki szeret, vagy hiszi, hogy szeret. De milyen szerelem
Vaszilisza
(Hámori Gabriella) és Vászka (Patkós Márton) szerelme?
Annát (Kókai
Tünde) is, amíg talán még jól
volt, verte a férje (Klescs – Dóra
Béla),
aki pedig az egyik legigyekvőbb, becsületes életre:
munkára vágyó. Van is valamilyen
kis gépe, amin az elején, haldokló felesége
mellett megpróbál dolgozni, de annyit
nyilván sohasem kap a munkáért, hogy el
tudnának menni innen. Még étel sem jut
elég, a haldokló Anna férjének adja
kevéske ebédjét…
Halála után
pedig férje nem talál már magára.
Mások
kártyáznak,
vagy más játékot játszanak pénzben.
Igen kevéske pénzben, hiszen nincs. De
vodkára mindig akad valahonnan!
A „tolvaj”
Vászka persze lop. De orgazda is akad, éppen a
tulajdonos: Kosztiljov (Znamenák István).
Miért ne tenné, hiszen
rendőr is akad a családban, felesége nagybátyja,
Medvegyev (Ficza István).
A tulajdonos
az itt életüket tengető nincstelenektől behajtott
pénzből élne? Vagy ebből is. De
élhetnek ők emberien ilyen körülmények
között, még ha több is a pénzük?
Ugyan… A
feleség amúgy is más férfit szeret, a
tolvaj Vászkát – ha szereti. Mert a
végén
bevallja talán már magának: csak a reményt
szerette benne, hogy elviszi innen.
Hova? – bárhova. Igaz,
megoldás lehet az
is, ha a férjét megöli valaki…
Luka
érkezése
némileg felbolygatja a felszínen hangos, de
alapjában véve sivár életet. Vagy
inkább
lenyugtatja a kedélyeket? Anna talán valóban
megbékéltebben hal meg így, mint
Luka halálról szóló szavai
nélkül történt volna. A (volt)
színész (Nagy Zsolt) reménykedik,
hogy valahol, egy
nagyvárosban majd ingyen kigyógyítják
alkoholizmusából, csak el kellene jutnia
oda… Talán Vászkában is megfordul a
gondolat, hogy a maga akaratából elmegy
Szibériába, amiről Luka mesélt, és a maga
ura lesz. Mit keresett ott Luka? –
nem tudjuk meg. Sokat mesél, de saját
magáról annál kevesebbet. Titokzatosan
jött, titokzatos maradt, és szinte
észrevétlenül megy el, hiába szól
már előre.
Éppen Kosztiljov száll vitába vele: az embernek
otthona kell, hogy legyen. De
Luka mindenhol otthon van!
A
többieknek marad a kártya, élén Szatyinnal (Csuja
Imre), az ital (ebben a Báró és Bubnov is
jeleskedik: Polgár Csaba, illetve
Vajda
Milán) … aztán is, sőt azután
még inkább, hogy egy nagy verekedésben a
feleség biztatására alighanem Vászka
öli meg a férjet, Natasa (Zsigmond Emőke)
lába pedig forró víztől
megsérül, feltehetően ebben féltékeny
nővére, Vaszilisza a ludas.
Natasát tényleg szereti Vászka? Ez sem
biztos. Natasa azonban nem szereti, nem is ígéri meg,
hogy vele menne
Szibériába… A kórházból pedig
egyszerűen eltűnik. Hova? – Nővére is, Vászka is
börtönben ülnek.
A
menedékhely azonban „üzemel”, talán egy
fokkal tisztább is, mint korábban volt,
és – vodka, mulatás, éneklés,
még az idősebb Kvásnya (Csákányi
Eszter) is beszáll, miután a (volt) rendőrt
magának
„megszerezte” védelmül… (és
éppen elküldte aludni)
És ekkor, a
hangulat, az éneklés tetőfokán mondja a
Báró, belépve az udvarról: a
színész
felkötötte magát… A bent lévők pedig
csak azt sajnálják, hogy elrontotta a
jókedvüket.
De miért?
Miért most lett öngyilkos a Színész?
Ugyanúgy a rejtélyek egyike, mint sok minden
más.
Nem tudjuk
pontosan, ki hogyan csúszott le. Ahány ember, annyi
történet, mind a saját szemszögéből,
természetesen. A báró sikkasztott a bankban, a
másik megölte a húgát
valamiért….
De egyik sem hangsúlyos. A hangsúlyos csak a mindenkori
jelen, lehetőleg
vodkával.
Van, aki
nem is szándékozik dolgozni sosem, tartsa el őt az
állam… ahogyan ezt Szatyin
nagy hangon kifejti.
Mitől is
lenne emberi itt az élet? Ha munkába
járnának? Hova? És akkor mi lenne? –
idáig
nem is juthatunk el gondolatan sem, ebben a helyzetben szinte
„abszurdnak”
tűnik még az elképzelés is…
Pedig
többen több mindenhez értettek, sok mindent tudtak, de
mindez ködbe ment, a
színészet, a bőrcserzés, az egyetemen
tanultak… mindez itt már teljességgel
szükségtelen — vagy annak tűnik.
Nasztya (Kerekes
Éva) a romantikus regényekbe
menekül, azokat éli át és meséli
sajátjaként…
Luka? –
talán azért ilyen jólelkű még mindig, mert
sehol nem marad sokáig, nem szippanthatta
magába sehol ez a fajta környezet. Igaza van-e abban, hogy
mindenki a jobb
életért él? – ki hogy véli. Ahogyan
az Istenhitről is: tudjuk, aki hiszi, annak
van, aki nem hiszi, annak nincs…
De megoldani
ő sem tud semmit, hogyan is tudna? Nem is törekszik
igazán erre.
A darabot Cickány
alakja (Novkov Máté) teszi
teljessé.
Ascher Tamás rendezése nem
akar Gorkij darabja
„fölé” kerekedni, azt játszatja
és úgy – talán –, ahogy Gorkij
elgondolta?
Lehangolón, elgondolkodtatón, kiúttalanul…
hiszen még Luka sem talál kutat,
sőt, nem is keresi. Aki pedig szeretné kijutni innen,
képtelen rá, fogja a
pénztelenség, vagy a szeretetlenség, vagy
mindkettő…
A díszlet
„élethű”, ahogy mondják: Khell
Zsolt
munkája. Elegendő tér maradt a játékra, a
nagy kopott és üres ágyaknak, oldalt
kis beugró ajtóval, ahol Vászka lakott,
hátul emeleten a tulajdonosék, az ablak
erre a rémséges koszos pincére néz
éppen. Jelmez: Szlávik Juli,
kirívó Aljoska szedett-vedett öltözete, a
többieké „átlagban”
a nincstelenséget mutatja, eltérő
„fokozatokban” még a tisztaságot tekintve is.
Vaszilisza és Natasa természetesen nőiesen, a kellő
színvonalon öltözöttek,
Kosztiljov „urasan”, nagy kontrasztban az itt
lakókkal.
Dramaturg: Gábor
Sára. Mivel két részben játsszák
2
óra 20 percben, nagy munkát végezhetett ő is a
„szöveggondozásban”,
rövidítésekben.
Zenei
vezető: Kákonyi Árpád,
fény: Bányai Tamás.
A rendező
munkatársa: Érdi Ariadne.
Vidáman
biztosan nem távozott senki.
Bemutató és
megtekintett előadás: 2019.
április 13.
Budapest: 2019.
április 14.
Györgypál Katalin
