Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

EGY EMBER AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGNAK

Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Színpad

Az újkori történelem egyik gyalázatos botránya, nevezetesen VIII. Henrik király emlékezetes feleségcseréi, egyházreformja, amelyben a pápa „letaszításával” saját magát emelte az egyház fejévé, az ezt követő katolikusok üldözése, kivégzése stb. mára már csak az irodalom berkeibe, a film látványvilágába szorult vissza. Robert Bolt filmforgatókönyvet írt a kivégzett Thomas More-nak (magyarosan egy kevert latinos névformát, a Morus Tamást használjuk), az írónak és a lordkancellárnak tragikus sorsáról (A Man for All Seasons). Az 1966-ban forgatott filmet Fred Zinnemann rendezte, és 1967-ben négy Golden Globe-díjat és hat Oscar-díjat nyert, és még négyszer jelölték más díjakra.

Robert Bolt művét most színpadon láthatjuk Vas István fordításában, a színdarab dramaturgja Kulcsár Edit, a rendező: Csiszár Imre. A rendezés nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a néző ne csak a történelmi helyzetet értékelje, hanem a mindenkori egyén saját hozzáállását korának zűrös konfliktusaihoz. Vagyis, miként választunk a saját korunk adta lehetőségek közül, vajon a lelkiismeretünk szerint cselekszünk-e mindig mindenkor? Egyáltalán, mit jelent a lelkiismeret fogalma a 21. század emberének? Öröm az, hogy egy egész estét betöltő színdarabnak ez lett a témája, mert rohanó szép világunkban kezd eltűnni maga a jelenség.

Szlávik István díszlete egy szürke zsindelyekből összeállított, hátrafelé szűkülő „V” alakú, emelkedő színpadtér, amelyet a színészek töltenek meg élettel. Díszletként egy asztal szolgál, amely jelenetenként változó funkcióval bír: kocsma, kert, fogadószoba. Ötletes a szűk börtöncella mennyezetről leeresztett kalitkája, a kivégzés tönkje. Sajátos rendezői ötletként az utolsó jelenet bírósága nem a színpadon ítélkezik, hanem a színpaddal szemben ül a nézők előtt, így Morus (Rátóti Zoltán) kimagaslik a meredek színpad közepén. Hasonló rendezői ötletnek tartom a „Hétköznapi ember” figurájának megteremtését (Bakos-Kiss Gábor), az ő alakja jelenetről jelenetre változik, igazából a narrátor szerepét tölti be, átöltözik, a kellékeket is ő helyezi el a megfelelő helyen. Sőt, ő tölti be végül a bakó szerepét is, levágva Morus fejét. Humoros része az alakításnak, hogy egy-egy figura megjelenésekor bemutatja a szereplőt a közönségnek, és mellé bemondja a figurát alakító színész nevét is.

Szakács Györgyi jelmezei a maguk stilizált voltában szépek, egyszerűek, letisztultak, nincs bennük erőltetett korhűség, sem cicoma. A színei beszédesek, Cromwell sötétzöld bársony mentéje pöffeszkedő lényét, Henrik okkerszínű ingje extravagáns viselkedését szolgálja, Morus szürke-barna ruha-együttese puritán egyéniségét támasztja alá, végül a legnagyobb változáson átmenő Richard Rich minden jelenetben más ruhát ölt: szürke posztós diáköltözetét egyre módosabb ruhákra váltja, végül ügyészi talárt ölt Wales főügyészi pozícióját elnyerve. Esetében a jellem változását a ruhákon keresztül látjuk legjobban.

Morus tragédiájának folyamata zajlik előttünk a három órás játékban. A vidám és eleven jogász, aki boldogan él családjával, Utópiája révén már hírnevet is szerzett, hogyan akad fönn Henrik őrült vallási és jogi nonszenszeket produkáló államreformján. Mindvégig abban reménykedik, hogy kívül maradhat a képtelen törvényváltoztatáson, majd rá kell jönnie, hogy éppen nyílt, konzekvens és igazságos lénye az, ami miatt az ő szavazatára, aláírására is szükség van Henrik legitimitásához. Nem maradhat ki, mert mindenki rá figyel: ő miként vélekedik. És Morus, bár nagyon szeretne élni még, és a törvény minden lehetőségét megpróbálja, hogy elkerülje a kivégzést, nem tudja. Vagy a beleegyezése, vagy a feje kell az önkényes uralkodónak. Morusnak pedig a lelkiismerete a legfontosabb, így legyőzi halálfélelmét. Kimondja, hogy egy önkényre épített, törvényeket sutba dobó világban nem is akar élni. Oly bátran hajtja fejét a tönkre, hogy még a bakót is biztatja, erőteljesen csapjon bárdjával.

Szép pillanatokat éltünk át Morus lelki küzdelmének fázisait a magunk számára is átélve. Rátóti Zoltán alkatilag ugyan nem hozza Morus egyéniségét, de játéka erőteljes, meggyőző gondolkodót közvetít felénk, minden szimpátiánk az övé a nagyszerű három óra alatt. Fehér Tibor szikrázott és vibrált Henrikként, egy Néró-szerű őrült önkényúr figurát csinált a királyból, egy jelenetre kellett összesűríteni mindent, amit a királyról el lehet mondani. Schnell Ádám a negatív figurák specialistája, Cromwellje gonosz és alávaló. Egyszerre volt bájos és intelligens Barta Ágnes, Morus lányának, Margaretnek szerepében, Berettyán Nándor pedig karakán fiatalember, Margaret vőlegénye, majd férjeként, aki rajong apósáért. Söptei Andrea a sírig hű feleség hálás szerepét játszotta, Nagy Márk kulcsfiguraként nem használta ki a köpönyegforgatás, megalkuvás adta felemelkedés összes lehetőségeit, az ő sorsa áll legközelebb mai életünkhöz, élő típus, amely minden kort túlél, virágzik. További szereplők voltak: Tóth László (Norfolk), Bodrogi Gyula (Wolsey bíboros), Rubold Ödön (Chapuys), Csurka László (Cranmer érsek), Tímár Éva (m.v.) (egy asszony), Herczegh Péter (Chapuys titkára), és a már említett Bakos-Kiss Gábor hétköznapi mindenesként.

Aláfestő zeneként Mahler I. és V. szimfóniájából hallottunk részleteket (4. tétel mindkettő), hatásos és jól illik a témához, kár, hogy az I. szimfónia hangereje elmosta a főszereplő egyik mondatát (zenei szerkesztő: Nemessányi Éva), rendezőasszisztens: Kernács Péter.

Bemutató és megtekintett előadás: 2019. február 16.

Budapest, 2019. február 18.

Megjelent a Kláris 19/4. számában.

Földesdy Gabriella
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©