SZÍNHÁZ

A BABA

Karinthy Színház                  

A Karinthy Színház és a Budapesti Operettszínház közös előadása.

A mű eredeti címe: Lutka. Első bemutatója 2012-ben volt. Fordították: Varga Viktória és Varga Iván. Lektorálta: Mátay Enikő.

Miro Gavran (1961, Trnava, Horvátország) darabja zenés vígjáték; vagy játék két részben, vagy mechanikus-életjáték. Mindegyik jellemző.

MI – mesterséges intelligencia – egyre inkább izgatja az embereket, a gondolkodókat, alkotókat – vagy mindig is izgató volt, életre kelhet-e egy bábu…?

MI – messze vagyunk attól, hogy érzelmeik legyenek, ha ez egyáltalán lehetséges – most így gondoljuk.

De eljátszani a gondolattal azért szabad!

„Amilyen az adjonisten” – jól ismert dolog, szinte közhely, pedig igaz. De ha az egyik fél élő ember, jelesül egy férfi (Markó – Szabó P. Szilveszter, aki egyben rendezte is), a másik meg csak egy „baba”? – akkor is, ha ez a baba különleges prototípus, és – egy nő (Barbara, ő nem jelenik meg) programozta be, természetesen saját, a férfiakra nézve nem hízelgő tapasztalatai alapján. (Közben megtudjuk egy videó-felvételről, a férj hogyan látta ugyanazt – meg sem lepődünk, hogy persze éppen fordítva.)

A szoba, háttérben a konyhával (avagy: amerikai konyha) mai, sőt, már ma is kissé elavultnak vehetjük a vezetékes, üzenetrögzítős telefonnal, ötletes az oldalsó lépcsős galériával. Díszlet: Rákay Tamás.

A baba, Stella (Földes Eszter) szerepe végül is az, hogy rávezesse a férfit hibáira, amiért elhagyta őt annyi év után Mária (őt nem ismerjük meg, természetesen), akit Markó nem akart feleségül venni, gyereket meg pláne nem akart tőle. Egyáltalán nem akart gyereket. Lám, most pedig – Stella tanácsára ment el régi „törzshelyükre” – féltékeny lett, mert Mária pár hónap után nemcsak talált magának férfit, aki elveszi, de már állapotos is tőle. És a férfi hamarosan visszamegy Amerikába, ahol dolgozik, majd Mária is utánamegy a gyerekkel, ha megszületett. A férfi azt elfelejtette közölni Máriával, hogy amúgy felesége van kinn két gyermekkel… Markó szerencséjére, mert így esélye van arra, hogy újra együtt éljen Máriával, akit Stella sem tud vele elfelejtetni, és nevelje – más gyerekét.

Ehhez azonban szükség volt Stellára és kemény leckéire. Sorra szembesíti a férfit önzőségével, hol humorosan, hol kevésbé humorosan. A férfi többször kiborul, de sem azt nem mondja soha, hogy „kérlek” – kivéve a legvégén azt az egy alkalmat –, sem azt, hogy elégedett lenne Stella „szolgálataival”. Hiszen „az” (és nem „ő) csak egy baba.

Stellával az élete megoldottnak látszik. Stella gyönyörű, okos, főz-mos-takarít, és bármikor szexelhet vele, sőt, sokszor Stella ajánlja fel. Hiszen őt erre programozták… Egyetlen probléma, hogy mindig megveri sakkban (na persze, az első ilyen gépek sakkoztak…)

A baba fél évig lehet Markónál, utána vagy visszaveszik, vagy örökre az övé marad. Markó biztos a dolgában, ő többnyire elégedett Stellával, de nem olvasta el az „apróbetűt” a szerződésben: az is szempont, vajon a baba is elégedett-e „befogadójával”, miközben minden történést elraktároz memóriájában. És hiába „szereti” – ha tud szeretni? még könnyezik is –, nem mondhat igent az elégedettségre. Mert tiszteletlenül, „csak egy babaként” bánt vele is Markó, nyilván ahogyan Máriával is – akit még mindig szeret.

Markó végül felhívja Máriát és elmegy hozzá, otthagyva a lakásban Stellát, akiért másnap amúgy is jönnek – Markó vagy otthon lesz, vagy nem, de inkább nem. A férfi elmegy, Stella pedig fellázad, letépi magáról a világító ledes forrást, és világgá fut. Hova? – mindegy is. Kiszalad a világból. Mintha azt lehetne. Pláne egy teljesen lezárt lakásból…

(Az eredeti drámában a férfi egyszerűen elmegy, „és kész”… itt is problematikus kicsit befejezés, de emberibb talán.)

Stella bábu-szerű (robot) mozgása kiváló, Földes Eszter nem hiába tanult táncolni is. Beszéde is érdekes, váltakoznak az emberi és „gépi” hangok, olykor meg mások beszélnek helyette. Ahogy mondják, „arcizma sem rándul” általában – hiszen ő csak egy „baba”. Jók az öltözékek, a meseszerű ruha nagyon kirívó, hiszen mese. Mert a babának is van egy álma: a férfival a 230-dik házassági évfordulójukat ünneplik… Jók a parókák is. Jelmez: Böhm Katalin.

Az előadás kissé didaktikus ugyan, de olykor valóban hiteles, életszerű, pláne, amikor a férfi kiborul, lekezelő a babával, aki lehetne akár élő ember is, mint ahogy Máriával is nyilván lekezelő volt anélkül, hogy tudatában lett volna. Barbara, aki megalkotta Stellát, ismerte a férfi önéletrajzát, amit pedig Markó nem írt bele, azt Barbara női ösztönével feltehetően kitalálta.

Lesz-e ilyen IM valaha? Nem tudhatjuk, egyelőre nem elképzelhető. De ez most nem is fontos, egyszerűen egy tanulságos történetet látunk. A baba – vagy a nő – is tehet talán arról, hogy a férfi lekezeli: Hiszen Markó a végén ezt mondja Stellának: „Igazad van – egy nő sem engedheti meg a férfinak, hogy úgy viselkedjen vele, mint egy egyszerű babával... egy sem.”

(Most inkább ne beszéljünk a családon belüli erőszakról…)

Derűs jelenetek váltakoznak komolyabbakkal, kedves párbeszédeket is hallhatunk, amiken mosolyoghatunk is akár a nő logikát kereső kérdésein, amire a férfi válaszolja rendre, hogy itt nincs logika…

A babát karácsonyi desszertként tálalták megérdemelt sikerrel, a bemutatón Horvátország nagykövete is részt vett, no és a szerző maga is.

Zene: Dinyés Dániel. Dalszöveg: Hegyi György. Hang: Voronkó Miklós. Fény: Kaszai Sándor. Kellék: Bíró Tamás.

Bemutató és megtekintett előadás: 2018. december 21.

Budapest, 2018. december 22.

 

 Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣