Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

EGY TENYÉR HA CSATTAN

Mozsár Műhely

Lucia Cox Anthony Burgess regényét dolgozta át színpadra. A regényt a szerző 1961-ben jelentette meg, Magyarországon először 1979-ben került a könyvesboltok polcára az Európa Kiadó jóvoltából. 2015-ben jelent meg újból magyarul.

A darab keretbe van illesztve. A Shirly házaspár női tagja, Janet meséli el életük történetét. Fiatalon házasodtak össze, iskolai szerelem volt az övék. Egyszerű emberek. Janet eladó egy üzletben, a férj, Howard, használtautó kereskedésben dolgozik. Lakótelepi lakásban laknak. Otthon leginkább a TV-t nézik. Janet imádja a kvízjátékokat, ismétli a műsorvezetők szokásos mondatait, szinte együtt él a programmal. Howardnak különös sajátossága van, fényképezőgép agya. Ez a furcsaság a jellemében más területen is különösséget, különbözőséget szül. Howard jelentkezik egy versenyre, amit felesége nagy izgalmára megnyer, és így számukra jelentős összeghez jutnak. Janet azt szeretné, ha ezt a pénzt most egyszerűen felhasználnák, de Howard lóversenyezni kezd és nyer. Rengeteg pénzük lesz, és ki akarják próbálni, hogy milyen gazdagnak lenni. Utazás, nercbunda, drága szállodák stb. A pénz elfogy. Howard megérti az életük lényegét, üresség mindenütt. Ha pénzük van, az sem ad lehetőséget egy másfajta életre. Rájön, hogy nem lehet megváltozni, a világ egyre katasztrofálisabb körülöttük, és nincs kiút. Úgy véli, hogy nekik példát kell mutatniuk és öngyilkosoknak kell lenniük, tiltakozásul a világ romlása, üressége miatt. Csakhogy Janet nincs világvég hangulatban, van szeretője, jól érzi magát. Howard gondosan felépít egy öngyilkosságot mindkettőjüknek, amibe Janet nem akar belemenni, és leüti Howardot, aki meghal. Janet folytatja az életet, szól a szeretőjének, és Howard hullájával a bőröndben, utazni indulnak.

Hárman játsszák a darabot, a feleség Szabó Erika, a férj Ódor Kristóf, a TV műsorvezető és egyben a fiatal költő, szerető Mohai Tamás. Mohai remekül alakítja a kvízjátékok műsorvezetőjét hangos és őszintétlen biztatásaival, művi kedvességével, a szétesés lehetőségét hordozó könnyedségével. A humort fokozza azzal, hogy ő a gong, az óra, utánozva, a szükségnek megfelelőn, gépi hangjukat. A közönség nagyon élvezte a szokásos stílust, a ’na, na’ biztatás után a ’megvan’ hangos kiabálást, a ’gatulálunk’-ot. A haja pont megfelelt a darabnak, azt ugyanis hátra lehetett dobni, ezzel is a lazaságot mutatni. Mint szerető is meggyőző volt abban, hogy egy buta nőt könnyű meghódítani. A bizonytalanság akkor kapta el (a szerepnek megfelelően), amikor kiderült, hogy férjestől viszik a bőröndöt. Ez a bizonytalanság lehet, hogy az életébe kerül, hiszen a záró néhány mondat alatt Janet a kezében tartotta ugyanazt a kalapácsot, amivel a férjét leütötte.

Szabó Erika nemcsak feleség a darabban, hanem narrátor is, és ez azzal jár, hogy váltani kell a szöveg hangulatán a játék és a mesélés között. Szabó Erika ezt kényelmesen oldotta meg. Talán azt tekinthetjük hiányosságnak, hogy a butasága nem volt minden esetben meggyőző.

A férj a fényképezőgép aggyal megbolondulásra determinált. Ennek a különlegességnek semmi helye az életében, nincs rá szüksége, ezért keres valamit, amivel érvényesítheti a tehetségét. Mire gondolhat? Csak a kvízjátékra, hiszen ezt nézik szinte minden nap. Howardon egyre erősebben jelentkeznek a különcség jelei. Idegesen reagál, ha a műsorvezető megveregeti a vállát, döntéseit nem engedi befolyásolni akkor sem, ha az a felesége életére vonatkozik, úgy tartja, dönthet helyette. Howardot alakítani komoly feladat, végig súrolni a józan ész határát túllépő extrémitást, ennek fokozatait megjeleníteni nem egyszerű, de Ódor Kristóf ezt remekül oldotta meg. Hatásos volt a darab végén, amikor már teljes nyugalommal és logikusan terelte, a szerep szerint, az eseményeket a halál felé. Ez a nyugalom ragyogóan visszautalt a már előzőleg bekövetkezett zavarodottságra.

A játszótér a Mozsár Műhely kicsi színpada. Egyszerű díszletek, jól szerkesztett színváltások a rendezőt, Erdeős Annát dicsérik. A díszletért Taksás Mihály, a jelmezekért Baracsi Orsolya felel. Fordította: Zöldi Gergely.

A nézőtér kicsi, de kényelmes, a ruhatár önkiszolgáló. Ez a kamaradarab jól elfért az adott körülmények között.

A színdarab Magyarországon először a Mozsár Műhelyben került bemutatásra.

Bemutató: 2018. október 5.

Megtekintett előadás: 2018. november 15.

Budapest, 2018. november 18.

 


Tóth Attiláné

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©