Mint
ismeretes, A diktátor Charlie Chaplin első
hangosfilmje (USA, 1940), angol nyelvű címében ott
szerepel még a „nagy” jelző
is, nem utolsósorban ellentéteként a chaplini
„kisembernek”.
A mű
színpadra állítása – melyet
hazánkban elsőként a Chaplin család Eszenyi
Enikő rendezőnek engedélyezett – eltekinthetett
volna-e Chaplin legendás
alakjától-alakításától?
A kérdés persze költői.
A
vígszínházi színpadi
változat természetesen követi az ikonikus filmet Vecsei H. Miklós, Vörös Róbert és Eszenyi Enikő remek munkájaként.
„Kicsike”,
„cingár” Borbély
jelenik meg a színpad hátsó jobb felén,
jellegzetes járásával jön előre, majd
kezdetét veszi a történet mesélése a
Tudósító (Ember Márk)
révén. A Borbély, aki igen hasonlít
Hynkelre, Tománia
diktátorára, elsősorban – fiatal: ifj.
Vidnyánszky Attila. Hasonlóságuk azonban csak
a legvégső pillanatban lesz
döntően fontos, addig nincs semmilyen jelentősége. Az
eredeti film (és így a
darab) műfaját tekintve akár zavarban is
lehetnénk, máshol még így is látjuk
jelölni: filmdráma/tragikomédia.
A
Borbély borotvál, ahogy az
„elő van írva”, komikusan és zenére.
De máris az I. világháborúban vagyunk
–
bármennyire viccesre veszik (sok pirotechnika, vetődések,
parancskiadások –
burleszk-elemek) – mégiscsak öldöklés,
harc folyik. Az óriási fehér színű
ágyú
amúgy jól mutat a színpadon. Aztán a
repülés, humoros mozdulatok a levegőben is
– és a gép lelövése. A
pilótával, Schultz-cal (Wunderlich
József) itt ismerkedik meg a
„jóbarát”, Schultz vagy nem
tudja, hogy a „jóbarát” zsidó, vagy
nem is érdekli. Az ismeretség azonban később
igen fontos lesz a Borbély számára is, de addig
évekig alszik egy kórházban,
„lemaradva” az eseményekről.
Mert
eközben Tomániában
Hynkel (természetesen szintén ifj. Vidnyánszky)
már diktátor. Hogyan válik
azzá, azt pontosan nem tudjuk, de már egész
népség áll haptákban a fiatal,
szinte gyámságra szoruló diktátornak!
– ez már inkább itt-ott csaknem bohózat.
Nem beszélve a „földgömb-balettről”, ami
végképp gyermekes álmodozás, bár
nagyon jellemző. A végén a földgömb-lufi ki is
pukkad…
A
diktátor dolgozószobája
külön „falat” az óriási asztallal,
kellékekkel, hatalmas ajtókkal. Tisztán
megmutatkozik, hogy egy gyerekes, hisztis, szeszélyes emberből
akkor lesz
diktátor, ha vannak, akik teljesítik az
utasításokat, sőt, alájátszanak – azt
nem tudjuk meg, miért, de el lehet képzelni a
pénz- és hatalomvágyat. (Herr Spejz
– Hajduk Károly, Herr Hering – Gados Béla). Herr Spejz olykor inkább
pszichiáter, mint propagandaminiszter, Hering légimarsall
túlontúl is szereti a
kitüntetéseket, és
„kirúghatatlan”. Ez a diktátor még
akkor is komikus, amikor
nagyon meg akarja mutatni az erejét – mégis
elfogadják. Nem mer beszélni
telefonon Baktéria diktátorával, miközben a
szomszédos ország elfoglalása a
tét.
Hynkel
gyűlölet-eszméjét
Spejz még tovább hergeli, a barnákat azonban csak
addig lehet gyűlölni, amíg
végül rá nem ébrednek, hogy ők is olyanok.
A korszakot a
zsidók elleni
támadások, a zsidógyűlölet jellemzi. A
gettók eredetét is megtudjuk, de ekkor az
már kényszer-lakhelyük volt. A zsidók
összetartozása azonban fontos momentum
itt is.
A
kórházban váratlanul
felébredve a Borbély hazaszökik, folytatni
borbélyüzletében a borotválást. A
változásokról nem tud semmit, nem is érti,
mi bajuk vele az ott „portyázó”
katonáknak,
és miért van zárva a műhelye. A szép
és kedves Hanna (Szilágyi Csenge), aki
Grűber úréknál (Lukács
Sándor, aki az emberség példája is,
Grűberné – Igó Éva) lakik,
rögvest nagyon
megtetszik neki. Más kérdés, hogy a lányt
is megborotválná, hiszen csak ahhoz
ért. Bűvész trükknek is tanúi leszünk: a
lány hajába mégiscsak (piros) dísz
kerül, a lány kacéran igazgatja. Megható,
amikor a lány az esti sétára készül a
Borbéllyal.
A
Borbélyt a kivégzéstől
Schultz menti meg, aki felismeri; meglehetősen eltér az ő
véleménye a zsidókról
a diktátor véleményétől. Így a
Borbéllyal együtt kerül koncentrációs
táborba
„átnevelődni” – két vaságy
idézi fel a borzalmakat, amelyekről Chaplin sem
tudhatott még. Innen a Borbély az álomba
menekül – görkorcsolyás jelenetbe
Hannával. Schultz azonban valóban megszökik,
magával hurcolva a „jóbarát”-ot.
A
zsidóknál rejtőzik el, ők
bújtatják. Elképzelése, miszerint az egyik
pudingba rejtett érme jelölje ki a
leendő, önmagát önként feláldozó
hőst, kudarcba fullad. A hosszú asztalnál
mindegyik zsidó szabadulni akar az érmétől, senki
nem kíván hőssé válni, Hanna
bevallja végül, hogy mindenki pudingjába ő tett
érmét… meghiúsítva ezzel Schultz
remek ötletét. Kedves jelenet a „hősi” helyett.
Hynkelt
valóban meglátogatja
Napaloni, Baktéria diktátora, aki legalább olyan
jó halandzsa-szónok olaszul,
mint Hynkel németül. Ezen is, olykor külön a
„fordításon” is legalább tudunk
nevetni, a katonacsizmák jellegzetes hangos csattogása
nélkül… Ráadásul
Napaloni magasabb, mint Hynkel, ami megint csak Hynkel
kisebbségi érzését
növeli; nem bújhat előle a fotel mélyére, ha
személyesen találkoznak. Számos
bohózati elem kerül szemünk elé itt is,
többek közt a méregerős paprikával.
A két
diktátornak végül csak
sikerül megegyeznie, Hynkel persze átveri a Napalonit, a
határon „vadászik”,
amíg be nem vonulhat az általuk lerohanás előtt
álló országba.
De itt
jön a Chaplin-i
fordulat: Hynkelt a Borbélynak nézik és
elhurcolják, így a szökésben lévő
Borbély
– Schultz-cal – Hynkel helyett szónokol, a
Borbély mondja el nagyon is ihletett
beszédét békéről, emberségről,
boldogságról – az álomról.
Sok
további szereplő teszi
teljessé az előadást, így Kalapos úr
– Zoltán
Áron, Napaloniné – Hullan Zsuzsa,
Kibitzen Pr. – Gyöngyösi Zoltán,
Titkosügynöknő – Waskovics Andrea,
Hilda – Réti Nóra, Szatócs
– Viszt Attila, további kisebb
szerepekben Ertl Zsombor e.h., Reider
Péter e.h., Rudolf
Szonja e.h., Márkus Luca e.h.,
Antóci Dorottya e.h.
Közreműködik:
Ánosi Gábor, Bálint Barna,
Bársony Szandra,
Forrás Adél, Kolozsvári Ádám,
Kóbor Balázs, Kurucz Ádám, Tóth
Brigitta, Tóth
Máté, Safranka-Peti Zsófia, Viola Péter,
Vitárius Orsolya.
A
nagyjából 150 perces
előadást (+ 1 szünet) tökéletes élő zene
kíséri zenekarral nekünk baloldalt a
színpad előtt-oldalt. Zene: Kovács
Adrián,
zenei munkatárs: Mester Dávid.
Jók a
díszletek, az ágyún és
a dolgozószobán kívül látványos
többször is a lépcsőfokok kialakítása a
sík
padozatból. Díszlet: Antal Csaba.
A jellegzetes
Chaplin-öltözék (és keménykalap,
kampós sétabot) mellett sok más jelmezt
láthatunk, természetesen a náci egyenruhára
emlékeztető katonai egyenruhákat
is. Jelmez: Pusztai Judit.
A
színészek ugyancsak „megdolgoznak”
a nézők figyelméért, hangulatáért a
sok akrobatikával, mozgással-tánccal,
verekedéssel. Az előadást még számos
oktató, koreográfus, szakértő és
mások
segítették.
Az
óriási siker, ami várható
volt a szereposztást tekintve is (elsősorban ifj.
Vidnyánszky), nagyon is
megérdemelt, minden áthallás és
„ferdítés” nélkül. Mára
Hitler alakja másképpen
rögzült bennünk, így az előadás
feltehetően másféle érzelmeket kelt, mint
Chaplin filmje a maga (történelmi) korában. Egy
diktátor nevetséges jellemzői
és az őt teljességgel kiszolgálók alakjai
azonban ma is érvényesek, amit
kiválóan állítanak elénk.
Bemutató:
2018. október 13
Megtekintett
előadás: 2018. október 26.
Budapest,
2018. október 28.
Megjelent a Kláris 19/2. számában
Györgypál
Katalin
