Romantikus
komédia két részben
Marc
Norman & Tom Stoppard
forgatókönyve alapján színpadra alkalmazta Lee
Hall
Fordította:
Szabó T. Anna; a Romeo és Júlia
részleteit fordította: Mészöly
Dezső
Az
Oscar-díjas film színpadi változatát tavaly
mutatták be, nagy sikerrel. Most
ismét műsoron van, és töretlenül
népszerű. A premier után is többször
láttam,
már először az volt a véleményem, hogy
zseniális dolog született ismét a Madách
Színházban, de valahogy az idővel még
teljesebbé érik a darab, és mindig kicsit
jobb. Aki szereti Shakespeare-t, aki szereti a régmúlt
reneszánsz kort, aki
szereti, ha bepillantást nyerhet a kulisszák
mögé, aki szereti a színházat, aki
szereti a Romeo és Júliát, aki
szereti az azonos című filmet, vagy csak aki egy szép
estét szeretne magának
egy igazi színházi élménnyel, annak ott a
helye valamelyik előadáson. Úgy
érezhetjük magunkat, minta egy filmet
néznénk, de annál sokkal több, mert
élő.
Gyönyörű jelmezekkel (jelmeztervező:
Rományi Nóra), szép díszletekkel
(díszlettervező: Rózsa István)
varázsolnak minket a tizenhatodik századi
Angliába.
Remek szereplőgárdával idézik meg a Romeo
és Júlia megszületését,
érdekes párhuzamban a szerző életének
eseményeivel,
amelyekből ihletet merített. Megelevenedik a Királynő
és udvarának élete, a
színházak, társulatok versengése, egy
fényűző bál, a fiatalok szerelmének
lángra lobbanása. Láthatjuk, hogyan
csináltak régen színházat, abban a
távoli
korban, amikor még fiúk játszották a
lány szerepeket is. A mozgalmas,
mosolygós, romantikus történet nagyon hamar
magával ragad, és el sem enged.
Felsorolni és egy-egy mozzanatot kiemelni is nehéz, annyi
minden jelenik meg
előttünk. Van itt kutya, hiszen az egy jó darabhoz kell,
színház a színházban,
színpadi vívás, álruhába
öltözés, mutáló hangú
Júlia, elrendezett házasság,
ügyeskedő színházigazgatók, szerzői
válságban egymást segítő barátok,
fogadás,
amatőr és profi színészek, szenvedélyes
szerelem, és persze „végül minden jóra
fordul, hogy hogyan, az rejtély”. Mint ahogy azt sem
tudhatjuk az elején, hogy
happy end, vagy sírás lesz a befejezés. Még
az ilyen professzionális daraboknál
is előfordul, hogy a technika ördöge lecsap, és
például megfeneklik a csónak a
színpadon. De a főszereplő segítségével
sikerül kitolni a partra, hiszen „végül
minden jóra fordul”, plusz adag nevetéssel.
És végig szól a fülbemászó
zene,
mintha filmzenét hallgatnánk. Marlowe végzetes
sorsát előre vetítő szívdobbanás
is a filmes hatásokat idézi.
Öröm
látni ennyi zseniális színészi
játékot, ennyi fantasztikusan megformált
karaktert. Nagy Sándor (Will) és Tompos Kátya (Viola) olyan szép
természetességgel alakítják a főszerepeket,
annyira hitelesek, hogy első
perctől a cinkosukká válunk és egy
emberként drukkolunk nekik. A botladozó
ismerkedéstől a szenvedélyes szerelem
kibontakozásáig érzékenyen, finom
rezdüléseken keresztül mesélik el a
(kitalált) történetet. Igazi Shakespeare-t
és Violát, Romeot és Júliát
látunk, nem csak két színészt. Olyannyira,
hogy a
színpadi bemutató kriptajelenete közben szinte
tapintható a nézőtér
összpontosítása. Lélegzetvisszafojtva figyel
mindenki, mintha nem ismernénk a
történetet. Az előadásnak köszönhetem,
hogy egy régi vágyam valósulhatott meg.
Láthattam egy igazi, modern felhangtól mentes, korhű Romeo és Júlia előadást, igaz, csak
egy részletét. Nagy Sándor egy
olyan Shakespeare-t mutat nekem, amelyről könnyedén
feltételezem, hogy valóban
ilyen lehetett a nagyszerű művész. A zenés
színházat leszólók szoktak
megjegyzéseket tenni és felcímkézni a
„könnyű” jelzővel a műfajt. Ezért jegyzem
meg, hogy az előadásban egy este öt (Nagy
Sándor, Tompos Kátya, Zöld Csaba, Szemenyei
János, Ömböli Pál) hajdan zenés
osztályban végzett színész nyújtott
maradandót egy nagyszerű prózai darabban.
De ebben az előadásban, ahogy mondani szokták,
többeket is pofonvágott a
szerep, Szerednyey Béla Henslowe-ja, Galbenisz Tomasz Wabash-a, vagy Csákányi
Eszter méltóságteljes, de
emberi Királynője is mind telitalálat. A többi
karaktert is kiválóan alakítják.
Olyan érzésem van, mintha nemcsak nézőnek, hanem
színésznek is jó dolog lenni
ezen az estén.
A
szép képekkel teli zárójelenet után
(utalással Shakespeare következő
darabjára), a tapsrendnél még egy fergeteges,
minden szereplőt megmozgató
táncjelenetet (koreográfus: Tihanyi
Ákos)
is kaphatunk cserébe az elismerő
tetszésnyilvánításért. Úgy
gondolom, ez az
előadás bármelyik külföldi
színházban is megállná a helyét.
Mély
meghajlás dukál a csodaszép színházi
élményért.
A
rendező munkatársa: Vaszilenko Eugenia
Játékmester: Bencze Ilona
Rendező: Szirtes Tamás
Szórólap
és műsorfüzet gyűjtők figyelmébe ajánlom az
igényes, szép kivitelezésű
kiadásokat, és érdekességképpen
megemlítem, hogy a darab szövegkönyve
könyvesboltokban kapható.
Premier:
2017. június 9.
Megtekintett
előadás: 2018. június 25.
Budapest,
2018. június 26.
Szalay Hajnalka
♣
♣
♣
