Sokunkkal előfordult
már, hogy szerettük volna, ha egy színházi
előadás (vagy akár egy film) csak
még tíz perccel tovább tart, hogy
belepillanthassunk, mi történik a „vége
után”. Akik látták Ibsen
Nóráját, és
kíváncsiak lettek volna a folytatásra, azoknak
különleges ajándék ez a darab.
Ennél talán csak az lett volna különlegesebb,
ha Ibsen maga írja meg, hogy mi
történhetett a szereplőkkel, és hogyan alakulna
találkozásuk 15 évvel a Babaház
elhagyása után.
Én a
Vígszínházban
láttam Eszenyi Enikő csodás
játékával az „első részt”.
Bevallom, hogy hosszú
évek távlatából nem emlékeztem
pontosan a darabra, csak a jó érzésre, amelyet
egy katartikus előadás kiválthat. Az jutott eszembe, hogy
nem is baj, hiszen ennyi
év múlva már valószínűleg a
történetet máshogyan értékelem, ahogy
Nóra (Kováth Adél) is mondja, az
emberek
változnak. A mostani este sok kérdőjelet vetett fel
bennem. Különböző
nézőpontok felől megközelítve több szereplő
igazával is egyetértettem, illetve
ugyanazon szereplő nem minden véleményével
értettem egyet. Ez a dolgok rendje.
Nem egy mozgalmas darab, de mégis megmozgatja a gondolataimat.
Beszélgetésekből
ismerjük meg Nóra és hátrahagyott
családja elmúlt 15 évét. A darab
kezdetétől
ott lógnak a levegőben a nagy kérdések,
miért jött vissza Nóra, és megérte-e,
hogy akkor mindent hátrahagyva elment.
Kíváncsiságunkat próbára
téve, jó néhány
perc elteltével tudjuk csak meg az első kérdésre a
választ. Bár a második
kérdésre válaszolva Nóra nagyon
határozottan állítja, hogy boldog, az, hogy ezt
többször is elismétli, kétségeket kelt
bennünk. Mint ahogy a többször könnybe
lábadó szemek is megingatják a magabiztos, erősen
meggyőződött nő képét. Azt
gondoljuk, az sem véletlen, hogy megérkezésekor
kizárólag csak a Dadával (Bodnár
Erika) szeretne beszélni, szinte
félve akarja elkerülni, hogy találkozzon Torvalddal (Csankó Zoltán) és
elválásuk óta felnőtt lányával (László Lili). Amikor azután
mégis szembe
kerülnek egymással, az első döbbenet után, a
beszélgetésekből még inkább
kinyílik a kép arról, hogy ki mit gondol,
megismerjük nézőpontjaikat,
véleményeiket, hitüket. Érzelmek (heves
és kevésbé heves) csapnak össze.
Mindenki kiáll saját igaznak vélt
meggyőződése mellett, de persze a másikat nem
tudja meggyőzni. De a nézők meggyőzhetőek, hogy jobban
megértsék egyik-másik
személyiség nézeteit.
Nincsenek
egyértelmű
válaszok és igazságok. Mennyiben önző dolog,
és mennyiben szükséges kiállni a
boldogság érdekében saját magunkért?
Hol ide, hol oda billen a mérleg. A boldogtalan
kapcsolatból való kilépés
kiútjával megbocsátható-e, hogy 15
év alatt sem
változtatunk azon, hogy a vétlen gyerekeket is
magára hagytuk? Teljes elhagyás,
vagy küzdés és megoldás keresése?
Érthető és megbocsájthatatlan egyszerre.
Miután
felismertük és kimondtuk a házasság
hibáit, kiléphetünk-e azonnal, vagy meg
kell próbálni összetartani (még ha tudjuk is,
hogy kudarcra van ítélve)? Ki
tudna egyértelmű határozott választ adni?
Az eredeti darabot
1883-ban mutatták be Amerikában. Hnath művét
tavaly. Nóra víziója, miszerint a
házasság 30 év múlva megszűnik, nem
vált valóra, így a felvetett
kérdések ma is
aktuálisak lehetnek általánosságban,
bár a XIX. század meghökkentő
sajátosságai
azért fontos tényezők a történetben.
A „második
rész” egy
színen, Nóra és Torvald egykori közös
lakásában játszódik néhány
óra alatt, a
díszlet (Juhász Katalin) egyszerű.
Nem is szükséges több, hiszen egyértelműen a
verbális és non verbális játék a
főszereplő a darabban, amely ebben a térben uralkodhat, hisz nem
vonja el a figyelmet
semmi. A jellemekhez illő jelmezek Szakács
Györgyi munkái.
A darabtól
többet
vártam, de az előadás tetszett. Kováts
Adéllal az élen négy remek színészi
alakítás, napokig gondolkodnivalót adó bő
másfél óra beszélgetés, amelyet
még
szívesen hallgattam volna. De Nóra ismét
kisétált az ajtón, és ezúttal lehet,
hogy örökre. Bár ki tudná megjósolni?
Rendező
munkatársa: Skrabán Judit
Rendező: Galgóczy
Judit
Fordította:
Zöldi Gergely
Producer: Orlai Tibor
Bemutató: 2018.
augusztus 31.
Megtekintett
előadás: 2018. augusztus 30.
Budapest, 2018.
szeptember 5.
Szalay Hajnalka
