Színlapon azt
olvashatjuk műfaj megjelölésként, hogy
válságkomédia. Milyen válság lehet
komikus? A gazdasági válság semmi esetre sem.
Beszélhetünk még a tudományok
válságáról, de szintén nem
túlzottan komikus, ha elveszítjük a valós
problémák
tudományos megoldásának megfelelő
útját, módját. Vagy esetleg – ami
mostanában
előfordul – hogy a tudományok egymással
szembekerülnek, erről a helyzetről sem
a komédia jut eszünkbe. Az egyéni,
személyiségbeli válságok lehetnek
komikusak,
de csak azoknak, akik rosszindulatúak az éppen
szenvedővel, magának az egyénnek
egyáltalán nem vidám helyzet. Egyértelmű,
hogy akkor a mi darabunk politikai
válságról fog szólni. Ott mindig van
válság, permanensen, és ha mélyebben
belelátunk a dolgok hátterébe – ebben
segít Antony
Jay–Jonathan Lynn e darabja – akkor lehet az a
véleményünk, hogy komédia az
egész.
Az alaphelyzet, hogy
az angol miniszterelnök, James Hacker (Hevér
Gábor) roppant műveletlen, unintelligens nagy
beképzeltséggel és sok
félelemmel. El kell ismernünk, hogy az ilyen
tulajdonságokkal rendelkező
miniszterelnök önmagában is rengeteg humorra adhat
okot egy jó szerzőnek és a
nézőknek. Ugyanazon a színpadon, ugyanakkor három
munkatársa van jelen, jobb
szellemi kapacitásokkal, mint a főnökük, bár
mindegyikük más ambícióval, és
szerepét különbözőképpen értelmezi.
A személyi titkár, Bernard Woolley (Szatory
Dávid) türelmetlenül igyekszik
türelmes lenni a miniszterelnökhöz, a
törvény védője, az erkölcs bajnoka
próbál
lenni minden helyzetben. A kevés racionalitással
és nagy érzelmességgel
megáldott miniszterelnöki személyi titkár
elég humoros figura. Van egy roppant
csinos politikai tanácsadó, Claire Sutton (Parti
Nóra), aki odaadó a miniszterelnökhöz,
nagyon szép és okos, de vannak
lyukak a helyzetfelismerésének szilárd
hálóján. A tüntetőket süteménnyel
kínálja és kéri, hogy menjenek haza. Terve
nem sikerül. Miért süteménnyel, ki
tudja? A harmadik, a kabinetfőnök, Sir Humphrey Applebay (Alföldi Róbert), aki okos, ravasz,
hármuk közül a legidősebb, a
legtapasztaltabb és a legműveltebb. Nem nehéz
magabiztosnak lenni ebben a
közegben. Hanghordozással, mimikával, mozdulatokkal,
az ajtó becsapásával és
minden eszközzel kifejezi, hogy a válság nem annyira
érdekli, mint saját érdeke
és szellemi fölényének elismertetése
különböző módokon, például
anyagilag.
Mi a válság
lényege? A
permanens válság okok mellett, mint az
egészségügy, oktatás, kultúra stb.,
feltűnik a lehetőség, hogy az arab Kumranisztán hatalmas
olaj mennyiséget adna
Angliának és Európának. Az
örömteli és reményteli
tárgyalások, úgy tűnik, simán
haladnak, már szinte láthatóak a lapok
vezércikke feletti szalagcímek, amikor
kiderül, hogy az olaj tulajdonosa, európai fogalommal
élve pedofil, és most
ezen az estén egy szűz 16 éves leányt akar az
ágyába. Óriási probléma,
Európa
energia helyzete és a gyermekvédelemről
szóló összes törvény a
történelem során
egész Európában állnak szemben
egymással. Lehet dönteni okosan? Melyiket
válasszák? Feltűnik a színen Kumranisztán
nagykövete is (Marton Róbert), aki
megpróbálja saját hazájának
szokásait
elfogadtatni egy Európai országban, de ez nem
sikerül. Hosszú, durvaságokkal,
ízléstelen magyarázatokkal teli vita zajlik,
amíg a kabinetfőnök meg nem hozza
a döntést: nem kell az olaj, a kislány marad
gyermek, és a kormány most rögtön
hatalmas energiát fektet a felmelegedés ellen küzdő
projektbe. Minden erejükkel
a felmelegedés ellen, törvényekkel,
szabályokkal, és egy, az ügy
fontosságát
mutató kinevezéssel. A haza legnagyobb politikusa, Sir
Humphrey Applebay, az
eddigi kabinetfőnök lesz a felmelegedés elleni miniszter,
ezzel is jelezve,
hogy az emberiség jövőjét komolyan veszi a
kormány. Ja, hogy nincs felmelegedés
és nincs miért ellene küzdeni – nem baj. Az a
fontos, hogy a tömegek elhiggyék,
és a kormány pozitív
törekvésével legyen tele az újság.
A nézőtéren
ülve nem
lehet nem észrevenni, hogy Anglián és az
általánosságokon kívül a hazai
helyzetről is szól a darab. Kiszólások, mondatok,
mozdulatok utalnak a hazai
problémáinkra, amit a közönség több
esetben játék közbeni tapssal nyugtázott.
A két szerző
televíziós sorozatot készített a
témából 1960 körül. Az angolok
szívesen
poénkodnak a politikusok kárára.
Imádták ezt a sorozatot. Akkora siker volt,
hogy a szerzők színpadra írták. Közben
haladtak az események és az idő, át
kellett a szöveget alakítani, ugyanis a darab
erőssége, hogy a legismertebb és
mindenkit érdeklő politikai eseményekről szól
(és nem 20 vagy 30 évvel
ezelőttiekről). A darab erőssége, hogy naprakész. A
szöveget illetően egy
nagyobb reparálás történt 2016-ban, a mostani
előadás annak alapján hangzik el,
de csak az alapokat tekintve. Beszélgetve olyanokkal, akik
régebben látták a
darabot (már 100 előadás után vannak) olyan
poénokat említettek, amiket én már
nem hallottam, és be tudtam számolni nekik új
fordulatokról.
Előfordul, hogy a
szereplők énekre fakadnak, de nem nagy baj, egy ilyen
válságos helyzetben sok
minden megengedett, hátha oldja a feszültséget.
Sikerült, oldotta a
feszültséget, legalább is a nézőkét. Némedi
Árpád és Zságer-Varga
Ákos voltak
a zenéért felelősek. A díszlet jellegtelennek tűnt
mindaddig, amíg az
miniszterelnök ki nem nyitotta az egyik ál könyves
szekrényt, amit azután
rendszeresen nyitogattak, az onnan származó whisky
bátorító erejére számítva.
Erről nekem rögtön azok a
számítógépek jutottak eszembe, amelyek
egy-egy nagy
ember asztalán díszként szolgáltak
még nem is olyan régen. A jelmeztervező Tihanyi
Ildi, úgy láttam, nem sok dolga
volt, bár lehetnének kérdések, amelyek
megválaszolásához az ő magyarázata
kellene. Ilyen például, hogy milyen szerepe volt Parti
Nórán a nagyon magas
sarkú cipőnek, ha mezítláb volt az előadás
alatt stb. Rendező a jól ismert és
kedvelt Znamenák István, aki most is
színvonalas játékot biztosított
Összességében
nagyon
remek élmény volt, vidám és csak a
rábólintásig vitte a problémákat,
mély
megrázkódtatást nem okozott. Ha a politikát
komolyan vennénk mi emberek a
társadalomban és a politikusok is, akkor tudnánk,
hogy az igazi válságok a
politikában sem oldhatók meg egy vidám whiskys
este
alatt.
Bemutató: 2013.
november
5.
Budapest, 2018. június
6.
Tóth Attiláné dr.
