A 31 éves
korában elhunyt amerikai költő és író,
Sylvia Plath híres regényének
színpadra
átírását láthatjuk az
Örkény Stúdióban. A regény 1971-ben
jelent meg magyarul Tandori Dezső
fordításában az Európa
Kiadó Modern Könyvtár sorozatában. Sylvia
Plath ezzel a művével búcsúzott az
élettől, öngyilkosságának
évében (1963) jelent meg regénye Victoria Lucas
álnéven. A művet most Mikó Csaba
alkalmazta színpadra, rendezte: Widder
Kristóf, dramaturg: Gábor Sára
(e.h.).
A
teltházas nézőtér előtt egyszer csak
kiviláglik a pici
színpad, ahol egy kockás mintájú szobabelső
látható rózsaszín lépcsőfokok,
kapaszkodók,
egy rózsaszín szék
társaságában (díszlet, jelmez: Kálmán
Eszter). Az állványnak látszó
lépcsőfokok a színészek
számára adnak mozgási lehetőséget, a pici
színpad önmagában kevés lenne, az
állványok hol székként, hol
lépcsőként, autóként, de még
ágyként is
funkcionálnak. A főszereplő Esther Greenwood (Zsigmond
Emőke) megjelenik rózsaszín tüll
szoknyában, testhezálló
fekete topban, egyfolytában beszél saját sikeres
írói indulásáról,
pályázatról,
szerkesztőségről, tulajdonképpen egy megvalósult
amerikai álomról. Esther
szeretne majd egy szerkesztőségben dolgozni, híres
író lenni, pasikat
felszedni, jól boldogulni az életben. Csakhogy
jönnek az akadályok, amiknek jó
részét a főhősnő maga állítja fel
magának, aztán nem tudja átugorni őket. A New
York-i álomvilág nőkre rendszeresített amazon
szállójával, fogadásaival, film-
és szőrme bemutatóival csak egy ideig vonzó Esther
számára, a túlevés és ivás,
a tolakodó pasik csömört okoznak,
kiégés, nihil követi a sikeresnek induló
és
tehetségesnek mondott író-szerkesztő
palánta további sorsát.
Sylvia Plath
viszonylag sok szereplőt mozgat regényében, a
színpadra írás viszont mindezt három
szereplővel oldja meg. A főhősnő marad
egyetlen szerep (Zsigmond Emőke), az összes többi női
szerepet (anya,
pszichiáter, barátnők, lapszerkesztő) Kókai
Tünde alakítja, ahogy az összes férfi
szerepet (Buddy Willard, udvarlók,
taxis, orvos, alkalmi pasik) Dóra Béla
játssza. Az átmenet egyik szerepből a másikba
észrevétlen, át sem kell öltözni,
néha egy-egy ruhadarab le- vagy fölvételével
oldják meg.
Tudjuk, hogy a
kultuszművé avanzsált regény a szerzőnek
önéletrajzi elemeiből épül fel, saját
kudarcait próbálta regénybe írni,
aztán
műve erősen túlmutatott önmagán, annyira, hogy most,
a megjelenés után ötvenöt
évvel úgy érezzük, hogy a mai fiatal
lányok, fiúk nihilista, minden értéket
tagadó, öngyilkos életmódot folytató,
jövőt, családot mellőző életvitele köszön
vissza a most látott háromszereplős
történetben. Mindezek mellett akkor sem
tudjuk követni, Esther miért kerül be a
pszichiátriára, miért próbál
öngyilkos
lenni, és miért nem képes felépülni,
ahogy joggal várnánk. Van egy konkrét
összefüggés az eseménysorban. Esther
története a Rosenberg házaspár
kivégzésének idején játszódik
(1953), ő irtózattal beszél a villamosszékben
való eleven megsülésről mint kivégzési
módról. Mikor bekerül a
pszichiátriára,
a sokk-kezelés kerül szóba, ami rokon
jelenség a villamosszék
elektromosságával, és megijed ettől. Hiába
nyugtatják meg, őt nem fogják
sokkolni. Végül természetesen számos
elektrosokk kezelést kap, vagyis éppen az
általa leggyűlöltebb „gyógyulási
módban” részesül. Másrészt
letaglózó hatással
van rá a búra alatti embriók megpillantása,
akik koraszülöttség miatt kerültek
oda, látványukat nehezen viseli. A jelenet a főhős
életérzésével harmonizál,
képzeletbeli búra választja el a többi
embertől, mindattól, amire eredetileg
vágyott. Szexuális kalandját a
szüzesség elvesztése céljából a
kíváncsiság
vezérli, nem a társ iránti vágy. Semmiben
sem talál örömet, céljait feladja,
marad a puszta létezés számára, illetve
annak kifejezése: vagyok, vagyok, vagyok …
Widder
Kristóf rendezése pörgős, nincs szünet,
és a
jelenetek gyors egymásutánban követik
egymást, másfél óra a
játékidő. A regény
zaklatottságát sikerült visszaadni a színpadi
játékban, inkább beáldozták a
cselekmény jó részét. Kimaradtak fontosnak
tűnő jelenetek, ám összességében
mégis jó, hogy a sok húzással
megőrződött a mű eredetisége,
érvényesült a
mondanivalója. És ez igazán szomorú
és elborzasztó: nem várhatunk semmit
néhány
év földi itt-tartózkodásunktól,
életünk a semmi felé halad, és
segítség sincs,
mert magunknak kell megküzdeni minden problémánkkal.
Van, aki bírja, van, aki
hamar feladja. Esther megússza egy rövid időre a
saját végzetét, de tudjuk, a
könyv írója épp akkor adta fel, amikor
megírta a regényt.
Zsigmond Emőke
Esther szerepében valójában hálás
feladatot
kapott, neki van könnyebb dolga, parádésan
birkózik meg vele, testre szabott
szerepét jól oldja meg. Kókai Tünde
vállalta a nehezebb feladatot, amit
becsülettel visz végig, egy-két bakin
kívül a figurák megtestesítését
kiválóan
csinálja, akár egy pillanat alatt is képes
átváltani egyik karakterből a
másikba. Dóra Béla helyzete sem könnyű, a
férfi szerepek között kell rendet
vágni, elkülöníteni őket
egymástól, ez nem mindig sikerül, néha
átfolyik egyik
férfi figurája a másikba.
A
fényért Kehi Richárd
felel, zene: Bakk-Dávid László,
zongorán közreműködik: Kákonyi
Árpád,
a rendezőasszisztens-gyakornok: Barok
András (e.h.), a rendező munkatársa: Szabó
Julcsi.
Az
Örkény Stúdió telt házakkal megy,
Sylvia Plath regénye
sikerdarab a darabot látogató közönség
minden rétege számára, nem csak a
fiataloknak.
Bemutató
előadás: 2018. május 26.
Megtekintett
előadás: 2018. május
28.
Budapest,
2018. május 31.
Földesdy Gabriella
