Valami nagy-nagy nyugalom
árad a
színpadi sötétség mögül,
miközben kivilágosodik a szín, harang szól.
Majdnem
üres a színpad, egy kis templom stilizált
harangtornyát látjuk, rajta nagy
vaskereszt. Fiatal fehérruhás nő érkezik
kísérettel, egy oszlophoz áll háttal,
majd az ítéletvégrehajtó hatalmas
ostorával addig veri a nő hátát, amíg az
összeesik,
és nem mozdul többé. A
„boszorkány” megkapta méltó
büntetését, a közösség
megnyugodhat, elhárult a vész.
Így
indul August Kitzberg Vérfarkas (Werewolf) című
színdarabja, amelyet a
jakutföldi Szergej Potapov rendezett.
A fent vázolt díszlet (tervezője: Ervin
Öunapuu) a játék folyamán
kiegészül egy karosszékkel, amely a kályha
előtt
áll, a kályha ugyanaz a díszletelem, ami az első
jelenetben a templom
harangtornya volt. Amikor kályhaként funkcionál,
akkor hátulról rakják benne a
tüzet. A díszlet része még egy
kisméretű vaságy, két fedeles teknő, amiben
elfér egy-egy ember. A díszlethez járul még
néhány kellék, amelyek sokfunkciós
feladatot látnak el. Ilyen pl. az a lapos kődarab, amely
étkezésnél tál,
fürdésnél, mosásnál
súrolófa, a fehér hatalmas kendő, amely lehet
abrosz, ruha,
függöny, terítő, csavart kötél.
Kisebb-nagyobb labdaszerű kövek is előkerülnek,
hol ételt helyettesítenek, hol
gyógyító funkciójuk jön elő. Csak
természetes
anyagokkal találkozunk, minimál funkcióban vannak
jelen az anyagok, a jelmezek
is puha gyapjú vagy lenvászon
matériából készült egyszerű
öltözetek, az
előadásnak nincs is külön jelmeztervezője.
A
történet egyszerre abszurd, mitikus,
hihetetlen és barbár, mindezek együtt jellemzők
rá. A templomtéren kivégzett
„boszorkány” lánya ugyanis menedéket
kér a Tammaru család otthonában.
Befogadásakor elhangzik a vérfarkassal kapcsolatos
legenda, amely szerint
vannak olyan személyek, akik farkassá változnak,
de farkasként is megőrzik
emberi tulajdonságaikat. Emberként idegenek maradnak a
közösségben, ezért nem
fogadják be őket a családok. Kivert kutyaként
élhetnek, ha nem találnak
maguknak megfelelő társat. A befogadott Tinát a
család vérfarkasnak nézi, és
mikor a gazda fia és Tina egymásba szeret, nem engedik,
hogy házasságot
kössenek. Tina saját törvényei szerint
él, időnként megszökik otthonról, az
erdőben bujkál, az állatokkal barátkozik. Margus,
Tina szerelme harcol a
lányért, de nem tudja meggyőzni az őt szerető
családot, hogy engedjék el a
lánnyal, házasodhatnának, élhetnének
valahol messze. A konfliktus
megoldhatatlan, ezért Tina végleg elhagyja Margust
és családját. Margus
megnősül, Marit veszi el, a szőkét, de
házasságuk boldogtalan, gyermektelen. A
tragédia a világgá ment Tina
visszatérésével következik be, a
család farkast
sejt a házhoz közeledő zajban, Margus fogja a
puskáját, és lelövi a farkasnak
vélt Tinát. Csodás lírai jelenetnek vagyunk
tanúi, amikor a férfi rájön, ő maga
pusztította el szerelmét, az egyetlen lényt,
akivel boldogan tudott volna élni.
A
színdarab több társadalmi
problémát is rejt magában, pl. meddig terjedhet a
családi összetartás? Ki az
idegen, és mi a teendő vele szemben? Mi fontosabb, a
hagyomány, vagy a most
megszülető érzelem? Mi a viszony a mindennapi és a
rendkívüli között? Ezekre
természetesen nem kapunk megnyugtató választ,
illetve a válasz minderre a
tragédia, Tina akaratlan megölése. Az
elhibázott beavatkozás emberhalállal jár.
A szereplők
közül a Nagymama (Mari Lill)
kulcsfontosságú szereplő.
Összekötő kapocsként él a szereplők
között. Mindenkit ismer, és minden
konfliktust szeretne megoldani. Töretlenül őrzi az
évszázados hagyományokat, a
Tammaru család történetét, szokásait
meséli el unokájának, Margusnak. A nők
feladata a nemzedékek fennmaradása utódok
által, a létszám egyensúlyának
megteremtése. A család és a
közösség együtt él, és nem fogad be
idegent, így
múlnak el az évszázadok, ez a megmaradás
záloga, és ezt még áldozatok
árán is
meg kell őrizni.
A tallinni
R.A.A.A.M. Színház önkéntes
szerveződésként jött létre és
működik ma is. A színészeken látszik, hogy
társulatuk hobbyszerűen létezik, örömmel
játszanak saját kedvükre. A rendezőket
idegenből hívják magukhoz. Eredményeik jelentősek,
a Vérfarkas c. produkciójuk elnyerte a
kritikusok különdíját a Szentpétervári
Baltic House színházi
fesztiválon, valamint a belgrádi Slavia
Színház fesztiváljának – SLAVIJA 2017
--
nagydíját.
Összesen 7
színész játszotta el a
történetet, Tinát Kristina-Hortensia
Port
játszotta, arca, mozdulatai átszellemültek. Tiszta
tekintete kizárja a
vérfarkas-gyanút. Margust Kristo Viiding
szimpatikus egyénisége uralta, Tina iránti
szerelme átüt lényén, a
nézőtéren
ülve is érezzük. Eredeti figura Mari Lill Nagymama
szerepében. A színésznő nem
szégyelli valódi paraszti kinézetét,
szerepét nem kívülről, hanem belülről,
lélekből közelíti meg. A gazdát és a
cselédet felváltva Ivo Uukkivi,
feleségét Piret
Simson játssza, Janust és a másik
cselédet Martin Köiv, Marit Uuisa
Pulk
kelti életre. Néhány táncos, ugró,
libbenő mozdulat, lírai ölbe vétel az ott
ülő közönségből együttérzést,
meghatottságot vált ki. Egyedi tapsrenddel leptek
meg bennünket a színészek, mindegyikük
másfajta táncos koreográfiát lejtve
érkezett a színpadra meghajolni.
Hangtervező: Ardo Ran Varres, fénytervező: Priidu
Adles. Az észt nyelvű előadást
fülhallgatón keresztül szinkrontolmács
segítségével tudtuk követni.
Előadás a MITEM
keretében: 2018.
április 26.
Budapest, 2018.
április 27.
