Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

ŠVEJK. VISSZATÉRÉS

Alekszandrinszkij Színház, Szentpétervár – Nemzeti Színház

Orosz nyelven, magyar szinkrontolmácsolással.

2 óra, szünet nélkül játsszák.

Jaroslav Hasek regényének hőse, mint az alcím is állítja (Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban), részt vesz az első világháborúban, először a hátországban (katonai fogdákban és egészségügyi intézményekben), majd a fronton, végül fogságban. Úgy él bennünk, hogy ő az a mindig készséges kisember, aki igazán igyekszik a tisztesség és becsület látszatát kelteni, miközben ravaszul menti a bőrét, mégpedig úgy, hogy végül a bolondok közé zárják, mert tohonyaságaival és furfangjaival terhére van katonai feljebbvalóinak.

A szatirikus regény természetesen háború- és monarchiaellenes élű, miközben nevetésre késztet. A dicsőséges „csata” anekdotafüzérszerűen kibontakozó, javarészt Švejk által kommentált története „az esztelenségnek, a fegyelmezés gépies, lélektelen formájának, a korlátoltságnak, a kakasdombon is kiélhető cezaromániának, az alkoholizmusnak eseményéből áll össze. Švejk észjárása a cseh nép történeti tapasztalatait sűríti, leleplezve a háborút, a császárság korhadt rendszerét és általában az emberi ostobaságot. A népi – sokszor naturalista – nyelvezetű dialógusok szatirikusak, állandó feszültséget, folyamatosságot teremtenek, egybeötvözik a sok-sok epizódot. Hasek hősének passzív rezisztenciájában zseniális írói készséggel jelenik meg a sajátos cseh kispolgári világ. A regény befejezetlenül maradt, ám így is egésznek tűnik” – olvashatjuk a regényről.

Magyarul először Karikás Frigyes fordításában látott napvilágot, külföldön, a két világháború között (1923). A teljes és hiteles fordítás (Réz Ádám) 1956 óta jelenik meg.

A Švejk. Visszatérés c. előadás az Alekszandrinszkij Színház művészeti vezetője, Valerij Fokin legújabb rendezése. Az előadás irodalmi alapját Tatyjana Rahmanova kortárs színdarabja képezi, amely Jaroslav Hasek regényének motívumai nyomán született.

Az ismertető szerint Valerij Fokin előadása e száz évvel ezelőtti történet mai értelmezése. „Ez a különös figura, anélkül, hogy elveszítené groteszk együgyűségét és naivitását, napjaink valódi hősévé válik.”

Lássuk.

Az előadás kezdetekor felvonulnak a szereplők, háttal a nézőknek, a színpad előtt állva mindegyik külön-külön vezényel, lassan a zenét is meghalljuk. Fentről egy kerekesszékben ereszkedik le Švejk mosolyogva, tisztelegve… Alatta a kocsma (Kehely) törzsvendégei (a színészek elfoglalják helyüket egy lesüllyesztett négyzetben), az örömlányokkal egyetemben. Švejk halálhírét hozzák, de Švejk visszatért, él! Elkezdődik a duhajkodás, a „vidám” élet, részegséggel és verekedésekkel, a monarchia szidásával, rendőrrel-csendőrrel. Mindennek véget vet Szarajevó, amit a maguk módján értelmeznek, kifigurázva a világot. A kényszerű katonai sorozás, az orvosi vizsgálat visszásságai (mindenki alkalmas), a középpont mindig Švejk kirívó jókedvével, humorával. A front: a nem létező idegen vonatszerelvény meg nem történt felrobbantása, ennek eljátszása a „krónikához”. A csata előtti ételkiosztás után mindenki a latrinán köt ki. A haditudósító fényképezőgépe előtt még mindenki produkálja magát. És fokról fokra megy át az előadás a háborúellenes, nagyon felfokozott, nagyon mellbevágó jelenetsorozatokba. Az egyik kiskatona váratlan halála. A csata előtt Švejk egyenként megjövendöli társai későbbi sorsát. Egyik sem felemelő.

A nem létezett hadi siker utáni vodkázás eredményeként egy részeg tiszt lelövi Švejket… akkorra már felvonultatták a rengeteg fehér ruhás bábut, kezek nélkül, lábak nélkül, vagy éppen fej nélkül. Egy nőt jelképez a bábuk közt egy foszlott tüllszoknya, de több nőt is láthatunk. Arca egyiknek sincs. A katonák cipelik, leteszik, újra felveszik, vonulnak velük, újra leteszik ezeket a bábukat. Robbanások, halál. Háború annak minden szörnyűségével. Szó nincs már kedélyes társaságról, eszünkbe sem jut az egykori kocsma. Helyette megtanuljuk, hogyan válik egy szelíd értelmiségiből háborús gyilkos, aki legfeljebb hány, miután megölt valakit. Sőt, megtudjuk azt is, hányféleképpen lehet ölni – háborúban. (El ne feledjük: Oroszországban nem egy háborús veterán él ma is – visszatérve Afganisztánból, vagy éppen Ukrajnából!) Szó nincs már csehekről, monarchiáról, vagy éppen magyaroktól. Emberek vannak, a háború és az értelmetlen halál iszonyata. Szó kerül holmi hitelekről is, meg boltról… de ez akár csak „színezék” is lehet.

Végül a véletlenül lelőtt Švejket gyászolják elvonultukban, újabb csatába indulva. A kerekesszék pedig üresen emelkedik a magasba.

Nehezen térünk magunkhoz…

A szereplők nevét felsorolva találjuk:

Stepan Balakshin (Švejk), Yanina Lakoba, Dmitrii Buteev, Igor Volkov, Pyotr Semak, Victor Shuralev, Elena Nemzer, Olga Belinskaya, Andrey Matiukov, Anna Blinova, Valery Stepanov, Aleksander Mitzkevich, Nikolay Belin, Timur Akshentsev,  Andrey Marusin, Nikita Barsukov, Sergey Sidorenko, Sergey Elikov, Igor Mosiuk, Alexey Vasilchenko, Vladimir Malikov, Roman Gusev, Liubov Shtark, Efim Rodnev, Ivan Suprun, Daria Klimenko, Ekaterina Shumakova, Alexey Dvoeglazov, Sergey Denisov, Maksim Yakovlev.

Élőzene: Fhilipp Bayandin, Igor Mamai, Anton Popov, zenei vezető: Ivan Blagoder.

Több dalt is hallhatunk, régi katonanótákat, a himnuszt és egyéb zenéket. Zeneszerző: Aleksandr Bakshi.

A jelmezek korabeli-imitációk, a kocsmában szedett-vedett gúnyák, kivéve persze az örömlányok piros színű (hiányos) öltözékét, ezt megőrzik a fronton is, a besorozott katonák természetesen a monarchia beli egyenruhát viselik, a tisztek tiszti egyenruhát, Švejk azonban nincs egyenruhában. Parasztlánynak öltözve (és így is viselkedve) külön színfolt. Jelmez: Oksana Yarmolnik.

Az előadás elsősorban a színpad technikai adottságait használja ki jól, de kétoldalt óriás profil férfi arcokat (ugyanazét a férfiét, alighanem a császárét?) látunk, szemben pedig egyetlen nagy férfiarc uralja a hátteret. Olykor egy szék is kerül még… A sült csirkét koporsóban hozzák be. Díszlet: Simon Pastukh.

Koreográfus: Igor Kachaev.

Dramaturg: Tatiana Rahmanova.

Fénytervező: Damir Ismagilov.

Videógrafikus: Asya Mukhina, az óriás portrén olykor egy légy, a csúcsponton sok-sok légy mászkálása meglehetősen megrázó.

Hang: Maksim Chikhalov.

Rendezőasszisztens: Sophia Martusheva, Ekaterina Astrakhantseva.

MITEM előadás.

Megtekintett előadás: 2018. április 11.

Budapest, 2018. április 12.

Györgypál Katalin

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©